Az Öntudatra ébredés (Recognition) legfontosabb forrásai, vagyis Buddha tanításai, Sankara írásai, a Bhagavadgíta és a Csend hangjai, mind azt mondják, hogy az öntudatra ébredt ember megszabadul múltbeli tetteinek karmájától, feltéve, hogy a karma még nem “csírázott ki” és nem vált olyan erővé, amely a testben tovább munkál. Én már beszámoltam a karma tetteitől való megszabadulás érzéséről az Átmenet idején. Ugyanerről számolnak be azok is, akiknek sikerült az ébredés; azzal az eltéréssel, hogy sok esetben ez a bűnöktől való megszabadulás érzetéhez társul. Mindez egy nagyon fontos elvhez kapcsolódik, melyet meg kell világítanunk.
A legtágabb értelemben vett “karma” az okok és hatások láncolatát jelenti, amely létrehozza és fenntartja a világegyetem egészét csakúgy, mint ennek minden egyes elemét.
A világegyetem minden egyes elemének jelenbeli állapota és formája múltbéli okoknak köszönhetően olyan amilyen, de ez a jelenbeli forma egyúttal a világegyetem eljövendő állapotának az eredője. A részek kölcsönös függősége miatt nem ismerhetjük meg egészen egyetlen rész karmáját sem anélkül, hogy mindazt tudnánk, ami a világegyetemről tudható. Ám az egészen belül kialakulnak jól jellemezhető középpontok, amelyek mikrokozmoszokat vagy makrokozmoszokat alkotnak. Ezek a mikrokozmoszok egy karmikus áramlat részeként integrálódnak, és ez az áramlat bizonyos értelemben a saját karmájuk, mely kiegészíti a mindent magába foglaló általános karmát. A karma szót általában a legszűkebb értelemben használjuk, de a két fajta karma között nincs éles határvonal, és a szűkebb fogalmat átfogóbb jelentésétől elvonatkoztatva sohasem érthetjük meg teljesen.
A karma szükségképpen a tér, az idő és az okság körére korlátozódik.
Következésképpen az az ember, aki felismerte azonosságát a Legfelsőbb ÉN-nel, mely téren, időn és okságon túli, majd teljesen ebbe az ÉN-be húzódik vissza, és a hozzá, mint individuumhoz tartozó karmák összességét semmissé teszi. A különféle megtestesülésekhez kapcsolódó, durva vagy finom objektív tulajdonságok megmaradnak a kozmikus értelemben vett karmikus áramlat részének, de a kérdéses individuum mikrokozmikus mezője felbomlik.
Mivel a mikrokozmosz felbomlása a Megszabadulás negatív megfelelője, vannak, akik azt mondják, hogy a Megszabadulás a karma tökéletes kiegyensúlyozásával, s így a mikrokozmosz felbomlásával is elérhető, az Én-re való ráébredés nélkül. Sankara rámutatott e nézet hibás voltára, és hosszan foglalkozott a kérdéssel. Ha ez a fejlemény elméletileg nem is teljes képtelenség, több okból sem kívánatos. A mikrokozmoszra tekinthetünk úgy, mint egyfajta örvényre a világegyetem plénumán. Létét olyan impulzusnak köszönheti, mely az általános egyensúly megzavarására irányul. Mivel az egyensúly törvénye az elsődleges törvény – minden törvények noumenonja – a karma ennek ellenében jön létre. Az én ezen ellenhatásra adott további reakciói bonyolítják a szálakat egészen addig, míg egy kötelékek szövedékével körülfont mikrokozmosz nem keletkezik. Minden tett meghozza a maga gyümölcsét, és e gyümölcsök megismerése az, amit “élvezetnek” nevezünk, akár örömteli, akár fájdalmas vagy közömbös. Az ok hatásba torkollik vagy épp a megfelelő mértékű ellenimpulzus egyensúlyozza ki. Ily módon egy gonosz cselekedet kiolthat a rákövetkező szenvedés élménye vagy egy azt ellensúlyozó jótett. De a fölös jó cselekedeteknek is megvannak a hatásaik, amelyek ugyancsak kioltódnak, és így tovább. Emberfeletti bölcsességre van szükség a tökéletes egyensúly megtalálásához, és közben olyan tökéletes életet kell élni, amelyre nem vet árnyékot újabb kiegyensúlyozásra váró cselekvés. Továbbá csak elvétve fordul elő, hogy a múltbéli karma minden magva kihajt egyetlen életben, mivel kicsírázásukhoz más feltételek is szükségeltetnek azokon kívül, amelyek az adott élet kínál számukra. Tehát nem egy tökéletes életre, hanem a tökéletes életek sorára van szükség, melyekben az ellenhatások egyensúlya hibátlanul működik. Mindezt olyan embernek kell véghezvinnie, aki feltevésünk szerint nem tartozik a megvilágosodottak közé, akit kötnek a szubjektum-objektum együttes korlátai – melyek között az emberfeletti bölcsesség lehetetlen.
