Két nemrégiben elvégzett tudományos kutatás is alátámasztotta azt az elképzelést, miszerint gondolatainkkal fizikai hogylétünkre, gyógyulásunkra is kedvező befolyássál lehetünk.
Az első kísérletben olyan alanyok vettek részt, akik a közelmúltban estek át elülső keresztszalag helyreállító műtéten. Véletlenszerűen két csoportra osztották őket, az egyik csoport csak a hagyományos gyógytornát és utókezelést kapta, míg a másik ezek mellett részt vett egy úgynevezett képzeletterápián is. Ez abból állt, hogy újra és újra elképzelték a gyógytornán végzett feladatokat és a gyógyulás szempontjából pozitív dolgokra gondoltak.
Az eredmények szerint a hat hónapos rehabilitációs időszak végére a képzeletterápiában résztvevő alanyok térde stabilabb lett, ráadásul a pozitív gondolatok hatására csökkent szervezetükben a stresszhormon szintje.
A másik kísérletben olyan személyek vettek részt, akik epehólyag eltávolító operációra vártak. Ők a műtétet megelőző három napon és az azt követő hét napon vettek részt képzeletterápián. Az operációt megelőzően megnyugtató, a beavatkozásra való felkészülést könnyebbé tevő gondolatokat ébresztettek a páciensek fejében a terapeuták, míg a lábadozási időszakban a gyógyulást elősegítőkkel igyekeztek segíteni.
A kontrollcsoporthoz hasonlítva a gondolatterápián résztvevők stressz-szintje nagyobb mértékben csökkent és a műtéti sebeik is gyorsabb gyógyulást mutattak. Nem tudni, hogy utóbbi mekkora részben köszönhető maguknak a gondolatoknak és mekkora részben az azok által kiváltott nyugalomnak. Mindenesetre bebizonyosodott, hogy a műtéti beavatkozások előtti és utáni pozitív gondolkodás fizikálisan is jó hatással van a szervezetre.
Forrás: ScientificAmerican.com