Bizonyára mindenki látott már olyan kisgyermeket, aki nem volt hajlandó megosztani játékait társával vagy épp testvérével.
A legújabb kutatások szerint a gyerekek ilyenkor többnyire tudják, hogy mi lenne a helyes viselkedés, agyuk egyik, viselkedésért felelős részének alulfejlettsége miatt azonban nem képesek ennek megfelelően cselekedni.
Kisgyermekként általában mindenki önző módon viselkedik, aztán ahogy növünk, egyre jobbá válunk a különböző szociális stratégiák használatában, azaz továbbra is arra törekszünk, hogy kielégítsük igényeinket, vágyainkat, de mindezt olyan módon próbáljuk meg elérni, hogy a társadalom többi tagja számára is elfogadható legyen.
Nikolaus Steinbeis és Max Planck lipcsei agykutatók arra próbáltak rájönni, hogy ez miért van így és hogyan alakul ki bennünk a már említett képesség. Kutatásaik során 6 és 14 év közötti gyerekeket figyeltek meg, akik két különböző kísérletben vettek részt.
Az első kísérletben a résztvevő gyerekek pókerzsetonokat kaptak, melyeket a feladat végeztével különböző jutalmakra válthattak be. Mindannyian kaptak egy hasonló korú, számukra ismeretlen párt, akivel kedvük szerint megoszthatták zsetonjaikat. Ebben a kísérletben nem volt komolyabb következménye annak, hogy mennyire igazságosan osztozkodtak a másikkal, a következőben viszont igen. Ott a másik résztvevő fél visszautasíthatta az ajánlatot, ha igazságtalannak érezte, ilyen esetben a páros egyik tagja sem kapott jutalmat a feladat végén. Ebben a feladatban tehát csak azok tudtak jól teljesíteni, akik valamennyire már ismerték a szükséges szociális stratégiákat.
Az első feladatban a fiatalabb és idősebb gyermekek is hasonlóan viselkedtek, azaz legfeljebb csak zsetonjaik kis hányadát adták oda párjuknak. A másodikban azonban a kisebbek jelentősen rosszabbul teljesítettek: rossz ajánlatokat tettek, amikor pedig a másik oldalon álltak, könnyedén beleegyeztek az előnytelen ajánlatokba, hiába voltak tisztában a feladat lényegével.
A tudósok a kísérletek alatt megfigyelés alatt tartották a gyermekek agyát, amiből az derült ki, hogy a fiatalabbaknál jóval kisebb aktivitás mutatkozott a viselkedésért, önkontrollért és döntéshozásért felelős területeken. Minél kisebb volt az aktivitás ezeken a területeken egy résztvevő agyában, annál kevésbé voltak jók a szociális stratégiák alkalmazásában.
A gyermekek többségének tehát nem azért megy nehezen az osztozkodás vagy az igazságosság, mert nem értik a helyes viselkedés mibenlétét, hanem azért, mert agyuk fejlettségi szintjéből kifolyólag nem tudnak ellenállni a kísértésnek, hogy annyi játékot, sütit, zsetont vagy akármi mást tartsanak meg maguknak, amennyit csak tudnak.
Steinbeis azonban arra figyelmeztet, hogy ettől még nem kell elnéznünk gyermekeinknek a rossz vagy önző viselkedést:
„Csak mert az agy így működik, nem jelenti azt, hogy nem lehet megpróbálni változtatni rajta. Jó eredményeket érhetünk el, ha jó példával járunk elől és játékosan megpróbáljuk tanítani a kicsiket.”
Forrás: ScientificAmerican.com