Elkerülhetetlennek látszik tehát az a következtetés, hogy ezen az úton nincs mód az “áttörésre”.
De az Öntudatra-ébredéssel (Recognition) az ember megszünteti a mikrokozmosszal való azonosságát és azonosnak ismeri fel magát a mindenség ÉN-jével. Ami őt magát illeti, ez megsemmisíti a mikrokozmoszt. Ez a mikrokozmosz egy ideig még látszatéletet él a tér és idő világában, mivel a karma már kicsírázott, de a Valódi Ember ennek már nem része, és a megsemmisülés előbb-utóbb látszólagos testetöltésén is beteljesedik. Ez az átmeneti folytatódás olyan mint a lendkerék forgása azután, hogy már nem forgatja külön erő. A gép már nem hajtja, és hamarosan teljesen le is áll.
A természet törvényének egyik folyománya az, hogy a jó munka épp annyira megköti az embert, mint a rossz.
Ekképpen a bevégezetlen “jó“ karma épp úgy megkötöttséget jelent, mint a bevégezetlen “rossz” karma. Elvben az Ébredés szabaddá teszi azt az embert, akinek maradék karmája túlnyomóan “rossz”, akárcsak azt, akinek túlnyomóan “jó”. De az előbbi helyzet a kedvezőtlenebb, és így a pozitív erények gyakorlásának más jelentősége van. Igazán azt fontos megjegyeznünk, hogy nem a “jó” vagy “rossz” cselekedetek a felszabadító hatásúak, hanem a cselekvéshez való elfogulatlan hozzáállás. Ekképpen egy önelégült ember, vagyis az, aki számon tartja és túlságosan is tudatában van saját jótetteinek, nagyobb távolságra van az Öntudatra-ébredéstől, mint az, aki sok rosszat tett ugyan, de e rossz cselekedetekhez nem kötődik annyira.
Azon ember számára, akinek az Ébredés Napja elég magasra hágott, úgyhogy már testi életében eljutott a Nirvána közelébe, lehetőség nyílik arra, hogy a fizikai szervezet megsemmisülését követően ténylegesen is eljusson a Nirvánába vagy a Mennyek országába. Ekkor teljesen maga mögött hagyja korábbi mikrokozmikus karmáját. Mikor erre az útra lép olyan magasabb törvénynek engedelmeskedik, amely más szinten érezteti hatását, de relatív idővel mérve lehet, hogy csak messze a jövőben. Ekkor a következő kérdés merül fel: Mi történik korábbi, még ki nem csírázott karmikus magvaival akkor, ha tökéletesen egyé vált a Nirvánával? Ahhoz, hogy válaszolhassunk erre a kérdésre, be kell vezetnünk a Magasabb Megismerés elvét, ami ellentétben áll a fizikai tudományok munkahipotézisével. Ez a mozzanat tehát némi kifejtést igényel.
Az “univerzum” szó, ahogy itt használjuk a durva vagy kifinomult értelemben vett manifesztálódott létezők körére korlátozódik. Az univerzum mögött húzódik a nem manifesztálódott valóság, melyet “Transzcendentális Tudatnak” vagy “Abszolút Tudatnak” nevezünk. A Nirvána állapotába úgy juthatunk el, ha magunk mögött hagyjuk ezt az univerzumot, vagyis a megszokott értelemben vett tér, idő és okság egész világát. Ez a Magasabb Világ úgy viszonylik az alacsonyabbhoz, mint a Végtelen a véges együtteshez, és az előbbi az egész univerzum fenntartó elve. Ami itt energiává és végül anyaggá válik ama magasabb szint Szubsztanciájából ered. Az e két terület közötti kölcsönhatás – ezúttal a relatív nézőpontból tekintve – nem olyan esemény, amely a múltban egyszer és mindenkorra megtörtént, hanem olyan, amely – szakaszosan vagy folyamatosan – egészen a jelenig tart. Ekképpen az univerzum energia- és anyagkészletének összessége hol növekszik, hol pedig csökken. Ez azt jelenti, hogy téves a fizikai tudományok azon hipotézise, miszerint az anyag és energia mennyisége állandó marad az univerzumban. Az igaz, hogy az anyag és az energia nem semmiből lesz és nem válik semmivé, csakhogy ezek a módozatok az univerzumban megjelennek és eltűnnek. Többek között ez a tény teszi lehetővé az örök mozgás problémájának teljesen új megközelítését. Másik fontos következménye pedig: le kell tennünk arról, hogy energetikai egyenletet állítsunk fel az univerzum különböző időbeli állapotai között. Az a helyzet, hogy ennek az elvnek a felismerése idővel teljesen át fogja alakítani a tudomány formáját, beleértve a szociobiológiát és a gazdaságtant. Ha ugyanis létezik és kiaknázható egy végtelen erőforrás, mely az élet minden területére kihat, akkor az ember problémái mindezen területeken egészen más formát öltenek, mint akkor, ha véges és korlátozott erőforrásokkal kell számolnunk.
