Skip to main content

Pszichológiai érdekesség: A romantikus szappanoperák árthatnak a házasságnak

Azok az emberek, akik rendszeresen néznek valamilyen romantikus szappanoperát és túl komolyan veszik a benne látottakat, kisebb valószínűséggel maradnak hűek házastársukhoz.

Pszichológiai érdekesség: A romantikus szappanoperák árthatnak a házasságnak

A házassággal szemben támasztott elvárások sok dolog alapján kialakulhatnak, befolyásolhatják őket például a közeli rokonok házasságai, idegenek házasságának megfigyelése, korábbi kapcsolatokból származó tapasztalatok, de új kutatások szerint a szappanoperákkal szembeni túlzott hiszékenység is nagy hatással lehet a házassággal kapcsolatos elvárásokra és annak kimenetelére.

Pszichológiai érdekesség: A romantikus szappanoperák árthatnak a házasságnak

Amerikai kutatók 392 házasságban élő személy tévézési szokásait figyelték meg, azon belül is azt, hogy mennyire hiszik el azt, amit látnak és ez miben befolyásolja párjukkal és magával a házassággal szembeni elvárásaikat. Az eredmények szerint azok, akik rendszeresen néznek valamilyen romantikus teleregényt és valóságosnak gondolják a bennük megjelenő idilli párok életét, kevésbé elégedettek saját kapcsolatukkal, kevesebb kötődést éreznek házastársuk felé, így nagyobb az esélye, hogy megcsalják vagy elhagyják párjukat.

Emellett a szappanoperák megszállottjai úgy érzik, nagyobb áldozatokkal (pl.: kevesebb szabadidő) jár számukra a házasság és gyakrabban helyezik előtérbe párjuk hibáit, hiányosságait, mint a pozitív tulajdonságait.

Néhány évvel korábban is végeztek már hasonló kutatást, de az nem közvetlenül a már megköttetett házasságokra, hanem a főiskolás tanulók elvárásaira fókuszált. A 2006-os tesztsorozat során kiderült, hogy azok a tanulók, akik gyakran néznek valamilyen teleregényt, sokkal nagyobb százalékban gondolják úgy, hogy későbbi párjuPszichológiai érdekesség: A romantikus szappanoperák árthatnak a házasságnakknak szavak nélkül is ismerniük kell legbelsőbb érzelmeiket és, hogy az esküvőjük lesz életük legszebb napja.

Jeremy Osborn, a kutatások egyik kitalálója reméli, hogy az eredmények nyilvánosságra hozatalával sikerül megmentenie néhány házasságot és ráébreszteni pár embert, hogy nem érdemes hinni a szappanoperák cukormázas világának.

„A legtöbb házasság azért végződik válással, mert az embereknek irreális elvárásaik vannak”

– összegzett Osborn.