Az aranyszabályt az ember kétezer éve, mint követendő viselkedési normát alkalmazza, mégpedig így: Ahogy vetsz, úgy aratsz. Amikor kiválasztasz magadnak egy viselkedési módot, amit másokkal való érintkezéseid során használsz, tudnod kell kezelni, mivel ez jól vagy rosszul, de mindenképpen visszaüt hozzád, és elősegíti vagy akadályozza életedet. Különben is, nélkülözhetetlen, hogy kapcsolatunk legyen embertársainkkal, mert boldogságunk nagyrészt emberi kapcsolatainkból származnak.
Az a képesség, hogy jól kijövünk az emberekkel, a legértékesebb, legfontosabb tulajdonság, nemcsak a társas kapcsolataink, hanem a lelki egészségünk szempontjából is. Ugyanígy, problémáink többségét a nem megfelelő kapcsolatok okozzák. Van, aki nem tud konfliktusok nélkül élni, mert benső világát nem tudja elzárni a környezetétől, s így a benne levő feloldatlan görcsöket átvetíti azokra, akikre éppen lehetősége van. Akiben van kellő önfegyelem, az tud hallgatni. Aki tud hallgatni, azzal nem lehet veszekedni, mivel a veszekedéshez legkevesebb kettő fegyelmezetlen ember kell. Persze előfordul, hogy nem kerülhető el a veszekedés olykor a kapcsolat tisztán tartása érdekében, hiszen a konfliktusok szükségszerű velejárói az életnek.
Ez a felszólítás sokak számára meghökkentő lehet, sőt visszatetsző. Az ember gyakran hibásan úgy próbálja megoldani a problémáit, hogy csak saját érdekeit veszi figyelembe, ami aztán gondot okoz neki és másoknak is. Ha akarna, se tudna másoknak szolgálatot vagy szívességet tenni anélkül, hogy maga ne látna hasznot belőle. Hasonlóképpen, senkiről sem tud rosszat gondolni, és ártani sem tud senkinek anélkül, hogy meg ne kelljen megfizetnie az árát hasonló mennyiségű lelkierő és nyugalom elvesztésével. Azokat vonzza magához, akiknek a jelleme hasonlít az övéhez, míg többieké eltaszító számára. Egy dolog azonban biztosan segíteni tud, mégpedig ha tudjuk, hogy az illető a fejletlensége miatt viselkedik a számunkra elfogadhatatlan módon, és nem az az első számú indítéka, hogy utál bennünket.
Megtehető, hogy igazságtalanul bánjunk a többi emberrel, ám tudni kell, hogy az igazságtalan bánásmód visszaszáll a fejünkre. Ez nem azt jelenti, hogy a mások iránti barátságtalanságunk és igazságtalanságaink közvetlenül, egyszerűen visszaszállnak ránk, hanem ennél sokkal messzemenőbb következményei lesznek. Ajánlatos úgy bánni felebarátunkkal, amilyen bánásmódban magunk is szívesen részesülnénk, s úgy kell a többi emberre gondolni, ahogy szeretnénk, hogy ránk is gondolnának. Az ember mindig úgy viselkedik, és azért tesz valamit úgy ahogy, mert a pillanatnyi fejlettsége csak annyit tesz lehetővé a számára. Ha ez a viselkedés úgymond negatív, akkor neki, ott és abban a pillanatban, ez volt az a maximum, amit nyújtani tudott. Az a tudás pedig, hogy az emberek nem ugyanazon a lépcsőfokon állnak a fejlettség dolgában, segít megérteni a viselkedésüket. Mi pedig ezenfelül csak annyit tehetünk, hogy türelmesek leszünk. Tartós béketűrést és állhatatosságot jelentő bátorságra lesz szükségünk ehhez, amely nem abból ered, hogy teljes mértékben célunknak szenteljük a figyelmünket. Helyette olyanra, ami lehetővé teszi, hogy változtassunk a dolgokon, amelyeken változtatni lehet, s hajlandóság elfogadni azokat a dolgokat, amelyeken nem lehet változtatni, valamint csipetnyi bölcsesség is különbségtétel végett a kettő között, amennyiben kedves, tapintatos, nagylelkű, embereket szeretnénk magunkhoz vonzani.