Mármost, amikor valaki eléri a Nirvánát, mondhatni lezárja karmikus számvetését, nem úgy, hogy elérhetetlenné válik hitelezői számára, épp ellenkezőleg, azáltal, hogy adósságát másik és összehasonlíthatatlanul értékesebb valutában fizeti vissza.
Olyan ez, mintha egy ember közönséges fémpénzben halmozta volna fel adósságait, amit aztán ugyanolyan súlyú arannyal fizetne meg. Ekképpen egyik hitelezője sem érezhetné magát becsapva, sőt olyan gazdaggá tenné őket, amiről korábban nem is álmodtak. Ez folyamat egyfelől egyszerű, másfelől teljesen rejtélyes. Amikor valaki Öntudatra-ébredése révén eljut a Nirvána szintjére, tudatosan egyé lesz a Tudat és Energia Végtelen tengerével. Ebből a kimeríthetetlen készletből mindjárt merít mindazok számára, akikhez karmikus kapcsolat fűzi, és akiket ez az aktus bizonyos fokig saját Öntudatra-ébredésükhöz segíti. Nincsen olyan kölcsön, melyet ez a szolgálat ne fizetne többszörösen vissza. Ily módon senki sem jut el a Nirvánába úgy, hogy ez bizonyos fokig ne volna áldásos a világ számára.
A különbség azon ember közt, aki eljut a Nirvánába és aközött, aki nem akar ebben az áldásban részesülni részint abban a tényben rejlik, hogy az előbbi tettének áldásos kihatása a velük karmikus közösségben lévőkre korlátozódik, míg az utóbbi, ezen felül a tőle telhető módon enyhíteni igyekszik az egész emberiség terheit is. Az utóbbi, kiegyenlítve számláját, szabadon választhatja a jövő áldásait, de szánakozó szívvel nem tesz így addig, amíg mások szenvednek. Ezek az emberek a magasabb és az alacsonyabb világok közt húzódó szakadékot hidalják át; helyzetükből adódóan részesülnek a magasabb világok bölcsességéből és erejéből, s azt a gyengébbek és tudatlanabbak felé közvetítik.
Azokat, akik a szánakozó szív útját választják gyakran mondják Nagy Elutasítást választóknak, de ez csak a dolog egyik oldala. Ők ugyanis a legmagasztosabb Nagyság útjára léptek és egy nap olyan kozmikus vagy transzcendentális szintre érkeznek, mely messze túl van azokén, akik éltek az Áldás elfogadásának korábbi lehetőségével. Lényegét tekintve a nirvánikus és az egoisztikus tudat között foglalnak helyet. Ily módon személyükben két világot egyesítenek. Ráadásul e választásuk legfőbb oka a nagy szeretet vagy szánalom, márpedig a szeretet nevében hozott áldozat megszűnik áldozat lenni, annak, aki meghozza. Mert ők a Szeretett kebelében és őérte élnek. Ebben az esetben azonban a Szeretett, nem pedig a Transzcendens Istenség, az az Isten, aki a Gyermekben és az Emberiségben megmutatkozik.
Az ember, aki e magasabb választás mellett döntött, a megtestesülés kifinomult formájában részesül, amely – miután a Törvény minden szinten ugyanúgy hat – egyfajta karmát implikál. Ez azonban egészen más karma, mint az, amelyik kristályos, egoisztikus szinten fejti ki hatását. Választhatja azt, hogy valamilyen határozott célból objektív testet ölt a szubjektum-objektum régiójában, de ebben az esetben a megtestesülés merőben eltér a szokásostól. Először is önkéntes, ezzel szemben a köznapi individuum újjászületik, akár akarja, akár nem, mégpedig azon okok miatt, melyeket többnyire teljesen öntudatlanul, maga hívott életre. Másodszor, annak megfelelően ahogy korábbi, mikrokozmikus örvényét maga mögött hagyta, és urává vált az anyagnak, megtestesülése más formát ölt. Szigorú értelemben nem is igazi megtestesülés ez. Csupán egyfajta korreláció ezzel a közeggel, hogy Tudata egyesülhessen az alacsonyabb szinttel. Mindez igencsak misztikusan hangzik azok számára, akik még nem értették meg a külső élet látszólag sokoldalú és sokszínű formáinak alapvető egységét.
Nem tudom eléggé hangsúlyozni azt a tényt, hogy a Megszabadulás épp úgy nem jelenti az élet végét vagy végcélját, ahogy a diploma megszerzése sem végcélja az épp végzős fiataloknak. Csupán az egyik stádium vége és egy másik kezdete. Az igazán értékes élet a megszabadulással veszi kezdetét. Amikor az ember eléri ezt a szabadságát, hazatérhet, hogy hosszú ideig élvezhesse az otthon kényelmét és melegét. De vissza is térhet és nagyobb területen folytathatja választott hivatását.
Vannak olyanok, akiket nagyon kifárasztott a tanulás, és hosszú pihenőre van szükségük, de az erőseknek a való életben kell próbára tenniük magukat.