Változtasd meg 7 nap alatt az életedet!
Az emberek többsége több időt tölt nyaralása megtervezésével,
mint azzal, hogy meggondolja milyen életet is éljen!
Önismereti tréning
Változtathatsz életed minőségén!
Ha az élet egy dinamikus erő, amely folyton arra késztet minket, hogy fejlődjünk, akkor mit tegyünk? Vessük bele magunkat az élet közepébe és szabadon kifejezzük magunkat az adott pillanatban, tekintet nélkül arra, hogy ez esetleg rossz érzéseket is kelthet bennünk, akkor olyan életet élünk, ami egy hőshöz méltó. Egy ilyen ember képes élettel megtölteni a gondolatait azáltal, hogy a pillanatban hat, a pillanatban cselekszik és a pillanatban él. A legjobb dolog amit tehetünk, hogy a legjobb gondolatainkat, a legmagasabb rendű érzéseinket kapcsoljuk össze a pillanatban. Ez valamifajta csúcs, ez a katarzis az életben. Az emberek állandóan azzal a kihívással találkoznak, hogy kultúrát teremtsenek, azért, hogy a fejlődésünknek legyen színtere.
Te mit akarsz tenni?
7 napos bentlakásos intenzív NLP önismereti tréning (és Zen meditáció, csikung gyakorlás), a részletek a jelentkezésre kattintva elérhetőek!
„Minden Út kezdete, hogy tudd honnan indulsz!”
Mi a stratégiátok magatokkal? Kik akartok lenni?
Milyen emberré akartok válni?
…, mert a legtöbb embert teljes mértékben lefoglalja, hogy Ő eddig ki is volt…
Vannak jó (önismereti) stratégiák, amelyeknek csak egy bajuk van, hogy nem lehet velük egy életen át tanulni. Az, hogy van egy stratégiám, amely ma működik, nem jelenti azt, hogy az holnap, holnapután vagy jövőre is működni fog, miután módosulnak a környezeti tényezők és feltételek. Mindannyian ismerünk embereket, akik azért jutottak rossz helyzetbe vagy betegedtek meg, mert nem voltak képesek reagálni folytonosan változó környezetükre.
Mindegyikőnkkel rengeteg minden történt eddig életünk során. Ezek a tapasztalatok alakítják jövőnket. Hogy milyen jövő kerekedik ki múltunkból, nagyban függ attól, hogyan bánunk múltunkkal, magunkkal. Életünk egyes eseményei bizonyos sorrendben történtek meg velünk. A sorrendet valószínűleg nem tervezte meg senki sem, egyszerűen így adódott. A saját magunkkal kapcsolatos megértésünk nagy része ezen a némiképp összevissza sorrenden alapszik. Mivel csak egyféle sorrend van, legtöbben csak egyféleképpen értjük meg a dolgokat. Ez korlátozhat. Ha életünk eseményei más sorrendben történtek volna, most más lenne a megértésünk és akár egészen máshogyan viselkednénk vagy éreznénk magunkat. Vannak akik csak egyféleképpen tudják felhasználni tapasztalataikat, ekkor nagymértékben korlátozhatják magukat és sok mindent nem vesznek majd észre, sok gondolat meg sem fordul a fejükben és sok helyre nem is jutnak el.
Szeretnék egy gondolatot elültetni bennetek, amely szerintem mérföldkő az önismeretben, a fejlődésben. Ahányszor csak bizonyossá váltok valamiben, mert sorozatosan sikerül, kezdjetek el gyanakodni: Vajon mi az amit nem veszek észre?
Amikor beválik valami, az nem jelenti azt, hogy más nem válna be, és azt sem, hogy nem lehet mást csinálni, ami talán még értékesebb. Gyakran megtörténik, hogy akikkel találkoztam és beszélgettem, ugyanazzal a megértéssel távoztak, mint amivel érkeztek. Egészen bámulatra méltóan bármi újat képesek az általuk ismert és megszokott keretek közé begyömöszölni. Így persze semmin sem változtattak. Minél sikeresebb az ember, annál elbizakodottabbá válhat, és annál kevésbé valószínű, hogy megálljon, s elgondolkodjon: Mi az amit nem csinálok? Mit csinálhatnék másképp?