Ha tudjuk, hogy merre tartunk, megnő a tűrőképességünk, könnyebben elviseljük a kellemetlenségeket, amelyek hátráltatnak, mert ezek csak átmeneti késedelmek, melyek hamar eloszlanak. Ha a fogyasztás és felhalmozás centrikus gondolkodásmód alkalmas lenne a boldogság eléréséhez, akkor a jelenlegi anyagi társadalom a boldog emberek társadalma lenne. S ez szerencsére nem így van! Tehát, nem kell aggódni amiatt, ha vannak haragosaink, s ne legyen bennünk gyűlölet, mert az felemészt, mert gyűlölni annyit jelent, hogy sem irgalmat, sem igazságot nem akarok a másik félnek, csupán rosszat.
Mi akadályozza meg, hogy az ember meghallja azt a belső hangot, ami mindig szól benne, azaz a lélek hangját? A lélek hangja mindig szól bennünk. Mégis sokan vannak, akik ennek egyáltalán nincsenek a tudatában, mivel nem látják a lelket, és azt mondják, hogy nem létezik. Az ember nemcsak anyag pedig, hanem alapvetően szellemi lény, és kémiai anyagok bonyolult kombinációja. Olyan, mint egy csepp tengervíz és az óceán. Az egy csepp tengervíz is ugyanazon összetevőkből áll, mint az óceán, de mégsem téveszthető össze a kettő. Bár a test állandóan változik, mégis mindenkinek az az érzése, hogy egész életében ugyanaz a személy marad.
Ez az “ugyanaz” a benne levő lélek. Az ember lelke nem passzív dolog. Inkább egy aktív, pozitív, határozott erő. Az a részünk, amely feltétel nélkül szeret és ítélet nélkül elfogad, mert egyszerűen az esik jól neki. Érdekein túl azzal törődik, hogy mit adhat, mit tehet a többiek javára. Az “én”-tudat helyett a “mi”-tudat vezérli. Ilyenek az igazi munkatársak, akik az élet bármely területén működjenek is, bátran követik a saját belső inspirációjukat. Ők látják meg a fejlődés útját, az ő fejükben születik meg az a vízió, amit aztán mások követnek. Számukra az úgynevezett „nyer-nyer” megoldások jöhetnek szóba, ahol minden érintett fél jól jár. Együttműködnek, és tudnak is együttműködni, mert rendelkeznek a hozzávaló látásmóddal, hogy kölcsönösen függünk egymástól. Szeretnek úgy cselekedni, hogy annak másokra nézve is áldásos következményei legyenek, mert minél könnyebben bocsátunk meg, és nem neheztelünk, morgunk, annál jobban fejlődnek a kapcsolataink. Minél inkább csak a jót keressük az emberekben, annál jobban jövünk ki önmagunkkal és velük.
Hogyan fejleszthetünk ki sikeres személyiséget?
A sikeres személy annyit jelent csupán, mint az, akinek élvezik a társaságát, akit mindenütt szívesen látnak. Mindaz, amit elérünk az életben, közvetlenül attól függ, hogyan jövünk ki az emberekkel. Ma a nagy világcégek az új munkatársak kiválasztásánál jobban vizsgálják a jelentkező személyiségét, mint a bizonyítványát, a szakértelmét, vagy a tapasztalatait.
Miért? Azért, mert ha valakiben megvannak a kellő személyiségvonások, mindent megtanulhat, ami a sikerhez kell. Ha minden lehetséges tudással fel is van vértezve, ám pocsék a személyisége, nem kísérleteznek a megváltoztatásával.
No, és ha már itt tartunk, zárómondatként felvetődik bennünk egy kérdés. Hogyan tudjuk megállapítani, hogy valóban sikeres személyiséggel rendelkezünk? A legegyszerűbb ősi módszer, hogy megkérdezzük önmagunktól, mennyit nevetünk családtagjainkkal, partnerünkkel, barátainkkal, munkatársainkkal. Észre fogjuk venni, hogy a nevetés az, ami elsőként jelez egy jó kapcsolatot, és a nevetés az, amely elmarad, ha a kapcsolat kezd tönkremenni. A nevetés az élet spontán megnyilvánulása. Örülni, ha sikerül valami, s biztonságot nyújtani, ha nem, hogy fel tudjon megint kelni, és tanulhasson tovább az a gyerek, akit önmagamnak nevezünk.