Ha pontosabban megfogalmazzuk a belső, átalakulás felé irányuló céljainkat, végül kifejleszthetünk egy valódi munkacélt, nem valami szellemi és szubjektív célt, hanem olyat, ami praktikus, közvetlen, teljesíthető és ami ténylegesen szolgálhat egy nagyobb, objektívabb célt.
Még ha az életben sikeresek vagyunk is hagyományos értelemben véve, nagyon gyorsan rájövünk, hogy azok a dolgok, amelyeket véghezvihetünk az átlagos élet során nem fognak minket komolyan kielégíteni.
Mindenekelőtt elégedetlenek leszünk az életünkkel, mivel többé-kevésbé kényszerítve voltunk arra, hogy éljük.
Tudtuk, hogy az élet másból is állhat, de nem tudtuk mi lehet az.
Nem lehetett elvárni, hogy pontosan tudjuk, hogyan találjunk rá arra, ami után homályosan vágytunk, de fájdalmat és elégedetlenséget éreztünk. Ez az elégedetlenség érzése a fő oka annak, hogy felkeresünk egy iskolát.
Egy közös elképzelésük van azoknak, akik felkeresnek egy iskolát – egy olyan élet valós lehetősége, amely különbözni fog attól az élettől, amit az emberek többsége él, egy nagyszerűbb, magasztosabb életé.
A kutatásunk korai stádiumában, a csodálatra méltó lelkesedésünkkel kezdetben lehet, hogy az emberiség evolúcióját akartuk szolgálni, vagy megmenteni a bolygót a pusztulástól, de hamar rájöttünk, esetleg hatalmas meglepetésünkre és zavarodottságunkra, hogy az emberi lények többsége nemcsak hogy nem akarja az evolúciót, de a végsőkig harcolni is fog ellene, és az ellen is, hogy mi magunk vigyük azt véghez.
Rájöttünk, hogy ők teljesen elégedettek az élet céljaival, törekvéseivel, és örömeivel, és nem várnak többet az élettől annál, mint amennyit elmondások szerint elvárhatnak. Megelégszenek a szerves működés apró kielégítéseivel és a napi teendők előreláthatóságával.
Tökéletes elégedettséget éreznek, ha elrohanhatnak egy kiárusításra a Macy’s-be vagy a Bay Company-ba, fizetésemelést kapnak, síelni mennek a hétvégén, sportkocsit vesznek, színes TV-t, és egy új porszívót, tanulnak egy új receptet az almás süti vagy a gyömbéres mézeskalács elkészítéséhez, láthatják Johnny iskolai értesítőjét csupa közepes osztályzattal, meglazíthatják a nyakkendőjüket egy fárasztó nap után, vagy álmodozhatnak a négy millió dolláros lottófőnyeremény megnyeréséről.
Ha tényleg hozzá akarunk járulni az emberi faj és a bolygó általános evolúciójához, akkor emlékeznünk kell arra, hogy igazából senkin sem segíthetünk, amíg nem segítünk magunkon.
Egy közösségbe menni annyit jelent, együtt, egy csapatként dolgozni. Ez nem azt jelenti, hogy egy tanárral dolgozni; a tanár a közösség vendége és csak egy bizonyos ideig lesz vezető.
Végül, a munkaközösség tagjai magukra lesznek hagyva, bár a tanár tud majd más módon segíteni.
Minden, amit eddig megtudtunk, információ az ittlétünk értelméről. Összegyűjtjük az információt arról, hogyan kell dolgozni. De az, hogy hogyan kell dolgozni, az nem csak a munkával kapcsolatos elképzelések összegyűjtése.
Nagyon gyorsan és nagyon világosan meg kell értenünk, hogy ha az elképzelésekről beszélünk, az még nem jelenti azt, hogy használjuk őket, és nem csak azért jöttünk ide, hogy megvitassuk ezeket az elképzeléseket, hanem azért, hogy megtanuljuk használni őket.
A munkánkhoz elengedhetetlen, hogy pontosan értsük amit tenni próbálunk. A külső forma holnapra radikálisan megváltozhat, de az alatta lévő szálnak ugyanolyannak kell maradnia, a kisegítő szövegnek a változó munka-formáink alatt ugyanolyannak kell maradnia.
Amikor első ízben keresünk fel egy iskolát, nekünk szegezik a kérdést, hogy miért vagyunk itt, mit szeretnénk saját magunk számára, mit keresünk, miért varrjuk magunkat ennek a közösségnek a nyakába?
Az eredeti céljaink a munkánk során meg fognak változni, és előfordulhat, hogy meglepően gyakran fognak változni. Csak két ok van arra, hogy megváltoztassuk a célunkat.
Az első ok az, hogy egy cél üldözése során a látókörünk kiszélesedett. Képesek vagyunk sokkal világosabban és pontosabban fogalmazni meg a célunkat. Ahogy elkezdünk tanulni, az ideiglenes célunk meg fog változni a Munka magasztosabb céljának megértésével.
Amikor megváltoztatjuk a célunkat, abszolút biztosnak kell lennünk abban, hogy nem csak azért adjuk fel a célt, mert abba akarjuk hagyni az egészet. Csak akkor váltsunk célt, ha a korábbi cél már nem szolgálja a magasztosabb célt.