Ez az egyre növekvő kíváncsiság még a legszürkébb feladatot is épp olyan színessé, örömtelivé, érdekessé varázsolja, mint a legizgalmasabbat.
NLP önismereti tréningünk elemei:
- Önismereti alapjaink – Self Concept; Énkép; Döntési és motivációs stratégiáink
- Tökéletlen rend… – Időkezelés, értékek, időrend és értékrend, és a „tökéletes rendetlenség”
- Álmokból célkitűzések – Vágyak és Cél (álom) ások
- Érzelmeink struktúrája, avagy érzelmi intelligenciánk – Korlátozó érzelmeink és felszabadító érzelmeink. Éltető és megélhető viszonyaink…
- Spiritualitás és önismeret (Mély Belső Átalakulás/Core Transformation, Önhipnózis, Relaxáció) – Mu!
- A napi NLP tréning gyakorlatok mellett a 7 napos intenzív NLP tréning során a résztvevők megismerkednek a Zen meditáció
(rinzai zen; Zen Kwan Um) gyakorlatával, amelyet egy magyar Zen Kwan Um szerzetes tart. (Won Do Zenfi). - A 7 napos tréning során még lehetőség lesz a tibeti/kínai Shang gung (csi kung) gyakorlatok elsajátításába. Tartja: Dr. Damdindorj Danima
Sokan teszik, hogy elképzelik magukat, hogy milyenek szeretnének lenni. Aprólékosan, pontosan építik meg ezt a képet, s képen akár még látják is magukat, hogy milyen szép és precíz mozdulatokkal végzik gyakorlataikat. Ekkor nagy lehet a vágy, hogy „csak egy kicsit” belépjünk az elképzelésünkbe, hogy megéljük azt, hogy milyen lenne, milyen lesz. És átérezzük az elképzelésünket… Ám ez nem jelenti azt, hogy el is jutottunk oda a megfelelő minőségben, sem azt, hogy megtanultunk valamit közben magunkról. Kiválóan lehet ámítani magunkat ezzel.
A matematikus a megoldás kidolgozása után nem dől elégedetten hátra a karosszékében és mondja, hogy kész, hanem gondosan ellenőrzi az eredményt és az utat, ahogyan az eredményre jutott. Ugyanis ha ezt ő nem végzi el, megteszik helyette mások. Ezt nevezik alaposságnak.
A lélek fejlődése egyfajta emberi áldozatot igényel, aminek a pontos jellege már régóta eltorzult a gondolkodás főáramlatában. Az evolúciós korlátokat – repedéseket a gyémántban – csiszolással tüntetik el.
Gondolhatunk úgy a lényegi önmagunkra, mint egy gyémántra, amit addig lehet csiszolni és fényesíteni, amíg bizonyos határozott tendenciákat nem mutat, amelyek lehetővé teszik, hogy beszálljon a Munkába. Azt gondolhatjuk, hogy a gyémántot túl nehéz csiszolni, de végül is lehet, különben nem látnánk többlapos drágaköveket, mint például a briliáns, és a korabeli eljegyzési szettekre jellemző tökéletes csiszolásokat. Bár a gyémántot egy vésővel el lehet törni, hogy csiszolatlan legyen, csak egy másik gyémánt segítségével lehet pontos lapot kialakítani, tulajdonképpen a sok kis gyémánt dörzspapírként működik. Persze, ha a drágakőben repedés lenne, és ez a repedésen múlna, akkor a repedés a drágakő közepén helyezkedne el. De egy gyémántcsiszoló nem gondolkozhat így; a repedést fel kell áldozni. Lehet, hogy a gyémánt egy kicsit veszíteni fog a súlyából, de értékesebb lesz, kisebb de jobb gyémánt.
