Néhány évvel ezelőtt más formában találkoztam már a Tűzzel.

Akkoriban egy előadáshoz gyűjtöttem az anyagot az Akasáról és az Asztrális Fényről. Az erről való tudásunk jórészt az ősi korokból maradt ránk, gyakran archaikus és szándékosan homályos megfogalmazásban. Jelentésüket különösen nehéznek tűnt ma használatos fogalmaink segítségével megragadni. Nagy lendülettel vetettem bele magam a munkába és sikerült is rendszereznem néhány dolgot, de hamarosan nyilvánvaló lett számomra, hogy Rejtély veszi körül mindazt, amit ma racionálisan meg tudunk ragadni. Erőfeszítéseim egyik hozadéka az individuális szellemi burok egyfajta áttörése volt, és egy rövid időre úgy tűnt, hogy a Tudás valóságos univerzumára tettem szert.

Mintha minden dolgot ismertem volna, amit ezen a világon ismerni érdemes.

Ezt a Tudást egészen egyszerűen nem tudtam saját elmémben tartani.

Ha hosszabb ideig maradok hozzá kapcsolódva ez a Tudás mára felemésztette és megsemmisítette volna agyamat és idegrendszeremet.

Így aztán, mielőtt konkrétan beépíthettem volna magamba e Tudás valamely elemét, abba kellett hagynom figyelmem megfeszítését. Annyit mégis megtapasztaltam, hogy a Fátyol mögé látok. Évekbe telt, míg e tapasztalat bizonyos utóhatásait feldolgoztam. Nem sokkal a fentiek megtapasztalása után Los Angeles utcáin sétáltam, amikor egy saroknál egy éppen induló villamos megállásra késztetett. A villamos olyan közel volt hozzám, hogy nyilvánvalóan belülre kerültem a motor működésével összefüggő elektromágneses mezőn.Úgy éreztem, hogy hirtelen megváltozik valami a tudatomban vagy az agyamban, vagy mind a kettőben. Egy pillanatig nem tudtam mi történik velem. Nem vagyok képes egészen pontosan leírni ezt az érzést, mert nem ismerek semmi hozzá foghatót. Olyan volt, mintha kezdeném elhagyni a testemet. Akaratom megfeszítésével összeszedtem magam és fizikai lényemet és lassan továbbsétáltam egy mellékutcán. De nem voltam egészen rendben. Az intenzív erőfeszítés, amellyel sikerült tartanom magamat megint csak épp azt az állapotot idézte elő, amelyen úrrá lenni igyekeztem. Egyszerre kellett erősen tartanom magamat és ellazulni. Afféle kötéltánc volt ez, amikor a figyelem túlságos lankadásának és a túlzott koncentrációnak ugyanaz az a megingás az eredménye, csak a én esetemben nem a kötélen jártam, hanem a saját testemben ebben a világban. Egy idő után sikerült annyira visszanyerni egyensúlyomat, hogy a krízisen túljussak. De ez olyan volt, mintha a kötél keskeny ösvénnyé szélesedett volna, ami aztán csak lassan vált azzá a széles úttá, amin már különösebb körültekintés nélkül mozoghatok. E korrekció csak évek múltán fejeződött be. Hosszú ideig résen kellett lennem a villamosok közelében és fel kellett hagynom a metafizikai könyvek olvasásával is. Azt tapasztaltam ugyanis, hogy a Titkos tanítások vagy Sankara Királyi ékkövének (Crest-Jewel) olvasása ugyanilyen hatással van rám.

Mármost mindebből egy fontos tanulság következett.

Nem tanácsos az akarat teljes intenzitásával az intellektusra hatni, mivel itt egyfajta dinamittal van dolgunk.

Csupán a megfelelő kontroll alkalmazása mellett lehetünk nyugodtak, de ennek technikáját nem könnyű elsajátítani. Amikor ugyanis ily módon feszítjük meg figyelmünket, felébresztünk egyfajta Belső Tüzet és ezt a Tüzet esetleg nehezen viseli el szervezetünk.

A helyzet az, hogy a Tudás Tüze intenzívebb Láng annál, mint amit az emberi szervezet el tud viselni, ha nem védi az Élet Vize, az Áramlat vagyis a Szentség (Bliss).

Most a korábbihoz hasonló szint közelébe jutottam, de most nem érzem magam veszélyben. Idegrendszerem erős. Gondolataim szabadabbak mint valaha, s bár érzem egy erős akarat jelenlétét és aktivitását, mindez nem személyes erőfeszítésként jelentkezik. Én hívom segítségül az akaratot, de én nem az vagyok, akinek látszom. Óriási különbség van az akarat tevékenységének ezen két értelme között.

Rendkívüli akaratot lehet kifejteni, miközben individuális lényünk nyugalmi állapotban marad, és ebben az esetben nincsen olyan feszültség, amely az elektromos áramlás ellenében hatna. Vagyis a sodródást alig vagy egyáltalán nem zavarja ellenállás, következésképpen testünk nem olyan feszült, hogy az már veszélyt hordozna magában.