A választás struktúrája
…ezek egy szinte misztikus tűnő karakter tettei, melyek többé-kevésbé paradoxonként mennek szembe a szokásos eljárásokkal. Ezek olyan eljárások, melyek a kívülálló számára varázslatnak tűnnek, ha ő maga nem ennyire avatott, képzett ezek működése terén.
H. Vaihinger, A Mintha filozófiája
A modern pszichoterápia művelői közül több karizmatikus szupersztár is kiemelkedett. Ezek az emberek olyan könnyedén, csodálatosan végzik a klinikai pszichológiát, mintha valamiféle varázslók lennének. Lenyúlnak a gondok legmélyére, megragadják a szenvedést, a fájdalmat, elkeseredettséget és reménytelenséget, boldogsággá, reményteliséggé és életkedvvé változtatva azokat.
Bár eljárásaik, melyeket betegeik segítése során használnak, merőben eltérőnek tűnnek,
egyvalamiben mégis megegyeznek:
mindegyik csodálatos és rendkívül hatékony.
Sheldon Kopp Guru című könyvében leírta egy ilyen emberrel kapcsolatos tapasztalatait:
„Perls rendkívül erőteljes személyes jelenléttel bírt, szabad szellemű volt, készen arra, hogy bármeddig elmenjen, amíg az érzései vezetik, és képes volt arra, hogy bárkivel közeli kapcsolatba kerüljön, aki készen állt arra, hogy együtt dolgozzon vele… Nem szokatlan, hogy valaki könnyek között tör ki, fáradtnak, boldognak érzi magát, miután látta a másikat végigmenni ezeken a tapasztalatokon. Perlsnek olyan remek érzéke és technikái voltak, hogy időnként csak percekbe telt, hogy elérje, megnyissa a vele szemben ülő személyt. Lehetett akármilyen földhözragadt, merev, belül hosszú ideje halott személyiség, aki segítséget keres, mégis fél változtatni. Ha készen állt együtt dolgozni vele, leültette a székbe, és megragadta a homlokzata cipzárját, majd olyan gyorsan lerántotta azt, hogy a megkínzott lelke kettőjük közt egyenesen a földre zuhant.”
Nem Perls az egyetlen terapeuta, aki ilyen varázslatosan hatékony és erős módszereket használ. Virginia Satirban és még sok más pszichológusban megtalálható ez a mágikus képesség. E képesség elutasításával vagy egyszerűen tehetségnek, érzéknek vagy zsenialitásnak titulálásával erősen lekorlátozzuk az ilyen emberek lehetőségeit mások megsegítésében. Azzal, hogy ezt tesszük, elvesszük tőlük a lehetőséget, hogy olyan élményben részesítsék betegeiket, melyeknek köszönhetően megváltozhat, teljessé válhat életük. Ennek az írásnak nem az a célja, hogy az ezeket a módszereket használó terapeuták varázslatos képességeit boncolgassa, sokkal inkább az, hogy megmutassa e módszerek struktúráját. Ez is egy összetett, lépésekből álló folyamat, mint például a festés, zenekomponálás, tehát megfelelő feltételek mellett megtanulható. Nem célunk azt állítani, hogy e tréningen való részvétellel bárki szert tehet ezekre a képességekre, és azt sem szeretnénk kijelenteni, hogy megtaláltuk a pszichoterápia „legmegfelelőbb” módját. Mindössze szeretnénk megmutatni azokat az eszközöket, melyeket ezek a terapeuták használnak, ezzel segítve az résztvevőink gyógyítói képességei fejlesztésében, gazdagításában és erősítésében.
Mivel ezek az eszközök nem valamilyen korábban is létező pszichológiai teórián vagy eljáráson alapszanak, szeretnénk bemutatni azon egyszerű emberi folyamatokat, melyek segítségével ezek kialakultak. Ezt a folyamatot modellezésnek hívjuk.
Ahol a logikai funkció aktívan beavatkozik, megváltoztatja a valós dolgokat, melyek így elválnak a valóságtól.
A psziché működésének legalapvetőbb folyamatait sem tudjuk leírni anélkül, hogy lépésről-lépésre ne találkoznánk ezzel a zavaró (vagy talán hasznos?) tényezővel. Ahogy az érzékelés eléri a pszichét, azonnal bekerül a logikai folyamatok örvényébe. A psziché saját akaratából megváltoztatja a beérkező információt, más az amit érzékelünk, és ahogyan érzékeljük. A folyamat során két dolgot kell megkülönböztetni: először is, hogy milyen formában mennek végbe ezek a változások, és, hogy miként alakul át az eredeti „anyag” a változás során.