Ha más országokban lennénk bizonyos munkaközösségekben, és helytelenül válaszolnánk arra a kérdésre, hogy miért vagyunk itt, megkérnének arra, hogy távozzunk a közösségből, és attól a naptól kezdve már soha nem tudnánk bekerülni abba a közösségbe – soha nem jutnánk túl azon a személyen, aki kikérdezett a kapunál.
Tökéletesítenünk kell a célunkat, hogy bejuthassunk sok olyan közösségbe, ahol ezeket a gondolatokat elsajátíthatjuk. Bizonyos fokig ez segíthet nekünk abban, hogy elutasítsanak minket több közösségből is, amíg nem alakítjuk ki és fogalmazzuk meg pontosan a célunkat, és amíg nem dolgozunk ki egy valódi célt, valamit, ami szolgálhat egy magasztosabb célt, ami nem szubjektív és képzeletbeli.
Azonban, ebben az országban nem utasítanak el minket egyik közösségből a másik után. Tárt karokkal várnak tekintet nélkül arra, hogy homályban tapogatódzva keressük az életünk értelmét, mivel nincsenek ilyen erkölcsös és tisztességes közösségeink. Csak akkor szólítanak fel távozásra, ha olyan célunkat fejezzük ki, amely a munkaközösség céljaival ellentétes.
Tehát most a tanárok kénytelenek magukra venni a diákok oktatását kezdve az első morgásoktól az átlagos élet kényelmetlenségeiről, a magasztosabb célok megfogalmazásáig, amelyeket reálisan el lehet érni, és alkalmazni lehet az életben akár azonnal is.
Mindenesetre, kezdetben nem fogalmazhattunk volna meg egy objektív célt magunknak önmagunk által, mert egy valós cél megfogalmazásához az anyag és az eszközök egyszerűen nem áll rendelkezésre az információs főáramlatban.
Szóval még ha akarnánk is, még ha be is látnánk, hogy a célunk hiányos, nem tudnánk jobban megfogalmazni amíg nem mennénk el egy iskolába és nem szereznénk meg azt az információt a munkáról, ami nincs benne a könyvekben és az előadásokban.
Speciális segítségre lesz szükségünk még ahhoz is, hogy megértsük, miért kerestük fel az iskolát. De ha már egyszer megértettük, hogy mit próbálunk véghezvinni, a mi felelősségünkké válik annak biztosítása, hogy a következő generációkat is oktassák az első homályos kényelmetlenségeiktől kezdve a valós cél megértéséig.
Azt is elvárják tőlünk, hogy másoknak tanítsuk az olyan alaptényeket és felfogásokat, amelyek ennek a munkának az alapjai, olyan mértékben, hogy ne csak simán ismételjék a hallottakat, mint célt, hanem forduljanak oda és tanítsák meg az utánuk jövőknek azt, hogy mit jelent dolgozni. Ez egy oktatási, nem pedig információs folyamat.
Egész idő alatt érvényes lesz a kérdés, hogy miért jó az iskola, mert a magasabb célkitűzésünk elérése közben több apróbb célt kell megfogalmaznunk.
Ha ezek az új célok valós célokká válnak, akkor ténylegesen elérhetőnek kell lenniük.
A korai céljainkra jellemző, hogy a felfogásunk szerint változnak. Ahogyan nő a felfogásunk, úgy fogalmazódnak át a céljaink.
A legelső célunk az iskolában egy határozott, objektív iskolai cél lesz, amelyet el kell érnünk. Korábban az összes célunk szubjektív volt, aminek az alapja hallomás, spekuláció, bizonytalan csodálkozás, harmad-, negyed-, sőt, század-generációs információ, és ugyanolyan bizonytalan sóvárgás volt.
Attól kezdve, hogy először beléptünk egy iskolába, amíg be nem avatnak az első objektív cél ismeretébe, mindegyik célunk szubjektív és személyes lesz, és ez nem is lehet másképpen.
Amíg a gépezet alszik, az egyetlen eszköz, amely segítségével megérthetnénk a magasztosabb célt, az a szellemi szerkezet, és a szellemi szerkezet nem tudja megragadni a magasztosabb szándékot.
Közösségi munkánk objektív céljai feltartóztathatatlanul elvezetnek a magasztosabb szándékhoz. E célok mindegyike teljesíthető és az objektivitásuk bizonyítéka az, hogy teljesíthetőek.
Talán kifejlesztettük az evolúcióra való képesség érzését. Valahogy, valahol azt gondoltuk, hittünk egy magasztosabb életformában, valami nagyszerűben. De határozott bizonyítékok nélkül ez csak hit lehet, és nem olyasvalami, amit igazolhatnánk saját tapasztalatunkkal.
Elképzelhetjük, hogy legtöbbünkben megfogalmazódott ez a meggyőződés, hogy kell hogy legyen célja az életnek, hogy biztosan többől áll, mint az örömök és fájdalmak végtelen körforgása, és ennek a szórakozásnak a hajszolása, és elmerülés ebben az őrületben, stb.
Ahhoz, hogy válaszolhassunk erre a meggyőződésre, képesnek kéne lennünk valahogy megérteni a magasztosabb célt.