Az irokézek egy indián népcsoport, akiket Haudenosaunee, azaz a „hosszúház népeként” is emlegetnek.
Utóbbi elnevezés a hosszú, boltíves favázas épületeik miatt ragadt rajtuk, melyekben akár egy 30-60 tagú család is kényelmesen ellakott. Eredetileg a mai New York állam területén éltek. Napjainkban körülbelül 70 ezer irokéz indián él az Egyesült Államok és Kanada egyes területein, például New Yorkban, Wisconsinban, Ontarióban és Quebecben.
Az irokézek hagyományosan földművelésből, vadászatból és halászatból tartották fenn magukat és családjaikat. Földjeiken legfőképpen kukoricát, babot és sütőtököt termesztettek. Ezeket leleményes módon egymás közvetlen közelébe ültették. Először a kukoricát vetették el, majd annak tövébe a babot, így a bab fel tudott futni a kukorica szárán és nem volt szükség karókra, ráadásul nitrogént kötött meg a talajban, amit a másik két nővény remekül tudott hasznosítani. Ezek közvetlen közelébe került a sütőtök, mely remekül árnyékolta a talajt, ezzel tovább megtartva benne a nedvességet és gátolva a gyomnövények felbukkanását. Ezt „három nővér” ültetési technikának nevezik.
Az Egyesült Államok alapítói közül többen jól ismerték az irokézeket és vezetői módszereiket, ennek köszönhető az a struktúra, ahogyan ma a szövetségi, központi kormány kapcsolatban áll és kommunikál az egyes államok kormányzóságaival, hiszen korábban hasonló kapcsolat volt az irokéz Nagy Tanács és az irokéz népen belüli egyes törzsek között.
A nők szerepe az irokéz társadalomban
Egyesek szerint az irokézek egy feminista népcsoport, mások szerint egyszerűen csak tökéletesen sikerült megteremteniük a nemek közti egyenjogúságot. Az irokézek hagyományosan anyajogú társadalomban éltek. A klánok vezetői többnyire férfiak voltak, de őket kivétel nélkül a klán-anyák választották meg, hiszen ők nevelték fel a klán gyermekeit, így pontosan tudták, kiből lehet jó vezető. Ha valaki alkalmatlannak bizonyult a feladatra, rossz döntéseket hozott, nem kommunikált kellő mértékben a klántagokkal, attól a klánanyák elvehették tőle a vezetői posztot.
A klánokon belüli társadalmi helyzet anyai ágon öröklődött, a gyermekek az anya családjához kötődtek szorosabban, az anya fiútestvérei tanították és készítették fel az ifjú irokézeket az életre. Ha a pár elvált, a gyermek minden esetben az anyával maradt.
Az ingatlanok és ingóságok is a nők kezében összpontosultak: övék voltak a házak, a lovak, a földek, melyeknek birtoklási joga házasságkötés után is teljes mértékben az övék maradt. Amit egy nő a saját kezével készített, az az övé volt és saját akarata szerint cselekedhetett vele, azaz nem volt kötelező odaadnia senkinek. Házasság esetén a fiatal pár a nő családjának hosszúházába költözött. Ha a férj nem dolgozott vagy egyéb módokon képtelen volt kielégíteni felesége vágyait, a nő bármikor elválhatott tőle. Ilyenkor a férjnek ki kellett költözni a házból és csak saját tárgyait, értékeit vihette magával.
Az irokéz társadalomban több más kultúrához hasonlóan a férfiak vadásztak, halásztak, kereskedtek és döntöttek háborús kérdésekben. Igaz, ez utóbbiról gyakran kikérték a klán-anyák véleményét is. A nők legfőbb feladata a földművelés és a családdal kapcsolatos dolgok ellátása volt. A történetmesélésből, művészetekből, zenéből és gyógyításból mindkét nem képviselői kivették a részüket.