A logikai folyamatok összehangolt működése minden érzékelés során jelen van, és létrehoz egy belső világot, mely progresszív módon elválik a valóságtól, ugyanakkor bizonyos pontokon erősen kapcsolódik hozzá, ezért észre sem vesszük, hogy egyszerre két világban vagyunk jelen: a saját belső világunkban (mely természetesen a saját érzékeléseink által kialakított kép a világról), és egy merőben különböző külső világban.
H. Vaihinger, A Mintha filozófiája
A történelem során sok ember felfedezte már, hogy nagy különbség van a való világ, és az általunk érzékelt világ között. Mi, emberi lények nem közvetlenül a világban működünk. Mindannyiunk létrehoz egy saját ábrázolást a világról, melyben élünk, létrehozunk egy térképet vagy modellt, amit arra használunk, hogy meghatározza a viselkedésünket. A világról alkotott képünk nagyban meghatározza, hogy milyen tapasztalataink lesznek, hogyan észleljük a világot, és milyen lehetőségeket látunk elérhetőnek, megvalósíthatónak életünk során.
Fontos megjegyeznünk, hogy a világról alkotott képünk, elképzelésünk nem a valóság ábrázolása, ez egyébként is lehetetlen feladat lenne. Inkább lehetőséget teremt számunkra, hogy könnyebben megtaláljuk utunkat a világban.
H. Vaihinger, A Mintha filozófiája
Nincs két olyan ember, aki ugyanazokkal a tapasztalatokkal rendelkezne.
A modell, amit kialakítunk magunkban, hogy megkönnyítsük életünket a világban, a saját tapasztalatainkon alapszanak. Ez azt jelenti, hogy mindannyiunk más modellt alakít ki a világról, így mindannyian egy kicsit eltérő valóságban élünk.
…a térképekről meg kell jegyezni egy fontos dolgot. A térkép, ha helyesen alakult ki, nem magát egy területet mutat be, hanem annak egy bizonyos módú felhasználhatóságát, hasznosságát…
A. Korzybski, Science & Sanity
Két dolgot szeretnénk megjegyezni.
Először is, minden esetben van különbség a világ és annak érzékelése között.
Másodszor, az általunk alkotott világok különbözőek.
Több módja is van, hogy ezt bemutassuk, a mi céljainknak a legmegfelelőbb, ha három részre osztjuk őket:
- neurológiai kényszerek
- szociális kényszerek és
- egyéni kényszerek.
Tapasztalatok és azok felfogása
Neurológiai kényszerek
Az emberi test érzékeny az érintésre, arra, ha valami hozzáér a bőrfelülethez. Az érintés remek példa arra, hogy bemutassuk milyen hatással lehet neurológiai rendszerünk az érzékelésre. Több mint száz éve egy kísérletsorozatban Weber bemutatta, hogy ugyanazt az ingert az ember két teljesen különböző módon érzékelheti. Ezekben a kísérletekben Weber rájött, hogy az a képességünk, hogy érzékelni tudjuk, ha egyszerre két ponton érintik meg a bőrünket, nagyban eltérő attól függően, hogy hol van ez a bizonyos két pont. A két egymáshoz legközelebb lévő érzékelési pont a kisujjon található, a felkaron már jóval távolabb helyezkednek el ezek a pontok, körülbelül harmincszor olyan messze vannak egymástól, mint a kisujjon lévőek. Ebből kifolyólag ugyanazt a fizikai ingert teljesen eltérő módon érzékelhetjük az idegrendszerünk működésének köszönhetően. Ha a kisujjunkat megérintik két helyen, érezzük mindkét érintést, ha ugyanekkora távolsággal a felkarunkat érintik meg, csak egy érintést érzünk. Ez jó példa arra, hogy a világ fizikai valósága nem változik, de az idegrendszerünknek köszönhetően mást és mást fogunk fel belőle.
Az ember a következő módokon érzékel: látás, hallás, tapintás, ízlelés és szaglás.
Vannak azonban olyan fizikai jelenségek, melyek kívül esnek érzékszerveink határain. A 20 Hz alatti és 20 000 Hz feletti hanghullámokat például nem érzékelik az emberek, annak ellenére, hogy ezeknek a hullámoknak a felépítése hasonló azokhoz, melyeket érzékelni tudunk. Ezeket a hullámokat egyszerűen hangoknak nevezzük. A látás során csak a 380 és 680 millimikron közötti hullámokat érzékeljük, tehát a fizikai jelenségek mindössze egy részét fogjuk fel, a neurológiai korlátainknak köszönhetően.