De először, még mielőtt nekiállnánk csiszolni a gyémántot, ki kell vennünk a nyerskövet az anyakőzetből, ami piszokból és jóval lágyabb kőzetből áll. Ahhoz, hogy eltávolítsuk az anyakőzetet, úgynevezett súrlódást alkalmazunk – ami egy előkészítő eljárás – hogy felfedezzük a csiszolatlan drágakövet, különböző módszerek bevonásával. Az emberek az emberi élet során általában összekeverik az iskolát a pszichológiai közösséggel, mert lényegében ugyanazokat a módszereket alkalmazzák az anyakőzet eltávolításához és a benne lévő csiszolatlan drágakő felfedezéséhez.
Csakhogy – és ez az a pont, ahol az általános pszichológia és filozófia kudarcot vall – úgy érzik, hogy ha a csiszolatlan drágakövet felfedezték, és kiszabadították a gyémántot az anyakőzetből, akkor az már tökéletes; vagy, hogy még további pénzeket kapjanak az ügyfeleiktől, makacsul továbbra is csiszolják az anyakőzetet, sokkal az után is, hogy a csiszolatlan gyémánt napvilágra került. Csak akkor kezdődhet a csiszolási folyamat, ha a gyémánt már kiszabadult az anyakőzetből. Ha a drágakövet felfedtük, az anyakőzettel már nem kell foglalkoznunk, tehát abbahagyjuk az anyakőzet csiszolásának folyamatát. Az anyakőzethez lágyabb eszközöket használunk, de ha gyémántot akarunk csiszolni, legalább ugyanolyan kemény anyagot kell használnunk; erre a célra más gyémántokat fogunk használni csiszoló közegként.
Ha lényegünket tekintve olyanok vagyunk, mint a gyémántok, és a gyémántot újra lehet csiszolni, akkor az Abszolútum hatalmas gyémántja, amelynek képében megtalálható a lényegi önmagunk, ugyancsak újracsiszolható. Ha úgy tudunk az Abszolútumra gondolni, mint egy gyémántra, akkor a munkaközösségre is tudunk úgy gondolni, mint egy gyémántra. De mi van ha észreveszünk egy repedést a közösségben? Ha akadályozunk másokat a munkaközösségünkből, akkor minket – a repedést a közösségben – el kell távolítani a nagyobb drágakőből, a drágakő érdekében, még akkor is, ha ez csökkenti a drágakő méretét, mert egy repedések nélküli drágakő értékesebb. Természetesen a kisebb repedéseket nem kell eltávolítani a közösségből. A repedésnek ahhoz nagyon komolynak kell lennie.
A hét repedés és közösségi gyémántcsiszolás
Mindössze hét lehetséges komoly repedés jelenhet meg a közösség-gyémántunkban. Ezek közül a repedések közül valószínűleg a dühöt ismerjük a legjobban; egy másik komoly repedés a gyűlölet, és megint másik az irányítatlan vágy. A legtöbbünk már ismeri a hét halálos repedést. Ha lecsiszoljuk ezeket a repedéseket a saját gyémántunkból úgy, hogy összedörzsöljük a többi gyémánttal, akkor nem vagyunk olyan komoly repedés, hogy el kelljen minket távolítani a közösségből. De ha ezeknek a repedéseknek bármelyike jelen van bennünk – neheztelés, gyűlölet, düh, visszatetszés, undor – olyan mértékben, hogy már ténylegesen zavarjuk mások munkáját – ha a körülmények még mindig képesek a negatív érzelmek vad és veszélyes reflexeit felkelteni bennünk, akkor el kell minket távolítani a drágakő nagyobbik részéből, és ez nem a mi választásunk, nem is a tanár választása. Az anyakőzetet a szó lapidáris értelmében is használjuk, ami így azt a követ jelenti, amely beburkol egy nehezebb követ, és használjuk az anya jelentésében is. Ha rájövünk, hogy egy közösség azokból áll, akiknél csak kevés maradt, vagy már egyáltalán nem maradt anyakőzet a drágakő körül – csak nyers, csiszolatlan gyémántok – könnyen megérthetjük a különbséget magunk és egy nagyobb közösséget alkotók között, akiknek még mindig sok anyakőzetük van, és odafigyelnek az anyakőzet dolgaira, megváltoztatják az anyakőzetet, fényesítik az anyakőzetet, és kihangsúlyozzák az anyakőzetet. A mi drágakövünket kiemelték, és most nyers állapotban vagyunk, készen állunk a csiszolásra és fényezésre.
