December elején Buddha megvilágosodását ünnepeljük. Majd két nappal később megkezdődik a hét napig tartó intenzív lelkigyakorlat, amely a hagyományok szerint összeköthető a megvilágosodási ceremóniával is egyaránt. Ez érdekesnek mondható, hiszen a zen buddhizmusban a ceremóniák általában a tényleges gyakorlással függnek össze. Viszont egy kissé szokatlannak is tűnhet a mindennapi vallási életben. A zen irányt ad nem csak azért, hogy az ünnepségen létrejövő csodálatos érzést átadja mindazok számára, akik azon részt vesznek, vagy, hogy speciális megértést adjon át, hanem hogy elvezessen a megvilágosodás eléréséig, amit a ceremónia maga ünnepel. Más szóval a zen mindig is a gyakorlás felé fog mutatni, hogy ezáltal megérthesd önmagad, hogy így segíteni tudj majd más élőlényeken is. Ez Buddha megvilágosodásának jelentése, valamint az összes szertartásunk és lelkigyakorlatunk célja is egyben.

A megvilágosodás ünnepén tartott ceremónián számos történetet hallhattunk Buddha megvilágosodásáról. Minden történet igazából egy kérdés körül forgott: Mi vezette Buddhát a nagy megvilágosodásához? Az már meg van írva, hogy egy nap Buddhát szolgálója kivezette palotája biztonságos környezetéből, aminek következtében négy dolgot pillantott meg: egy beteg, egy megöregedett, és egy halott embert, illetve egy koldust az igazság után kutatva. A látottak igen mélyen érintették őt. Hirtelen nagy kétsége támadt. Egyébként mik is azok az emberi lények? Annak ellenére, hogy ő igazán jó körülmények között élt, arca hirtelen elsápadt e nagy kérdés gondolatán. Igen jó testi adottságokkal rendelkezett, egy csodálatos felesége és családja is volt, s ráadásul hamarosan királlyá koronázták volna. Mindannak ellenére, hogy jó élethelyzetben volt, és jól képzett is volt emellett, mégsem értette meg azt, hogy mi az emberi lény. „Miért szenvedünk? Mi ez? Mi vagyok én?” E nagy kérdések miatt – és az erősen próbára bocsájtott elme miatt – természetes módon jutott el a megvilágosodáshoz. Ugyanez a helyzet velünk is. Emberi lények vagyunk, akik akarva-akaratlanul erre a világra lettünk teremtve.

Szung Szán zen mester gyakran mondta ezt: „A megszületés maga már egy tévedés!” Talán ez a mondat számunkra vicces lehet, de más időkben ezt bántónak találták. Mindenki egy bizonyos mértékig képes volt megtapasztalni az állítás mögött rejlő igazságot. Ez az első nemes igazság: az élet nem kielégítő.

A templomi parancsok között olvasható egy vers, mely szerint:

„A völgybe való kiabálás, nagy kiáltás, nagy visszhang,
kis kiáltás, kis visszhang.”

Buddha kérdése, valamint a válaszok utáni kutatása a nagy kiáltás lenne! Valójában ez a kiáltás olyan nagy volt, hogy még ma is hallható, ahogyan visszhangként verődik vissza. Buddha megvilágosodási ünnepén mi hallhattuk is ezt… és még mindig hallhatjuk a szívünkben. Még mindig arra ösztönöz minket, hogy eszméljünk fel az alvásból, az álmainkból, és ébredjünk fel, hogy megtudhassuk, egyébként miről is van szó. Valójában a kérdés nagyon egyszerű, és mégis hány ember fog igazán szembenézni ezzel?

Mi van veled?

„Remélni tudom csak, hogy mindig egyenes úton jársz – a nem tudó tudattal, tartsd meg ezt az elméd, amely tiszta, mint a tér…