Önmagunk fejlesztése egyfajta emberi áldozatot igényel, aminek a pontos jellege már régóta eltorzult a gondolkodás főáramlatában. A korlátokat – repedéseket a gyémántban – csiszolással tüntetik el. Gondolhatunk úgy önmagunkra, mint egy gyémántra, amit addig lehet csiszolni és fényesíteni, amíg bizonyos határozott tendenciákat nem mutat, amelyek lehetővé teszik, hogy beszálljon a Munkába. Gondolhatjuk, hogy a gyémántot túl nehéz csiszolni, de végül is lehet, különben nem látnánk többlapos briliánsokat. Bár a gyémántot egy vésővel el lehet törni, hogy csiszolt legyen, csak egy másik gyémánt segítségével lehet pontos lapot kialakítani. De először, még mielőtt nekiállnánk csiszolni a gyémántot, ki kell vennünk a nyerskövet az anyakőzetből, ami piszokból és jóval lágyabb kőzetből áll.
A SÚRLÓDÁS
Ahhoz, hogy eltávolítsuk az anyakőzetet, úgynevezett súrlódást alkalmazunk – ami egy előkészítő eljárás – hogy felfedezzük a csiszolatlan drágakövet, különböző módszerek bevonásával…
AZ ISKOLA
Az emberek az emberi élet során általában összekeverik az iskolát a pszichológiai közösséggel, mert lényegében ugyanazokat a módszereket alkalmazzák az anyakőzet eltávolításához és a benne lévő csiszolatlan drágakő felfedezéséhez. Csakhogy – és ez az a pont, ahol az általános pszichológia és filozófia kudarcot vall – úgy érzik, hogy ha a csiszolatlan drágakövet felfedezték, és kiszabadították a gyémántot az anyakőzetből, akkor az már tökéletes; vagy, hogy még további pénzeket kapjanak az ügyfeleiktől, makacsul továbbra is csiszolják az anyakőzetet, sokkal az után is, hogy a csiszolatlan gyémánt napvilágra került. Csak akkor kezdődhet a csiszolási folyamat, ha a gyémánt már kiszabadult az anyakőzetből. Ha a drágakövet felfedtük, az anyakőzettel már nem kell foglalkoznunk, tehát abbahagyjuk az anyakőzet csiszolásának folyamatát. Az anyakőzethez lágyabb eszközöket használunk, de ha gyémántot akarunk csiszolni, legalább ugyanolyan kemény anyagot kell használnunk; erre a célra más gyémántokat fogunk használni csiszoló közegként.
Ha lényegünket tekintve olyanok vagyunk, mint a gyémántok, és a gyémántot újra lehet csiszolni, akkor az Abszolútum hatalmas gyémántja, amelynek képében megtalálható a lényegi önmagunk, ugyancsak újracsiszolható.
Ha úgy tudunk az Abszolútumra gondolni, mint egy gyémántra, akkor a munkaközösségre is tudunk úgy gondolni, mint egy gyémántra. De mi van ha észreveszünk egy repedést a közösségben? Ha akadályozunk másokat a munkaközösségünkből, akkor minket – a repedést a közösségben – el kell távolítani a nagyobb drágakőből, a drágakő érdekében, még akkor is, ha ez csökkenti a drágakő méretét, mert egy repedések nélküli drágakő értékesebb.
Természetesen a kisebb repedéseket nem kell eltávolítani a közösségből. A repedésnek ahhoz nagyon komolynak kell lennie. Mindössze hét lehetséges komoly repedés jelenhet meg a közösség-gyémántunkban. Ezek közül a repedések közül valószínűleg a dühöt ismerjük a legjobban; egy másik komoly repedés a gyűlölet, és megint másik az irányítatlan vágy. A legtöbbünk már ismeri a hét halálos repedést.
Ha komolyan részt akarunk venni ebben a munkában, akkor egyszer s mindenkorra fel kell adnunk az anyakőzetet és beletörődni a látszólag vég nélküli csiszolási folyamatba, a gyémánt csiszolásába.
A KÖZÖSSÉG
Egy munkaközösségben, a gyémántunkat hevesen kritizálhatják; ha ezen felidegesítjük magunkat, abból azonnal rájöhetünk, hogy a drágakő még nincs kiszabadítva az anyakőzetből, mivel csak az anyakőzetet zaklathatja fel a kritika. A gyémántiparban, a kritika szinonimája a felbecsülés.
A FELBECSÜLÉS
Minden komoly repedést el kell tüntetni, és minél objektívabb és könyörtelenebb a felbecsülés, annál jobb. A legjobb csiszoló abszolút könyörtelenül fogja felbecsülni a gyémántot, tekintet nélkül a drágakőben lévő repedések érzelmeire, objektívan és pártatlanul látja, hogy hogyan lehetne a legjobbat kihozni a drágakőből. Próbáljuk megtapasztalni, hogy milyen lenne kifényesíteni a gyémántot, miután a pszichológiai és érzelmi anyakőzetet eltávolították…
AZ IDŐ
Ha a figyelmünk egy része elveszett a múltunkban, akkor a jelenben nem lesz elég ereje a figyelmünknek. Ha el akarjuk érni a célunkat, nem engedhetjük meg, hogy a figyelmünknek akár csak egy része is elmerüljön az emlékeinkben. Most a jelenbe gyűjtjük az összes múltbéli figyelmünket. A figyelmünk egy része elkerülhetetlenül az alsóbb dimenziókban lévő kis világon marad, amelyet próbálunk felfedezni az átható látásunkkal. Figyelmünk egy részét otthagyjuk, hogy segítse irányítani a látásunkat.
De az is megeshet, hogy figyelmünk egy részét leköti a munkánk, vagy a kifizetésre váró számláink, vagy a pénzünk. Nem engedhetjük meg, hogy ilyen apróságokra pocsékoljuk a drága figyelmünket; és végül is, mit akarunk a fizetésekkel és a lakbérrel most, hogy a Teremtésen kívül találtuk magunkat?