Az Óriási Munkát, az Óriási Gyémánt csiszolását a saját gyémánt-jellegű lényegi önmagunkkal, a Megváltás folyamatának nevezzük. Ahhoz, hogy elvégezzük ezt a munkát, több kell, mint mi magunk, és ahhoz, hogy ennek a munkának a részévé váljunk, át kell adni magunkat a munkaközösségnek. Ha komolyan részt akarunk venni ebben a munkában, akkor egyszer s mindenkorra fel kell adnunk az anyakőzetet és beletörődni a látszólag vég nélküli csiszolási folyamatba, a gyémánt csiszolásába. Egy munkaközösségben, a gyémántunkat hevesen kritizálhatják; ha ezen felidegesítjük magunkat, abból azonnal rájöhetünk, hogy a drágakő még nincs kiszabadítva az anyakőzetből, mivel csak az anyakőzetet zaklathatja fel a kritika. A gyémántiparban, a kritika szinonimája a felbecsülés.
A repedések eltüntetése, a felbecsülés
Minden komoly repedést el kell tüntetni, és minél objektívabb és könyörtelenebb a felbecsülés, annál jobb. A legjobb csiszoló abszolút könyörtelenül fogja felbecsülni a gyémántot, tekintet nélkül a drágakőben lévő repedések érzelmeire, objektívan és pártatlanul látja, hogy hogyan lehetne a legjobbat kihozni a drágakőből. Próbáljuk megtapasztalni, hogy milyen lenne kifényesíteni a gyémántot, miután a pszichológiai és érzelmi anyakőzetet eltávolították… Elképzeljük magunkat, ahogy ülünk törökülésben, gyengéden és szeretetteljesen szorongatva a kezünkben egy nagy gombóc hideg agyagot. Miközben a figyelmünk megpihen az agyagon, elképzeljük magunkat, ahogy valahogy hirtelen felemelkedünk az egyik alsóbb dimenzióból egy felsőbb állapotba, amelyben az egész univerzum látható, és felvesszük a kezünkben tartott agyag formáját. Valahogy, nem tudjuk pontosan hogyan, bár pillanatokkal ezelőtt még meg voltunk róla győződve, hogy a Föld bolygón vagyunk, most azt vesszük észre, hogy kívülről szemléljük az univerzumot. A jelenlegi túlfűtött állapotunkban ritkán tartjuk észben, hogy ha ez az ‘agyag’ az univerzum, akkor a belsejében több billió világító test, csillag és bolygó kell hogy lógjon a térben, kifelé és egymástól eltávolodva mozogva a kölcsönösen taszító gravitációs mezők ereje által, és hogy valahol ebben a kis univerzumban megtalálható a szinte elképzelhetetlenül miniszkula csillag, amely körül kering a legújabb lakóhelyünk, a Föld bolygó.
Tudjuk, hogy az univerzumban maradottak még a nagy teleszkópok segítségével sem látnak minket az agyag határán kívül, mivel az univerzum határain belül, a fény megtörik és visszatükröződik, és visszaívelődik saját magára.
