Az Ébredés kedvező feltételeit vázoló irodalom túlnyomó része nagy hangsúlyt helyez az erkölcsi kvalitások ápolására.
Nagy teret szentelnek az egoista nézőpont felszámolásának, vagyis meg akarják szüntetni azt, hogy a cselekvés, gondolat, késztetés, értékelés, stb. ágense a többi éntől különváló én legyen. Mármost az új életre ébredt Tudat többnyire a fenti irodalom által vázolt etikai szinten manifesztálódik. Mégpedig nem azáltal, hogy az egyénre valamilyen külsődleges szabályt erőltet rá, hanem Magából a Tudatból eredő spontán kifejezésképpen. Az egoista látószög mindenestől alámerül az új életre Ébredt Tudatban, annál inkább így van ez, minél messzebb jut a Tudat az Alkony-stádiumtól a teljes Megdicsőülés felé vezető úton. A megszokott értelemben vett erkölcsi probléma ugyanis megszűnik a Megvilágosodott Ember számára.
Marad a technikai probléma, vagyis annak eldöntése, hogy a cselekvésnek melyik a legbölcsebb formája, az egoista tudat uralása azonban nem tartozik többé kitűzött feladatai közé. Az erkölcsi választás magasabban fekvő területei tárulnak fel a Megvilágosult Tudat előtt, de ezek túlesnek a tisztán egoista tudat hatókörén.
Nos, az etikai nevelés mögött meghúzódó okfejtés világos. Az, akinek tettei gondolatai, érzései, stb. a Megvilágosult Tudat természetes kifejezésének formáját öltik magukra, ugyan feltételeket támaszt, amelyek életre hívják ezt a tudatot. Ez csupán újabb illusztrációja az elektromosság és a mágnesesség közt meglévő jól ismert kapcsolatnak. Minden elektromos áram mágneses mezőt hoz létre, de ugyanígy, a mágneses mező megfelelő használatával elektromos áramot indukálhatunk.
Ám az erkölcsi épülés gyakorlati fontossága ellenére igaz marad az, hogy az Ébredés olyan élet közepette mehet vagy megy végbe, amely objektív értelemben még az átlagosnál is kevésbé morális. Kétségtelen, hogy az Ébredés ezekben az esetekben erkölcsi forradalommal és a jellem radikális megváltozásával jár együtt. Ez azt mutatja, hogy az előzetes erkölcsi nevelés kívánatos ugyan, de a kisebb fokú Ráébredésnek legalábbis nem sine qua nonja. Egyéb külső körülmények vagy a tiszta, megtámogatatlan spontaneitás is befolyásolhatják az Átalakulást.
Az erkölcsi épülést olyan kísérletnek tekinthetjük, mely a gonosz tagadásának nyomatékosításával közelít a Célhoz. Ám ami az egyik nézőpontból a gonosznak látszik, máshonnan nézve tudatlanság, gyűlölet és csúnyaság. Ezt a sokféle formát öltő negatív alakzatot összefoglalóan Marának nevezhetjük. Mármost a Mara elpusztítható bármelyik aspektusán keresztül, s ezt előbb-utóbb követi a többi aspektus megsemmisülése.
A Szépségnek, a Szeretetnek és a Tudásnak is megvan tehát a maguk épülése, amelyek ugyanazt az eredményt hozzák, mint az erkölcsi épülés. Az, aki eggyé válik a Szépséggel képtelen csúnya dolgot tenni, beleértve az erkölcsi rútságot is. Az esztétikai tudat közbülső stádiumaiban nagy szerepet kaphat a hallhatatlanság gondolata, végül azonban a Szépség iránti odaadás szükségképpen semmissé teszi, a hallhatatlanság lényegi rútsága miatt. Az az ember, akinek Szép a természete, csakis jó ember lehet, ha egyszer egyé vált ezzel a Szépséggel.
A Szeretet más úton vezet ugyanide.
A Szeretet ellentéte a gyűlölet. Az, aki egyé vált a Szeretettel, nem képes többé gyűlöletre, tehát tetteit nem is jellemzik a gyűlölet megszokott kifejeződései. Tetteit, érzéseit, gondolatait, stb. ösztönösen az önzetlenség szabályai irányítják. A Szeretet a maga közbülső stádiumaiban megsértheti ugyan a szabályt, ám ha a Szeretet iránti odaadás változatlan marad, fokozatosan vagy hirtelen tisztulttá válik. Ekkor lehetetlenné lesz a szeretetnélküli viselkedés.
Ott van aztán a Tudás Útja.
A magasabb Tudás felől nézve a gonoszság nem más, mint tudatlanság.
Jómagam egyetértek Sankara tanításával, miszerint nem létezik lényegi rosszakarat. Ebben a kérdésben határozottan szembefordulok Szent Pállal és az úgynevezett keresztény ortodoxia ama vonulatával, amely a rosszakarat autonóm létéből indul ki. A helyzet az, hogy az Akarat se nem jó, se nem rossz, hanem teljesen semleges erő.
A tudatlanság vezérelte Akarat megnyilvánulása gonoszság, ám ha Tudás vezérli vagy jóságként jelenik, vagy azon a szinten manifesztálódik, amely a jó és a rossz ellentéte elveszti jelentőségét. A Tudás Útja felől nézve tehát a Tudatlanság elpusztítása jelenti az egyedüli problémát. A tudatlanság felszámolásával, Mara és minden műve automatikusan pusztulásra van ítélve. Ez a Tudás azonban nem tévesztendő össze az információval. Elképzelhető, hogy valaki eggyé válik a Tudással, mégis rosszul informált marad; hasonlóképpen az is lehetséges, hogy egy jól informált ember teljességgel vak marad erre a Tudásra. Mármost, tegyük fel, hogy valaki a Tudás révén Ráébredt ÖNMAGÁVAl való azonosságára. Ebben a pillanatban tudatosan kívül helyezte magát a ÉNNÉL alacsonyabb erők hatókörén, ami azt jelenti, hogy kívül került a relatív erők, beleértve a gonoszt is, hatókörén. Magától értetődő módon az önzetlenség nyelvén fejezi ki magát, természete pedig mindinkább megszabadul a régi beidegződések nyűgétől.
Személyes meggyőződésem az, hogy a Tudás a legnagyobb hatalom, és ez összhangban van az indiai bölcsek többségének véleményével.
De ha a Tudás Útja az egyik legnagyobb hatalom, egyszersmind a legnehezebb is rátalálnunk. Vagyis az épülés többi formájának nagyobb gyakorlati értéke van.
Nem foglalkozunk itt a gonosz eredetének problémájával, csupán elpusztításának gyakorlati kérdésével. A szenvedés a gonosz műve; a Tudás elpusztítja a gonoszt; ezt a Tudást kell tehát keresnünk, és ha rátaláltunk, minden rossz és minden szenvedés eltűnik, akárcsak egy rossz álom.