NLP, NLP tréning, Mély Belső Átalakulás
alvás

Mivel a gépezet – bár hagyományos értelemben teljesen funkcionális – az egész életét alvó állapotban tölti, a mi munkánk alvás közben kezdődik. Meg kell tanulnunk felhasználni az alvás elemeit, hogy legyőzzük a gépezet védelmi mechanizmusát az éber állapot ellen.

alvás

Ha rájövünk, hogy a figyelmünk teljesen elmerül egy alvó gépezetben, akkor megértjük, hogy nem tudjuk a dolgokat úgy végrehajtani, mint ahogy akkor tudnánk, ha ébren lenne.

Fel kell ismernünk, hogy ha a gépezet alszik, és nekünk komolyan kell dolgoznunk azon hogy felébresszük, akkor a munkát alvás közben kell kezdenünk, az alvás elemeit felhasználva.

De, még ha éppen belemerültünk is az azonosulásba az alvó gépezettel, ha tudjuk, hogy a gépezet az, ami alszik, használhatunk speciális munkamódszereket, amelyeket kifejezetten arra terveztek, hogy az alvó állapot közben használják őket.

Mivel minden munkának szükségszerűen alvás közben kell elkezdődnie – elvégre ha a gépezeteink már éber állapotban lettek volna, mindenekelőtt nem kéne magunkat fejleszteni – használnunk kell az alvó állapot minden elemét, hogy felülkerekedhessünk az alvó állapoton; a gyengeségeket, vágyakat, hallucinációkat, fixációkat, az örömök szerves hajszolását, és az alvó gépezet befolyásolhatóságát.

Az alvás önmagában nem rossz dolog. Ami tudatalatti szenvedést okozhat, az a fixációnk az alvásra, amikor azt gondoljuk, hogy ébren vagyunk, és továbbra is a gépezet alvó állapotára összpontosítunk, mert nem tudjuk, hogyan győzzük le a gépezet felébredés elleni védelmi mechanizmusát. Egy kicsit később megvitatjuk ezt az elképzelést, de először meg kell értenünk néhány gondolatot, amelyek az alapot szolgálják ahhoz a munkához, hogy megsemmisítsük a gépezet felébredés elleni védelmi mechanizmusát.

Ha az alvó gépezet csábító hatásaitól mentesek vagyunk, ezalatt azt értem, hogy mentesek vagyunk az alvó állapot pillanatnyi örömei és csábításai utáni természetes vágyainktól, különböző módon használhatjuk őket, amit nevezhetünk jiu-jitsu jógának, a gépezet szokásait és étvágyát felhasználva a gépezet alvási vágyának leküzdéséhez.

Ehhez kénytelenek vagyunk iskolába menni, ahol találhatunk egy külső vezetőt, egy segítőt, aki megfigyelheti objektíven a gépezetet, és pontosan megmondhatja melyik eszközt alkalmazzuk.

Ebben nem hagyatkozhatunk a saját szellemi szerkezetünkre. Végül is ez csak a gépezet egy másik része, és ha rá hagyjuk, hogy saját szabályokat alkosson, amelyek alapján irányítanunk kell a munkánkat, ha rábízzuk a gépezetre, hogy módszereket találjon ki a saját felébresztéséhez, akkor csak még mélyebben fog aludni, és végül belefulladunk a gépezet álmaiba.

Ha tényleg szeretnénk komolyan dolgozni a lehetséges evolúciónkon, akkor világosan kell látnunk, hogy alvó birkák vagyunk, hogy az alvó gépezet egy teljesen mechanikus szerkezet, amely szigorúan reflexekkel reagál különböző belső és külső hatásokra.

Ha azzal a feltevéssel látunk munkához, hogy a gépezet már ébren van, akkor nem fogunk a gépezet felébresztésére törekedni.

Ráadásul, van egy nagyobb veszély is. Ha hagyjuk, hogy egy hallucinációs módszer áldozatai legyünk, amely a képzelt felébredés illúzióját és érzékelését kelti, megpróbálhatunk olyan módszereket alkalmazni, amelyek tulajdonképpen egy éber gépezethez tartoznak.