A belseje teljesen sötét az apró csillagok tűhegynyi ragyogását leszámítva, amelyek galaktikus halmazokban kavarognak. Habár most kicsinek tűnik nekünk, tudjuk, hogy a távolság a kezünkben tartott apró agyag kozmosznak a túloldaláig sok fényévnyi. Mi magunk is valamelyest összeköttetésben állunk ezzel az apró univerzummal; a tudatunk keresztüláramlik mindkét formán, a Teremtőn és a Teremtésen is, mint a füstölgő gőz. Most elképzeljük, hogy nagyon vigyázunk erre az apró agyag kozmoszra a kezünkben. Ha még mindig az alsóbb dimenzióban lennénk, ezt az anyagot „agyagnak” hívnánk, mert a földről származik. Először, amíg nem tudunk meg többet róla, behatolunk a belsejébe a speciális látásunkkal és lokalizáljuk valahol a csillagok galaktikus halmazai között, azt az apró sárga csillagot, amely mellett megláthatjuk azt a kicsi, forgó sárlabdát, amelyről épp most jöttünk. Megengedjük a látásunknak, hogy mélyen behatoljon az agyag kozmoszba, messze azon túl, ahova az átlagos látásunk még elér, messze lent az alsóbb dimenziókban. Nem sietünk; itt nincs időszakasz, tehát a sürgősség érzése nélkül dolgozhatunk.
Ahhoz, hogy a figyelmünk teljes erejével arra összpontosíthassunk, hogy az alsóbb dimenziókba behatoljunk, össze kell szednünk a teljes figyelmünket.
Ha a figyelmünk egy része elveszett a múltunkban, akkor a jelenben nem lesz elég ereje a figyelmünknek. Ha el akarjuk érni a célunkat, nem engedhetjük meg, hogy a figyelmünknek akár csak egy része is elmerüljön az emlékeinkben. Most a jelenbe gyűjtjük az összes múltbéli figyelmünket. A figyelmünk egy része elkerülhetetlenül az alsóbb dimenziókban lévő kis világon marad, amelyet próbálunk felfedezni az átható látásunkkal. Figyelmünk egy részét otthagyjuk, hogy segítse irányítani a látásunkat. De az is megeshet, hogy figyelmünk egy részét leköti a munkánk, vagy a kifizetésre váró számláink, vagy a pénzünk. Nem engedhetjük meg, hogy ilyen apróságokra pocsékoljuk a drága figyelmünket; és végül is, mit akarunk a fizetésekkel és a lakbérrel most, hogy a Teremtésen kívül találtuk magunkat?
Mivel az átható látásunknak szüksége van erre a figyelemre, jogunk van behozni a jelenbe ebből a célból kifolyólag. Lehetnek barátaink, gyermekeink, férjünk, feleségünk, apánk, anyánk, fiútestvéreink, lánytestvéreink, unokatestvéreink, és mások, akiket magunk mögött hagytunk, akik úgy érezték, hogy szükségük van ránk, de most, az adott körülmények között, nem lennénk a segítségükre, és különben is, nem engedhetjük meg magunknak, hogy elpazaroljuk ezt a figyelmet. A szükséghelyzet miatt jogunk van odavonni ezt a figyelmet a jelenlegi célunkra. Kétségkívül a jövőnek is szentelünk figyelmet, még ha az nem is több annál az általános aggódásnál, hogy mi lesz velünk és az életünkkel. De most messze vagyunk attól az élettől, és minden figyelemre, amit csak össze tudunk szedni, szükségünk lesz. A jelenre is ráirányítjuk ezt a figyelmet. Lekötheti a figyelmünket a személyes epekedésünk, a sóvárgásaink, félelmeink, kellemetlenségeink, és még az is, hogy mit érzünk a jelenlegi helyzetünkkel kapcsolatban. Az epekedésünk, és a biztonsági érzetünk hiánya – a hiúságaink – még ez a kis darab figyelem sem hiányozhat a jelenlegi feladatunk végrehajtásához. A gondolatban magunk elé képzelt kézzel megfogjuk a figyelmet és eltávolítjuk a személyes hiúságainktól, és ugyanezzel a magunk elé képzelt kézzel határozottan visszahelyezzük az összegyűjtött figyelmet erre az agyag tárgyra, mintha a figyelem tapintható anyag lenne. Ha kihagytunk vagy nem vettünk észre némi figyelmet, most összeszedhetjük, mint egy tapintható anyagot, és rátehetjük erre a tárgyra, mintha a figyelem egy kiegészítő része lenne az élő, lüktető agyagnak. Az is biztos, hogy a figyelmünk egy része a felhalmozott jelenségi javainkra összpontosul azon az apró kis bolygón, bármi is volt a neve…gépkocsik, ruhák, csecsebecsék, bútorok, szőnyegek, függönyök, festmények, fényképek, könyvek, hanglemezek, sztereo berendezés, televízió…
Természetesen, a figyelmünk egy részét babonásan ezeken hagytuk, hogy gondolatban megvédjük őket a lopástól. Ha elvesszük róluk a figyelmünket, esetleg ellophatják őket, de ezt a kockázatot vállalnunk kell. Lehet, hogy egy üres lakásba fogunk visszatérni, de nem engedhetjük meg magunknak, hogy elveszítsük a figyelmünknek ezt a nagy részét, és most szükségünk van rá. Elvesszük a figyelmünket azokról a dolgokról, amiket összegyűjtöttünk, és erre az agyag anyagra helyezzük, amit a kezünkben tartunk. Ennek az univerzumnak mi vagyunk az Isten. De ha akarnánk valamit tenni ezzel a Teremtéssel, még Istennek is szüksége lenne minden szóba jöhető figyelemre.
