Tanulj meg odafigyelni, szélesítsd a látóköröd, és másokat is taníts meg rá
Túl aktív az elméd, ezért csak nehezen tudsz ellazulni?
Nem tudsz koncentrálni és nehezen fogadsz be új információkat, mert túl sok minden kavarog egyszerre a fejedben?
Előfordul, hogy feszültnek, nyugtalannak vagy túlságosan izgatottnak érzed magad?
Időnként úgy érezhetjük, túl sok minden van egyszerre a fejünkben, túlságosan izgulunk valami miatt vagy hagyjuk, hogy belső párbeszédeink elvonják a figyelmünket. Ilyen esetekben nem könnyű ellazulni és új tudást befogadni. Sok ember folyamatosan feszültnek és stresszesnek érzi magát, de vannak, akik ismerik a megfelelő módszereket, hogy megnyugtassák magukat. Akár még a coachokkal is előfordulhat, hogy úgy érzik, túl sok stressznek vannak kitéve, de az NLP segítségével nagyszerű technikákat tanulhatnak ennek a leküzdésére, amit aztán a foglalkozásokon is alkalmazhatnak ügyfeleiknél.
Az NLP egyik nagyszerű technikájának a segítségével megtanulhatjuk megnyugtatni túlhajszolt agyunkat,
ugyanakkor késszé tenni a koncentrációra, ezt a technikát a tanulóállapot elérésének nevezzük. A tanulóállapot során az agy befogadóbbá válik, és az érzékek szélesebb skáláját használja, mint általában, ezzel megkönnyítve az információ befogadását, hasznosítását és tárolását. Ez egy nagyszerű technika, mellyel megtanulhatod kontrollálni, hogy agyad épp milyen állapotban legyen, és közben kizárhatod a negatív érzelmeket és zavaró gondolatokat. A tanulóállapotot gyakran a „periférikus látás technikájának” is nevezik. Akik lámpalázasak, azok számára is igen hasznos ez az eszköz, hiszen segít egy nyugodtabb idegállapotba kerülni nekik, ezáltal jobb és magabiztosabb előadást tarthatnak. Megszűnik a szorongás, és a beszélő jobban tud figyelni a teljes hallgatóságra, nem csak a közvetlenül előtte helyet foglalókra fog koncentrálni. Ezt az eszközt a coachok sikeresen használhatják „meggyőzésre” is, hiszen megmutathatják vele a klienseiknek, hogy megvannak hozzá a kellő képességeik és erőforrásaik, hogy átvegyék az uralmat elméjük és testük fölött. Bárkinél alkalmazható, legyen szó akár gyerekekről vagy sportolókról. A gyermekek a módszer használatával sokkal jobban oda tudnak figyelni órákon, a tudás egyenesen a megfelelő helyre, az elméjükbe kerül, és ott is marad. A technika alkalmazásával mindig könnyedén javíthatnak a jegyeiket. A sportolók pedig jobban tudnak koncentrálni és le tudják győzni a teljesítménykényszer miatti szorongásukat, amikor jó eredményt kell elérniük. A technika alkalmazásával a legjobbat tudják kihozni magukból.
Miért kifizetődő ez az NLP technika használata a coachok számára?
Az egyik fő ok, hogy megtanulsz jobban odafigyelni, szélesebb körben látni, ezáltal több információt tudhatsz meg klienseidről és az őket körülvevő dolgokról. Ráadásul az eszközt a kliensekkel való beszélgetés során is használhatod, hogy segíts nekik ellazulni, megszabadulni a stressztől, és attól a kellemetlen érzéstől, hogy nem uraik a saját elméjüknek, életüknek.
A legjobban úgy tudod megtanulni elérni és alkalmazni a tanulóállapotot, ha magadon is kipróbálod.
Először is ülj le és helyezkedj el kényelmesen. Figyelj a légzésedre és közben egyszerűen csak hagyd, hogy a gondolataid ahogyan jönnek, úgy haladjanak is tovább. Ahogyan a légzésedre, annak ritmusára figyelsz, már most megfigyelheted ahogyan egyre inkább lelassulnak gondolataid, ahogyan megnyugszik elméd. Egyszerűen csak hagyd, hogy megtörténjen. Vegyél egy mély levegőt és koncentrálj a feladatra, majd menj végig a következő lépéseken:
- Nézz egyenesen előre, és válassz ki egy pontot a falon, ez lehet egy kép vagy bármi más. A legjobb, ha ez a pont egy kissé a szemmagasság fölött van, mivel azzal, hogy kissé felfelé nézel, még jobban szélesedni fog a látószöged.
- Ha már 5-10 másodperce nézed ezt a bizonyos pontot, hagyd, hogy a gondolatok jöjjenek és menjenek a fejedben, és csak a pontra koncentrálj.
- Lazítsd el az állkapcsod hátsó részét, ezzel megakadályozva a belső párbeszédek kialakulását.
- Néhány percen belül észre fogod venni, hogy a látószöged egyre szélesedik. Csak hagyd, hogy ez így menjen tovább, a periférikus látásod egyre szélesedik majd, előbb-utóbb így többet fogsz látni, mint a foveális (közvetlenül előre) látás során.
- Most a periférikus látásra figyelj, nagyobb hangsúlyt helyezz rá, mint a látószöged közepén lévő dolgoknak.
- Ha a falat nézed, észre fogod venni, hogy meglátod a sarkokat, a plafont és a padlót is anélkül, hogy szemedet elmozdítanád arról a pontról, amit még az első lépés során kiválasztottál.
- Észre fogsz venni minden mozgást, ami beleesik a periférikus látásodba, jobban meghallod majd a körülötted lévő különböző hangokat. Talán jobban fogod érezni, ahogy a szék támlája a hátadhoz ér, ahogy a combjaid hozzányomódnak az ülőlaphoz vagy, ahogy a lábaid a padlón pihennek.
- Tedd a kezeidet az arcod két oldalára, és kezdd el mozgatni az ujjaidat. Látod őket? Csúsztasd egyre hátrébb a kezed, és figyeld meg, meddig látod ujjaid mozgását. Figyeld meg, milyen nyugodt a tested és az elméd. Ezt az állapotot hívják tanulóállapotnak.
A tanulóállapot egy olyan állapot mely során kitágul a látóköröd, és érzékelésed, miközben nyugodt maradsz, így könnyedén be tudod fogadni és el tudod raktározni az információkat, amikre szükséged van.