Ha a világunk ténylegesen összefüggésben áll más világokkal, akkor fel kell tenni magunknak a kérdést, mit vihetnénk véghez, ami fontos lenne, és aminek objektív értéke és következménye lenne a világunk korlátolt határain túl is.
Mit tehetne egy hal – egy hal testébe zárva, egy hal eszével, viszonylag rövid életre kárhoztatva egy zárt tartályban – ami valóban fontos lehetne és számítana nem csak szubjektívan, de a saját kis világának apró kielégítésein túl is?
Ha a halak tudnának például homokvárat építeni, annak lenne bármilyen objektív jelentősége? Megváltoztatna valamit a halak számára? Javítana a sorsukon? Remélhetnének maguknak valami jobbat?
Ha a halak képesek lennének elhagyni a tartályt és visszamenni az óceánba, az megváltoztatna bármit is a számukra? Ha már visszakerültek az óceánba, feltételezhetnénk, hogy bármilyen valós reményeik lehetnek egy jobb életre?
Belehalhatnak a puszta sokkba is, az új környezethez való alkalmazkodás traumájába; lehet, hogy soha többé nem lennének képesek gondoskodni magukról, és saját erejükből fennmaradni…
De mi értelme lenne visszatérni az óceánba? Milyen jellegű lenne az a dolog, amitől jobb lenne nekik?
Némelyik hal, rádöbbenve életük jelentéktelenségére, összpontosíthat életük központi tényezőjére – a táplálékra. Dönthetnek úgy, hogy hasznos lehet tanulmányozni a táplálékot, és egy kis idő elteltével elhatározhatják, hogy értekezéseket és szemináriumokat tartanak arról, hogyan kell helyesen kiválasztani és megenni a táplálékot; akkor kell-e megenni, amikor az süllyed, vagy el kell kapni még amíg a felszínen lebeg, esetleg megvárni amíg lesüllyed a tartályfenékre.
De végül is mi értelme lesz ennek a táplálékkal való foglalkozásnak? Valóban jobb helyzetbe kerülnének ettől? Még ha az egészségük és a jólétük kicsit javulna is, az életük jelentőségteljesebbé válna? Elérnének egy felsőbbrendű célt?
Tegyük fel, hogy a halak egy része, miután hirtelen eszükbe jutott néhány információ, amit még az anyukájuk osztott meg velük, elhatározná, hogy kifejti a mély légzés, vagy a gyors légzés, vagy esetleg a lassú, ritmikus légzés érdemeit – hogyan kéne viszonyulnunk ehhez az erőfeszítésükhöz, ahogy megpróbálják elűzni a tartályban zajló élet unalmát?
Ha a halak elhatároznák, hogy szervezkednek és bizottságokat hoznak létre, hogy intézhessék a különböző fajok közti problémákat, a tartályhatár problémákat, a kishalak gondozását, és határozatképes számban összegyűlnének, hogy vezetőt válasszanak, aki határozott irányt adhatna életüknek, vajon ez tényleg megváltoztatna bármit is a számukra, azon kívül, hogy bonyolítanák a mindennapi életüket, és még jobban elmerülnének az életükkel kapcsolatos korlátolt aggodalmaikban?
Ha néhány halból történész lenne, és kitűznék maguk elé azt a célt, hogy leírják a jövőbeni halgenerációk számára, milyen is az élet a tartályban, azzal valójában mit lehetne elérni?
Vagy esetleg ha egy-két intelligensebb halnak komoly gondolatai lennének a tartályban zajló élet értelméről és jelentőségéről, és ők ezt a tudást megosztanák a többi hallal, nem felvilágosító szándékkal, hanem mint szakemberek…milyen valós hasznuk lehetne ebből nekik és a többieknek?
Ha a felszín közelében élő hal elmesélné a tartályfenéken élő halnak, hogy milyen volt az élet fent, akkor már némelyiküknek teljesebb összképe lenne a helyzetről. Ha a tartályfenéken élő hal elmesélné a felszín közelében élőknek, hogy milyen az ottani élete, akkor ez az információ ugyancsak látókört szélesíthetne.