Ha a figyelmünk egy része valami máson ragad – bármi máson a sürgető szükségen kívül – azonnal össze kell szednünk, ugyanúgy, ahogy összeszednénk az agyag maradványokat, amelyeket a földre ejtettünk. Ezt az agyag kozmoszt a lankadatlan figyelmünk szilárd tekintetének tesszük ki, és végül, ahogy a hangulat megcsap minket, elképzeljük, ahogy lassan valamilyen érdekes formát alakítunk ki belőle, a művészeti véletlen szabályai szerint. Hirtelen rájövünk, hogy ez a tárgy, mivel az összegyűjtött és összpontosított figyelmünk teljességének a tárgya, most ténylegesen a teljes figyelmünk összessége, amelynek mi vagyunk a forrása…hogy most a saját figyelmünk élő megtestesülését látjuk. Ezt az agyag anyagot, amikor átjárja a teljes figyelmünk, léleknek hívjuk, aminek szeretnénk segíteni fejlődni, kibontakozni, és egyesülni az élettel. Most lélektelennek, élettelennek tűnik, egyszerű agyagnak. Ez a pillanat remek lehetőség arra, hogy etessük, tápláljuk, élelmet adjunk neki, hiszen magunk előtt foghatjuk a kezünkben és könnyen szemügyre vehetjük. Képzeljük el, ahogy éppen ezt tesszük. Semmi más nem fog az eszünkben járni csak az, hogy biztosítsuk neki a táplálékot az életerőnkkel.
Az akadályok, az erőfeszítések és az idő
Felfedezzük, hogy az akadályok ehhez az erőfeszítéshez saját magunkban keletkeznek, de elháríthatjuk őket a szellemi Tai-Chi, vagy az érzelmi Jiu-jitsu segítségével. Nem szabad, hogy a megfontolások megzavarjanak. Csak ritkán kapunk lehetőséget arra, hogy ezt a lélek-felmelegítési munkát elvégezhessük. Lehet, hogy soha többet nem lesz ilyen alkalom egész életünkben. Tehát most élnünk kell a lehetőséggel, hogy segítsünk a lelkünknek kifejlődni, mindenekelőtt melegítéssel. A lélek hideg. Már hosszú ideje nem kapott táplálékot. Úgy képzeljük el a tanulmányozását, mint ha egy szeretőt tanulmányoznánk, azaz, a figyelmünk gyökeret ver. Nem tudjuk elvonni a figyelmünket a lelkünkről, egyetlen pillanatra sem. Minden lélegzetet felhasználunk arra, hogy életet leheljünk belé. A figyelmünk nem tévelyeghet, nem kalandozhat el. A lelkünk iránti érzelmeink nagyon fontosak. A szeretetünknek… az imádatunk… odaadásunknak… sugárzásunknak köszönhetően fog felmelegedni. Úgy melegítjük fel a lelkünket, hogy lángra lobbantjuk magunkat, mély, lassú, alkímiai tűzzel, a saját értékes életerőnkkel táplálva a lelket. Felemészt minket ez a folyamat, de egy pillanatra sem leszünk tekintettel önmagunkra. A lélek fejlődése emberi áldozatot követel. Engednünk kell, hogy felemésszen. Mi vagyunk az albumin; odaadjuk az életünket, hogy a kedvesünk élhessen. Nem csupán önzetlen okokból tesszük ezt. Ha tanulmányoztuk, akkor tisztában vagyunk vele, hogy milyen előnyünk származhat belőle. E nélkül a folyamat nélkül tudjuk, hogy halottá válunk, még sokkal azelőtt, hogy meghalnánk.