A világ és az általunk érzékelt dolgok különbségeit más érzékszervekkel végzett kísérletekkel is ki lehet mutatni. A tudósok ezen kísérletek során pontosan megállapították, hol vannak az emberi érzékelési képesség határai, és olyan gépeket fejlesztettek ki, melyek segítenek kijjebb tolni ezeket. Ezek a berendezések érzékelik azokat a jelenségeket, melyek kívül esnek az érzékelési határokon és olyan jelekké alakítják őket, melyeket képesek vagyunk érzékelni. Ha tehát a való világ jelenségei nagyban eltérnek az általunk alkotott modelltől, az idegrendszerünk szisztematikusan eltorzítja azokat, bizonyos elemeket pedig kitöröl a világból. Ennek hatására csökken az ember által befogadni képes tapasztalatok mennyisége, és nagyobbá válik a különbség a való világ és a modellünk között. Az idegrendszerünk tehát az első olyan szűrő, ami megszűri a világból érkező jeleket, és segít létrehozni az arról alkotott képünket, a térképet.
Tükör által homályosan
Szociális kényszerek
„Eszerint az elképzelés szerint az agy, az idegrendszer és az érzékszervek legfőbb feladata inkább a kizárás, mint a produktív működés. Minden ember minden adott pillanatban képes visszaemlékezni mindenre, ami vele történt, és érzékelni tud bármit, ami a világegyetemben történik. Az agy és az idegrendszer feladata, hogy megvédjen minket a túlterhelődéstől és összezavarodástól, amit ez a rengeteg, többnyire hasztalan és jelentéktelen információ jelentene. Ezért kizárja azon dolgok legnagyobb részét, amiket egyébként érzékelnénk és amikre emlékeznénk, és csak egy kis, gondosan válogatott hányadát hagyja meg, ami hasznos lehet. Ezen elképzelés szerint tehát vélhetően mindannyian óriáselmék vagyunk… Ahhoz, hogy lehetővé tegyék a biológiai túlélést, az agynak és az idegrendszernek leeresztő szelepként kell funkcionálnia, ezzel létrehozva egy olyan tudatosságot, mellyel életben lehet maradni ezen a bolygón. Ahhoz, hogy meg tudja fogalmazni és ki tudja fogalmazni ebben az ebben a lecsökkentett tudatban megjelenő tartalmakat, az ember kitalálta és folyamatosan fejlesztette azokat a szimbólumrendszereket, melyeket ma nyelveknek hívunk. Minden ember egyben a haszonélvezője és áldozata is annak a nyelvi tradíciónak, melybe beleszületett. Az előnye, hogy a nyelv lehetőségeit kihasználva betekintést nyerhetünk a más emberek által felhalmozott tapasztalatokba, ugyanakkor ez megerősíti benne a hitet, hogy csökkentett tudata egyelten tudatossága, és ez megzabolázza a valósággal kapcsolatos érzékeléseit,”
Aldous Huxley: Az érzékelés kapui
A világról szerzett tapasztalatainkat egy sor szociális kényszer vagy szűrő is megszűri, ezeket szociális genetikai faktoroknak nevezzük. Szociális genetika alatt értendő minden olyan kategória vagy filter, amiknek a részesei vagyunk azáltal, hogy egy szociális rendszerbe tartozunk, ilyen például a nyelvünk, az elfogadott érzékelési módjaink, és minden egyéb társadalmilag elfogadott szokás.
A leggyakrabban felismert szociális genetikai szűrőnk a nyelvrendszerünk. Minden egyes nyelvrendszerben a tapasztalataink gazdagsága összefüggésbe hozható azzal, hányféleképpen tudjuk kifejezni a hasonló területeken belüli érzékeléseinket. A maiduban, egy indián nyelvjárásban mindössze három szó van a színek kifejezésére (lak = piros; tit = kék, zöld; tulak = citromsárga, narancssárga, barna). Az emberek 7,5 millió színt tudnak megkülönböztetni a látható színskálán belül, de a maidu nyelv használói a színekkel kapcsolatos tapasztalataikat mindössze három kategóriába sorolják nyelvükben. Ennek a megállapításnak a lényege, hogy a maidu nyelven beszélőknek három szavuk van a színekre, míg más nyelveken beszélőknek jóval több, tehát ugyanazt a való világbeli élményt másképp fogalmazzák meg. Míg magyarul azt mondjuk, hogy látunk egy narancssárga és egy citromsárga könyveit, maidu nyelven azt mondanák, látunk két tulak könyvet, mivel a nyelvükben nem tesznek különbséget a kétféle sárga között.