A figyelmünk segítségével mindent, amit a gépezet tesz, gondosan és alaposan megfigyelhetünk. Hamarosan elég információra teszünk szert ahhoz, hogy meggyőződhessünk a legapróbb kétely nélkül arról, hogy automatikus asszociáció segítségével gondolkozik, hogy belső párbeszédet tud lefolytatni önmagával, és nagyon bonyolult mintákkal reagál minden lehetséges helyzetre a mi irányításunk nélkül, és a figyelmünk közreműködése nélkül, hogy ismeri az összes megfelelő mozdulatot, a helyes társadalmi, szellemi és érzelmi protokollt

Meglepetésünkre, a gépezet tevékenységeinek tanulmányozása közben azt látjuk, hogy a kezek hevesen gesztikulálnak, látszólag saját akaratuk szerint, a száj olyan kinyilatkoztatásokat közöl, amelyek még halványan sem közelítik meg a valódi érzéseinket és hozzáállásunkat, miközben az egész gépezet serényen követi a mindennapi teendőket, fanatikusan engedelmeskedve a mesterséges és önkényes ütemezéseknek és órarendeknek, amelyeket valaki se szó, se beszéd készített, zavarodottságba merülve egyik-másik képzelt apróság miatt.

Gyorsan megértjük a társadalmi rítus sötét szándékát; látjuk, hogyan segít fenntartani a gépezet alvását! Látjuk, hogy a hagyományos értelemben vett élet szertartásossá válik, mert egy alvó gépezet csak a saját túléléséért dolgozik, és folyamatosan működnie kell nap mint nap, tanító nélkül.

Ha a munkánknak tényleg alvás közben kell elkezdődnie, akkor valahogy be kell látnunk a teljes igazságot, hogy a gépezet valóban alszik; ezzel megtesszük az első igazi lépést annak a személyes hiúságnak a romba döntéséhez, amely mögött bizonytalanság van, amely mögött mély félelem van, amelyet csak hiúságként engedünk kinyilvánulni, amely nem fogja engedni még magunknak sem hogy beismerjük, lecsúsztunk a magasabb állapotunkból, biológiai keresztségünk és teljes elmerülésünk az emberi gépezet alvásában romlottá tett minket.

A hiúságunk meggyőz minket arról, hogy a gépezet ébren van, és tevékenységekkel, érzékeléssel és asszociatív gondolkodással táplálja ezt az illúziót.

Minden olyan a gépezet alvása ellen szóló érv, amely a tevékenységeket bizonyítékként használja fel – Hogyan tudunk minden nap munkába járni, ha a gépezet alszik? Hogyan tudunk egy valamirevaló beszélgetést lebonyolítani? Hogyan tudunk főzni? Hogyan tudunk játszani? Hogyan tudunk felöltözni, ha a gépezet alszik? – elköveti azt a hibát, hogy az alvás általános definícióját használja, ami eltér attól a speciális értelmezéstől, amelyet mi adtunk neki.

Képzeljük el, hogy részegek vagyunk, és valaki próbál minket meggyőzni arról, hogy valóban részegek vagyunk. De hogyan tud minket erről meggyőzni? Minél részegebbek vagyunk, annál inkább józannak érezzük magunkat!

Amikor a gépezet alszik, nem lehetünk meggyőződve róla, hogy a gépezet alszik. Még ennél is nehezebb valaki másnak meggyőznie minket, mert abban a pillanatban, hogy felhívja a figyelmünket a gépezet alvására, éberebbé válunk, jobban résen vagyunk, dacolva saját magunkkal, a gépezet elkezd felébredni.

Később, amikor ellazulunk, az alvás újból jelentkezik, és mi megint azt hisszük, hogy saját szabályokat állíthatunk fel magunknak, de az igazság az, hogy még egy egyenes vonalon sem tudunk végigmenni.

Ha meg tudnánk semmisíteni ezt a hiúságot önmagunkban, ha elérnénk azt, hogy ténylegesen tudjuk, hogy a gépezet valóban alszik, akkor képesek lennénk felébreszteni.

A gépezet érzékeléseit felhasználva megpróbáljuk érzékelni a belemerülésünket a gépezet alvásába, bár a szellemi szerkezetünk azt hazudja önmagának és nekünk is, hogy ébernek tűnünk, hogy vannak szándékaink, szabad akaratunk.

Ha tudnánk valamilyen határozott bizonyítékot szerezni arról, hogy a gépezet alszik, akkor tudni fogjuk, hogy álomban járkálunk, mint a gyermekdalban,

‘Row, row, row the boat,

Gently down the stream.

Merrily, merrily, merrily, merrily,

Life is but a dream.’

(‘Hajtsd, hajtsd, hajtsd a csónakot,

lassan lefelé a folyamon.

Vidáman, vidáman, vidáman, vidáman,

Az élet csak egy álom.’)

 Mielőtt továbbmennénk, meg kell próbálnunk megérteni, hogy miről is szólnak ennek a dalnak a szavai.

Ez nem egy szokványos gyermekdal. Ha egy speciális módon használják fel, bizonyos változásokat idézhet elő az agyban és az idegrendszerben.

Ha el tudunk következtetni az automatikus szellemi asszociációtól a gyermekversre, láthatjuk, hogy ezt véletlenül hallgatták ki valamikor a múltban, és még valamivel azelőtt, hogy tréfás versikévé degradálódott volna, egyértelműen egy iskola terméke volt.

Lássuk tehetünk-e valamit most rögtön, hogy ezt a lefegyverzően egyszerű versikét felhasználhassuk a gépezet alvásának érzékelésére.

Most találnunk kell egy egyensúly-pontot a gépezetünk számára, egy olyan pózt, amiben érzésünk szerint képesek lennénk ülni akár örökké. Leparkoljuk a gépezetet ebben a pózban, és nem mozdítjuk, amíg a feladat nincs elvégezve.

Ezután eltávolítjuk a társadalmi maszkot, amelyet az arc feszülései tartanak fenn, futólag észrevéve azt a rendkívül sok energiát, amit általában felhasználunk ennek a társadalmi maszknak a fenntartásához.

Nincs szükség arra, hogy társaságiak legyünk ebben a helyzetben, és különben is, most szükségünk van erre az energiára a munkánkhoz, tehát engedélyeznünk kell magunknak, hogy ellazítsuk az arckifejezésünket, aminek teljesen lazának kell lennie.

A szemeknek az egész feladat alatt nyitva kell maradniuk, és minden alkalommal, amikor megismételjük ezt a dalt, megpróbáljuk érzékelni a gépezet alvását, enyhe rácsodálkozással, ahogy egy nagyon fiatal gyermek tenné.

Ha be szeretnénk lépni ebbe a speciális dimenzióba, olyanná kell válnunk, mint a gyermekek, és tudatosan újra kell tanulnunk mindazt, amit elfelejtettünk magunkról és a világi tapasztalatainkról.

Most megismételjük nagyon lágyan és nagyon halk hangon:

‘Row, row, row the boat,

Gently down the stream.

Merrily, merrily, merrily, merrily,

Life is but a dream.’

(‘Hajtsd, hajtsd, hajtsd a csónakot,

lassan lefelé a folyamon.

Vidáman, vidáman, vidáman, vidáman,

Az élet csak egy álom.’)

Ugyanebben a lassú ritmusban megismételjük ezt a mantrát újra és újra, amíg nem érzékeljük, hogy a gépezet az, ami alszik.

E kezdő feladat során megpróbáljuk érzékelni a gépezet alvását, emlékeztetve magunkat ennek a mantrának a segítségével arra, hogy nem mi, hanem a gépezet alszik.

Ha az alvó gépezet érzékelése eltűnik, újra meg kell próbálnunk, míg ez az érzés meg nem marad.

Ez a feladat a munka legelső alapja. Ha nincs jó alapunk, nem tudunk rá építeni, ezért idővel rá kell jönnünk, éreznünk kell, hogy a gépezet valóban alszik, nem csak valami absztrakt filozofikus módon, hanem valódi értelemben.