Tegyük fel, hogy a halak megosztották egymással a birtokukban lévő információkat a világukról, ez persze ugyancsak segíthetne nekik jobban átlátni a helyzetüket.
Ha világosan beszámolnának arról, amit meg tudtak figyelni a saját területükön, és elrendeznék a társaik és más fajok által nekik elmondott adatokat, akkor elkezdhetnék észrevenni a tartály mesterségességét és a határait…Még a világuk jellegére is rájöhetnének, a másik, sokkal nagyobb világhoz viszonyítva, amelynek az övék csak egy apró és jelentéktelen része…
Mi van akkor, ha az egyik hal – nevezzük el ezt a halat Redfinnek – hirtelen felfogja a helyzetét és világosan megérti azt a tényt, hogy ő egy hal a tartályban, és hogy ő is képes néhány pontos feltételezésre a tartálybeli élet jellegére vonatkozóan…
Tegyük fel, hogy ebből ő képes volt kikövetkeztetni a tartályon kívüli élet létezését; hogy az élet a tartályban nagyon korlátozott, hogy valójában az csak egy világ a sok közül – egy fajta mód arra, hogy éljünk és lélegezzünk a több lehetséges mód közül.
Van rá remény, hogy véghezvihet valamit, aminek objektív értéke van, figyelembe véve, hogy ő egy hal, aki tán örökre egy haltartályhoz van kötve?
Mit vihetne véghez a tartályban, egy zárt, mesterséges környezetben, amelyből nincs reménye a kiszabadulásra, és mit vihetne véghez kint, ahol nem maradna életben, ha esetleg mégis sikerülne kijutnia? Mi olyat tehetne, aminek több folyománya lenne, mint csupán az, hogy változtat valamit az életén a tartályban?
Ha felmérte a helyzetet, tudnia kell, hogy soha nem fog kiszabadulni a tartályból, és hogy semminek, amit a tartályban tehet, általános értelemben nem lesz nagy jelentősége, és mégsem elégszik meg a kisebb pillanatnyi örömökkel, amelyek a többi halat kielégítik, és rájön, hogy halála után az életének nem lesz számára jelentősége, és hosszú távon semmi és senki számára sem.
De még ha nem is tudja megváltoztatni azt a tényt, hogy halként fog élni és egy napon elkerülhetetlenül halként fog meghalni egy zárt tartályban, és hogy az életének végső soron nem lesz jelentősége történelmi vagy geológiai szempontból, tudna tenni bármit is, ami változtathatna valamit a helyzetén?
Először is, képesnek kéne lennie összegyűjteni mindent, amit tudni lehet a tartályról, amihez rászorul majd a más, általában független, forrásokból gyűjtött információkra, mert bár ő abban érdekelt, hogy a tartály egészéről képet alkothasson, mégis csak egy bizonyos halfajhoz tartozik, és csak annak korlátjain belül terjesztheti ki a kutatásait, nem tovább.
Rászorul a másoktól kapott információkra, mert a saját személyes ismeretei a tartályról, amiket ő maga gyűjtött, túl korlátozottak ahhoz, hogy komoly következtetéseket vonjon le belőlük.
De még ha a másodkézből szerzett információ el is torzul egy kicsit bizonyos vonatkozásokban, elég adatot tud összeszedni ahhoz, hogy jó összképet kapjon a tartályról és megértse azt a tényt, hogy a tartály mesterséges, határozott korlátokkal, és a létezésének oka – mint ahogy az övé is – minden bizonnyal a díszítő hatás, bár ez az utóbbi gondolat lehet, hogy egy ideig nem jut eszébe.
Továbbá, összegyűjthet olyan információt, ami arra utal, hogy egy bizonyos típusú és mennyiségű táplálék hirtelen feltűnik a tartályban többé-kevésbé meghatározott és kiszámítható időközönként, ráadásul, a tartály fenntartásának egyes elemei valamilyen ismeretlen hatóerő kezében vannak, ami fentről intézkedik.
Ha összerakja az összes hozzáférhető ismeretet és hozzáadja a saját tapasztalatait, meglepő eredményeket kaphat.