A neurológiai genetikai korlátainkkal ellentétben a szociális genetikai korlátaink áthidalhatóak, mivel képesek vagyunk rá, hogy egynél több nyelvet beszéljünk. Ennél fogva képesek vagyunk több szociális lingvisztikus kategórián vagy szűrőn keresztül felfogni a világból érkező élményeket és hasznosítani azokat a világról alkotott modellünkben. Vegyünk egy egyszerű mondatot: „A könyv kék.” A kék az a név, amit mi, a magyar nyelv használói megtanultunk arra az esetre, hogy megnevezhessük egy vizuális ingernek egy bizonyos részét. A nyelvünk felépítésének köszönhetően azonban azt feltételezzük, hogy a kék annak a tárgynak a tulajdona, melyet mi könyv néven emlegetünk, és nem magának az ingernek a neve.
A neurológiai kényszerek esetében normális körülmények között a neurológiai szűrők mindenki esetében ugyanazok, ez jelenti az alapot ahhoz, hogy tapasztalatainkat megosszuk a többi emberrel. A szociális genetikai szűrők azonban csak az ugyanabba a szociális-lingvisztikai közösségbe tartozó embereknél ugyanazok, ezekből a közösségekből azonban nagyon sok különböző van. Ez tehát a második sor olyan szűrő, ami különbözővé tesz minket a többi embertől. Ahogy a tapasztalataink egyre eltérőbbek, úgy alakulnak ki egyre radikálisabban eltérő modellek az emberekben a világról.
A harmadik féle kényszerekben, az egyéni kényszerekben mutatkozik a legnagyobb különbség köztünk, emberi lények között.
Egyéni kényszerek
A harmadik módja a világról alkotott képünk eltérésének az úgynevezett egyéni kényszerek. Egyéni kényszerek alatt azt a képet értjük, melyet saját, egyéni történelmünk, életutunk alapján alkotunk. Minden embernek vannak olyan tapasztalatai, melyek a saját, személyes életét alakítják, ezek pedig olyannyira egyéniek, mint az ujjlenyomatok. Ahogy mindenkinek különböző ujjlenyomatai vannak, ugyanígy mindenki más tapasztalatokat szerzett, míg felnőtt, és élte eddigi életét. Egy életút sem teljesen ugyanolyan, lehetnek hasonlóságok, de néhány ponton biztosan akadnak eltérések. A modellek és térképek, melyeket életünk során készítünk a világról, a tapasztalatainkon alapszanak, és mivel mindenkinek vannak egyéni, csak általa megélt tapasztalatok, a világról alkotott képünk is mindannyiunk számára teljesen egyéni lesz. Ezekből a különbözőségekből fakadóan kialakulnak különböző érdeklődési körök, szokások, kedvelt és kevésbé kedvelt tevékenységek, melyik mindenki esetében mások. Az egymástól különböző tapasztalatok garantálják, hogy mindannyiunkban kialakul egy modell a világról, amely valamilyen módon biztosan eltér a többi ember modelljeitől.
Két egypetéjű iker nagy valószínűséggel együtt nő fel, ugyanabban a házban, és ugyanazok a szülők nevelik fel őket, mégis különbözően fogják látni a szüleiket, más családtagokat vagy egymást, így más modell alakul ki bennük. Az egyikük például azt mondhatja: „A szüleim sosem szerették egymást túlságosan, mindig veszekedtek, és az ikertestvérem volt a kedvencük.”, míg a másik így vélekedhet a gyerekkoráról: „A szüleim törődtek egymással, mindent megbeszéltek, és a testvéremet szerették jobban.”. Tehát még egy olyan ritka és egyedi esetben is, mint az egypetéjű ikreké, lesznek különbségek abban, ahogy a világot érzékelik, ahogy a világról alkotott térképeikben is. A semmiféle rokonságban nem álló emberek esetében ez a különbség még erősebb és kézzelfoghatóbb lesz.
Ennek a harmadik sor szűrőnek, a személyes kényszereknek köszönhető az emberek és a világról való képalkotási módjuk különbözősége. Ezek, a modelljeinkben jelentkező különbözőségek akár gyarapíthatják is a tapasztalatainkat, aminek köszönhetően több lehetőséget látunk meg, de az ellenkezője is előfordulhat, ebben az esetben erősen korlátozódnak a képességeink arra vonatkozóan, hogy hatékonyan cselekedjünk.
Kapcsolódó képzésünk részletei elérhetőek itt: