Mostanában nagyon sokat lehet hallani módosult tudatállapotokról. Ami engem illet, két hibát is találtam a kifejezésben. Az egyik a módosult szó. A nagymamámnak volt egy macskája, akit „módosított, átváltoztatott”, így ha kasztrált tudatállapotokról akarunk beszélni, ám legyen. A másik hiba, hogy szerintem csak két tudatállapot létezik: a tudatos és tudatalatti, és kész. A tudat egy változékony, játékos kedvű lény, ebből kifolyólag nem ismer el semmit változásnak, csak ha kikapcsolják. Személy szerint nekem jobban tetszik a létállapot kifejezés is, mint a módosult létállapot, tehát én a továbbiakban létállapotokról beszélek.
Elsősorban egy dilemmáról szeretnék szólni, amelyet most idézni fogok. Az idézet Erwin Schrödinger egy klasszikus rövid írásából, a „Was ist Leben?”-ből való. Ennek előszavában írja, hogy „tudománnyal foglalkozó embertől tökéletes, átfogó és alapos tudást csak korlátozott tématerületen feltételezhetünk. Ezért általában elvárhatjuk tőle, hogy ne írjon olyan témáról, amelynek nem mestere.” Ugyanakkor így folytatja: „De a szerteágazó tudományterületek mind szélességükben, mind mélységükben olyan növekedést mutatnak, amely dilemma elé állít bennünket. Világossá válik számunkra, hogy csak most kezdünk megbízható anyagot gyűjteni ahhoz, hogy eddigi tudásunkat egységes egésszé formáljuk. Másrészt viszont egyetlen elme számára szinte lehetetlenné vált, hogy egy szűk speciális szakterületnél többet ismerjen.”
S végül: „A dilemmából csak egy kiút lehetséges: néhányan közülünk megkísérlik a tények és elméletek szintézisét… és ezzel kiteszik magukat annak a veszélynek, hogy esetleg nevetségessé válnak.”
Nem ok nélkül használom a “Felismerés” szót, a “Tapasztalat” mellett. A szó szoros értelmében nem tapasztalati tudás ez, vagyis nem elnagyolt vagy kifinomult érzékelésből fakad és nem is dedukcióból származik, noha mindkettő, különösen az utóbbi, kiegészítő szerepet játszott benne. Egyfajta tudás felderengése volt ez, amit leginkább így mondhatnék: “Tudás Azonosulás révén”. Ekképpen a folyamatot – már amennyiben ebben az összefüggésben folyamatról beszélhetünk egyáltalán – legjobban a “Felismerés” szó fejezi ki.
A tudomány és a technika fejlődésével nem csupán a jó hatalmát terjesztjük ki a világban, hanem a rossz hatalmát is, úgyhogy a régi nehézségek, a régi tévedések megismétlődnek, méghozzá kiterjedt formában. Ha tehát tartós megoldást akarunk találni ezekre a problémákra, olyat, amely betölthetné a” Megváltás szerepét”, elengedhetetlen, hogy ez az emberi egész egyre inkább a “Megvilágosodásból” fakadó perspektívák és erőforrások platformjára helyezkedjen.
A világtól való elfordulás a “rosszal” való szembeszegülés tradicionális formája. Munkám, worksopjaim azonban azt jelzik, hogy nem ez az egyetlen lehetőség. Talán van mód a külső cselekvés terepének oly mértékű átformálására, hogy ez a terep változzék és váltódjék meg, méghozzá úgy, hogy a nemes cél ne szüljön nemtelen eredményt. Az előttünk álló feladat “vallásos jellegű” a szó legteljesebb értelmében. De ha végigtekintünk a vallás történetén láthatjuk, hogy tradicionális formái csődöt mondtak. Ez mindegyik ismert vallásra vonatkozik, ha nem is egyforma mértékben: a tradicionális vallások története lényegében kudarctörténet.
Úgy vélem, arra van szükség, hogy a lehető legtöbben vegyenek részt a munkában, ami a keresés leglényege.