Például, ahogy eszébe jutott a légzési tapasztalata a tartály felszínén, hirtelen arra is rájöhet, hogy belekóstolt valamibe a víz másik oldalán – talán egy levegő óceánba, ami olyan, mint az ő saját folyadékuk, csak sokkal kevésbé sűrű – amire úgy emlékszik, mint olyan környezet, ami határozottan mérgező és halálos az ő folyamatos életbemaradására nézve.
Valószínűleg lassanként eszébe jut, hogy tulajdonképpen már homályosan érzékelte ezt az idegen környezetet régóta, de soha nem tulajdonított neki különösebb figyelmet vagy jelentőséget, mert annyira kellemetlen volt…
Ugyanakkor tudni fogja, hogy nem maradna életben a tartály másik oldalán, mert már érzékelte az azt körülvevő környezetet. Tudná, hogy halként nincs felvértezve a tartályon kívüli életre.
Hamar rájönne, hogy még ha el is hagyhatná a kis miniatűr világát és beléphetne a magasabb dimenzióba, amit felfedezett, biztosan nem maradna életben abban a magasabb dimenzióban.
Tehát ha így összegyűjti az információkat, Redfin végül felderítené a tartály korlátjait, az ő világát, az ő dimenzióját.
Kitűzhetné maga elé azt a feladatot, hogy nagyon pontosan meghatározza ezeknek a korlátoknak a jellegét, és ezáltal biztos, hogy az elérhető tények józan megítélésével világosan átlátja azt a tényt, hogy a tartály – az ő dimenziója – tulajdonképpen a mi világunk része – ami, az ő világához viszonyítva egy másik, magasabb dimenzió.
Ha Redfin képes lenne kikövetkeztetni ennek a tartályt körülvevő magasabb dimenziónak a létezését, és azt is tudná, hogy a tartály falai átlátszóak, akkor rájönne, hogy a magasabb dimenzió látható a számára – mindig is látható volt – ha igazítana a látásán, hogy áthatolhasson azon, amit eddig az univerzuma határaként ismert.
Képes lenne megérteni, hogy a magasabb dimenzió mindig is látható volt; hogy mindig is látta, de mivel a látása automatikusan elutasított és láthatatlanná tett mindent, ami a tartály átlátszó falain túl volt, ezért ő nem értette, hogy mit látott, és nem volt tisztában a jelentőségével.
Ha tudta volna, hogy a tartály falai átlátszóak és ezért ő mindvégig látta, csak elutasította a magasabb dimenzió felfogását, rájönne, hogy lélektani okok miatt volt képtelen felfogni azt.
Rögtön rájönne, hogy előbb át kéne törnie ezt a mesterséges akadályt, amit a saját tudata alkotott, és csak ezután tudná közvetlenül érzékelni a magasabb dimenziót.
Belátná, hogy mivel az agya arra volt kondicionálva, hogy elutasítsa a magasabb dimenzió felfogását, gondjai lehetnek a tartályon kívüli tárgyak és események felismerésével, de ha felül tudna kerekedni az automatikus szellemi és érzelmi elutasításon, akkor képes lenne pontos első kézből való bizonyítékra szert tenni a tartályon kívüli magasabb dimenzióról.
A látását lélektani szokás gátolja abban, hogy áthatolhasson a tartály üvegfalain, de ha mer szakítani ezzel a szokással, nem kell a saját kis világához láncolva maradnia.
De még ha tisztában is van vele, hogy a látását mesterséges szellemi és érzelmi korlátok blokkolják és tulajdonképpen ő mindig is látta, csak elutasította a magasabb dimenzió érzékelését, amiről most már tudja, hogy minden oldalról körülveszi őt, hogyan vehetné szemügyre? A látása a tartály határvonaláig működik.
Milyen szokatlan mozdulatra lesz szüksége ahhoz, hogy képes legyen megfordulni, és saját szemével látni a világot, amely egész élete során körülvette a tartályt, és amely – ha ki tudná nyitni a szemeit, abban a pillanatban megjelenne neki?