Ha tudjuk, hogy a gépezet alszik, fél lábbal már jó úton állunk. Ha érzékeljük, hogy a gépezet alszik, már két lábbal állunk a jó úton. Onnantól kezdve a dolgok már legalább nem lehetnek rosszabbak, már csak javulhatnak.

Az alvó gépezet érzékelése az összes intellektuális érvet a munkához szükségtelenné teszi.

Mindennapi életünkben, függetlenül attól, hogy milyen helyzetben vagyunk, meg kell próbálnunk ténylegesen megszerezni, és aztán fenntartani az alvó gépezet érzékelését, először semmit nem téve azért, hogy közvetlenül felébresszük.

Egyedül a megfigyelés hatásos eszköz ahhoz, hogy lassan és gyengéden felébresszük.

Megpróbáljuk ezt az érzékelést élénken tartani a figyelmünk egyik részében egész napon át, mindegy mennyire zavaróak az egyéb tevékenységek.

Mindig emlékezzünk rá, hogy a gépezet az, ami alszik, és hogy nem mi vagyunk a gépezet…hogy minket lehúztak, belecsábítottak a gépezet alvásába.

Eltart majd egy ideig, amíg megértjük ezt a gondolatot, de ha már egyszer sikerült, első ízben átérezhetjük mit is jelent valójában a munka.

Természetesen mindannyiunknak megvan a saját kötelezettsége és felelőssége, egy család akikről gondoskodni kell, a munkahely, adózási problémák…

Ennek mindegyike hasznos, és nincs szükség rá, hogy megpróbáljunk változtatni rajta. Ha megpróbálunk változtatni az életünkön, és véletlenül sikerül, elveszítjük az egyetlen kapaszkodót a munkánkhoz.

Nem számít mit teszünk az életben. Nincs arra időnk, hogy megengedjük a gépezetnek, hogy berendezkedjen egy új élethez és teljesen új mintákat hozzon létre. Továbbra is ugyanúgy kell élni az életünket, és csak ezzel a kis lépéssel szabad kezdeni.

Bármilyen tevékenységet végezhetünk, bármilyen átlagos állásunk lehet, úgy élhetünk, ahogy csak akarunk, és ha alkalmazkodunk az érzékelésünkhöz, elkezdhetjük a munkánkat alvás közben összegyűjtve a bizonyítékokat, a figyelem egy speciális formáját felhasználva, amit érzékelésnek hívunk, ami alatt azt értjük, hogy erősen tudatában vagyunk a gépezet érzékeléseinek, hogy meggyőzzük magunkat a gépezet alvásáról.

Az eszünk azt súghatja, hogy ébren vagyunk, de az érzékeink azt súgják, hogy a gépezet alszik.

A hitünk meggyőzhet arról, hogy ébren vagyunk, de az érzékeink azt súgják, hogy a gépezet alszik.

A hiúságunk ragaszkodhat ahhoz, hogy ébren vagyunk, de az érzékeink azt súgják, hogy a gépezet alszik.

A magas szintű bölcseleteink és vallásaink ragaszkodhatnak ahhoz, hogy ébren vagyunk, de az érzékeink azt súgják, hogy a gépezet alszik.

Ha érzékeljük, hogy a gépezet alszik, akkor már megtettük az első lépést a felébresztése felé.

Addig minden, ami az életünkben van, főleg a munkánk, csak képzelt, fantázia. Ha csak érzékelhetnénk a gépezet alvását mindenben, amit teszünk, mindegy milyen bonyolult, milyen gyors, milyen felélénkült vagy látszólag túlfűtött!

Természetesen minden azzal a gondolattal kezdődik, ‘Lehetséges ez? Hallottam egy kósza pletykát, hogy a gépezetem alszik. Ez tényleg igaz lehet?’

Ez a téma fogja képezni a belső alapját mindennek, amit kezdetben teszünk.

alvás

Most előttünk van az első feladatunk, alkalmi pillantásokat vetni az igazságra; határozott bizonyítékokat gyűjteni a gépezet alvásáról.