Sok különböző hangulaton mehetünk keresztül a lélek felmelegítése során. Elég ha csak fogjuk, vagy a keblünkre vonjuk és megcirógatjuk; mindegyik részét felmelegíthetjük egy kóbor érintéssel; táncolhatunk vele, tanulmányozhatjuk a szemmel látható alakját, hallhatjuk, érezhetjük. A felmelegítő erőt szeretetnek hívják – nem romantikus szerelem, nem szentimentális szeretet, hanem az erő ami maga a szeretet, vagyis, az-ami-felmelegít. Miközben a lélek melegszik, forróság formájában veszítünk a saját életerőnkből. Miközben a kedvesünk forróbbá válik nálunk, mi olyanok leszünk, mint az agyag, elveszítjük az életünket és meghalunk. Végeredményben, a lelkünk elnyeli a valódi lényünket.
Ez az átalakulás titka; az életerőnk megtanulja elhagyni a test nyers agyagát, és megtanul belépni és életet adni a lélek kifinomultabb agyagának. Ezt megelőzően nincs lélek; amint látjuk, a lélek csak egy darab hideg agyag. Az áldozatunkkal a lelkünk életre kel, és ugyanakkor, halálunkkal a lélekhez kerülünk, ahol új életre kelünk. Közel hozzuk a lelket a hasi idegközponthoz, és amikor elkezd dobogni, amikor már forró, megengedjük, hogy elnyelje az erőnket, mintha egy köldökzsinóron keresztül táplálná magát. Táplálnunk kell életerővel sok-sok ilyen testből, nagyon hosszú időn keresztül, amíg teljesen ki nem fejlődik. Felgyorsíthatjuk a fejlődését és az evolúcióját, ha könnyen adunk magunkból, és ha felébresztjük a gépezetet. Ha nem veszítettünk az energiánkból a negatív állapotok és megnyilvánulások miatt, sokkal többet is összegyűjthetünk ebből az életerőből, mint amennyi képződne a dolgok természetes rendje szerint.
Lassacskán, lassacskán visszavonulunk, helyet cserélve az ölünkben lévő lélekkel, gyengéden, nagyon lassan. Ez most alvás. Azt képzeljük, hogy félretettük a lelket a legközelebbi alkalomig. Nem tudjuk, hogy képesek leszünk-e ezt hamarosan újra megtenni, vagy csak nagyon hosszú idő múlva. Lehet, hogy holnap, de az is lehet, hogy csak százezer év múlva, de legalább egy kicsit ma is hozzátettünk.
A gondos alapozás ne teher legyen,
hanem kíváncsi kutatás, információszerzés!
Az önismereti tréning-ünk az NLP alapjait ötvözve könnyen alkalmazható és hatékony módot kínál arra, hogy mit és hogyan kell tenni azért, hogy érettebb, használhatóbb legyen önismeretünk, szemben korábbi, esetleg ettől eltérő élményeinkkel. A tréning legfőbb célja azoknak az erőforrásoknak és hétköznapi technikáknak az előhívása és tudatosítása az önismeretben, amelyek segítségével a problémaorientáció felől az eredményorientáció felé elindulva elsajátíthatjuk, hogy mit (milyen gondolkodást, mely viselkedést és elemeit), mikor és hol (mely időben és milyen szituációban, kontextusban kell, lehet, érdemes használni, és milyenben nem), valamint hogyan (vagyis milyen módon) tudunk hatékonyan kivitelezni.