Persze az individuum árat fizet ezért.
Idegrendszere rendkívüli igénybevételnek van kitéve, s így ennek ellensúlyozása ajánlatos, sőt talán nélkülözhetetlen is.
De mivel még a személyes ember is sokkal több fizikai testnél, nem csak a test fizet árat.
Egyfajta halállal van itt dolgunk, mely a folytatólagos testi létezés közepette megy végbe.
Természetes, hogy individuális természetünk mindettől retteg, és bánkódik miatta. Hiszen itt a keresztre feszítés valóságos értelmével szembesülünk. Az individuális élet a világba van beleplántálva, habár ez az élet szükségképpen véges: mindenütt a Halálé az aratás. Mégis, az individuum ezt sohasem fogadja el teljesen és tehetetlenségében a világban való élet folytatásában reménykedik, mígnem elérvén az aggkort, ár csak nyugalomra vágyik, még ha e nyugalom ára a megsemmisülés is. De amikor beköszönt a lemondás ezen órája, már túl késő ebben a testben véghezvitt Ébredésre, mivel ez az Ébredés masszív, bár talán észrevehetetlen, életerőt igényel.
Meghalni erejünk teljében – a misztikus harminchárom éves korban – nem könnyű.
Mármost Jézus, mint individuum a Getsamané kertbeli vívódásai során véres verítéket izzad. A töviskorona tüskéi és a kereszt szögei visszarettentik. De mindez csupán az érem egyik oldala. A megcsalatottnak tűnő evilági emberen túl ott van a Felmagasztosulás Dicsfénye. Aki felismeri Jézus keresztre feszítésének másik oldalát, megfeledkezik róla ama Ragyogó Dicsfényben, mely körül megvilágosodik minden, ahol azelőtt sötétség honolt.
Jézus sóhaja – “Eli,Eli! lama sabaktáni?” azaz: Én Istenem, én Istenem! miért hagytál el engem? – innen nézve “Én Istenem, Én Istenem, mily nagyon felmagasztaltál engem!-mé alakul át.
Tűz ereszkedik alá és felemészti az individuális embert.
Ez a Tűz hosszabb-rövidebb ideig még lankadatlan marad. Az individuális ember táplálja, és a tüzelőanyag kisebb-nagyobb mértékben szenved. De a tűz nem hoz pusztulást, csupán átalakulást. Ezt ismerhetjük föl, a közönséges égés folyamatának elemzésével. Ha egy fahasáb ég, az égést elsősorban, ha nem is teljes egészében, a szénhidrogén táplálja, amit a tűz széndioxiddá és vízpárává alakít át. Csupán egy kis hamu, a fahasáb leginkább földi része az, ami marad belőle. A szénhidrát a fahasábban kötött formában található, és a hasáb ásványi összetevőinek földi szilárdságából részesül. Ám amikor a szénhidrát szénhidrogénné és vízpárává alakul át, a levegő szabadabb világában ölt új formát. Hasonlóképpen alakítja át individuális embert az aláereszkedő és őt felemésztő tűz is. Csupán individuális lényének hamuja marad hátra, míg a többi, személyiségének java része a légnemű közegben ébred tudatosságra.
Elképzelhető, hogy e megpróbáltatást elviselő ember oly módon képes áthelyezni önazonosságának középpontját, hogy a fájdalom nem erős, hanem olyan lesz, mint egy Örömteljes Dallam halk hangja.
Az, aki a tüzet tápláló anyaggal azonosítja magát, sokat és kínzóan szenved, aki viszont a Tűzzel, annak számára minden megváltozik.
A Tűz Lángja az Örömtánccá lesz. A Tudatosságnak ezen a szintjén nem létezik fájdalom. Az átalakuló embernek tehát nem kell elégnie ahhoz, hogy megismerje az Örömöt, mert minden tagjában érzi azt megpróbáltatásai közepette, ami immár egyáltalán nem is megpróbáltatás számára.
Az Átalakulást követő napokban tisztán éreztem a Tüzet, mivel pedig többnyire ezzel a Tűzzel azonosultam, ragyogó napok voltak ezek, ama rövid időszakok ellenére, amikor az élet leköltözni látszott a fizikai testbe és nehéz volt érvényesíteni az életakarást. Mostanra azonban ezek a visszaesések rövidebb ideig tartanak és csökkent az intenzitásuk is. Egyszersmind megfontoltabban hívom elő az Áramlatot, ami maga a Boldogság. Létezik egy szelep, melynek révén az ember szabályozni képes ezt az Áramlatot. Kellő bölcsességgel az Áramlat folyama úgy szabályozható, hogy hatása az individuális ember erejéhez igazodik.
Régebben, amikor erről a Tűzről olvastam, azt gondolta, hogy csupán képletes jelentéssel rendelkezik. S noha a Tűz egyfelől valóban metafora, másfelől teljesen valóságos, sőt érzékelhető és kézzelfogható tény. És nem csupán éreztem azt a Tüzet, felkeltettem a körülöttem élőkben is. Elmondásuk szerint épp oly valóságosan érezték, mintha a napot, és épp olyan hatást tett testükre is, mint a nap heve.