A pszichológia módszerek többsége biztosítja számunkra az eszközöket a személyes megerősítés eléréséhez a ‘gépezet’ viselkedési mintáinak megváltoztatásával. Az igazi transzformációs módszerek segítségével objektív változásokat érhetünk el a ‘lényegi önmagunk’ átalakításával és a másokra gyakorolt hatásunk teljes semmibevételével.
Kezdetben szinte kizárólag a gépezet felébresztésével leszünk elfoglalva egy olyan alvó állapotból, ami minden embert érint az átlagos élet során. Az első feladataink között lesz felrázni magunkat abból, hogy a gépezet magatehetetlenül összpontosít a szokásos szerves tevékenységeire.
Még a helyzetünk pusztán felületes tanulmányozása is világosan kimutatná, hogy jelenlegi állapotunkban képtelenek vagyunk megvédeni magunkat attól, hogy a gépezet magával sodorjon az ilyen tevékenységek során, amelyek többsége teljesen ellentétes a mi magasztosabb céljainkkal, törekvéseinkkel, és szándékainkkal.
Ráadásul, az élet a szerves világban megtanított arra, hogy legyünk önteltek; miért fizetnénk az életért, ha simán átsodródhatunk rajta a sötétben?
A módszerek többsége felkínálja az eszközt a gépezet megváltoztatásához. Ez szigorúan azoknak az embereknek szól, akiket érdekel a személyes megerősítés, a hatás, amit másokra gyakorolnak. Minket viszont az objektív változás érdekel és következésképpen azon fáradozunk, hogy a gépezet által változzunk meg.
De mit is jelent ez pontosan, megváltozni?
Mi fog megváltozni, és milyen végső célból?
Mi ennek a haszna?
És ami a legfontosabb, egészen pontosan mi az, ami keresztülmegy az átalakuláson?
Tudjuk, hogy nem a gépezet. A gépezet csak egy gyárféle, ami változást állít elő. Minket nem érdekel, hogy néz ki a gyár, vagy mit gondolnak róla mások. Nem vagyunk érdekeltek abban, hogy a gépezetet használjuk a személyiségünk kifejezésére, ami egyébként ugyancsak a gépezet egyik része.
Ha megértjük a gépezet jelentőségét, mint transzformációs szerkezetét, úgy csak akkor foglalkozunk a gépezettel és annak életével, amennyiben változást idéz elő a lényegi önmagunkban, a saját lehetséges evolúciónk előnyére.
Bár megismerhetjük és megérthetjük a gépezetet részleteiben is, nem tudjuk közvetlenül megváltoztatni a gépezetet, nem is akarjuk, ha már egyszer megértettük az objektív funkcióját, mint transzformációs szerkezetét.
Mielőtt bármilyen módszert alkalmazhatnánk a gépezet felébresztéséhez, világosan fel kell ismernünk, hogy a gépezet az, és nem a lényegi önmagunk, ami alszik, és hogy csak egy felébresztett gépezet idézhet elő átalakulást.
Azt is meg kell értenünk, hogy senki sem aktiválhatja helyettünk a mi gépezetünket; saját magunknak kell aktiválnunk.
Kezdetben a lényegi önmagunk nem tudja érvényesíteni a gépezet felébresztésére irányuló akaratát, bár érvényesítheti az akarat egy speciális fajtáját, a figyelem akaratát, aminek hosszú időn keresztül van olyan hatása, hogy gyengéden felébreszti a gépezetet azáltal, hogy kérlelhetetlen nyomást gyakorol rá a lankadatlan figyelmével.
Egy iskolai munka egyszer s mindenkorra kigyógyít minket ebből az akarathiányból, mert ellát minket a gépezet felébresztéséhez szükséges eszközökkel, új felszerelést biztosít az élethez.
A legjobb állapotában az emberi biológiai gépezetnek kémiai és elektromos gyárként kell működnie, amelyben meghatározott folyamatok sorozatán esünk át, bemegyünk a gyár egyik végében, amit születésnek hívunk, és teljesen megváltozva tűnünk fel a másik végében a gépezet halálakor, pont úgy, ahogy egy nyersanyag kerülne be a gyárba és kerülne ki onnan késztermékként.
Mindkét esetben azt mondjuk, hogy átalakulás történt; az első példában a különleges belső átalakulás csak a gyakorlott megfigyelőnek látható, a második eset pedig egy különleges átalakulás, amit a gyakorlatlan szem is észrevesz.
Amíg emberi alakban vagyunk, magunkra vesszük az emberi lények összes tulajdonságát, szemléletét és tudását. Ha a gépezet az áthaladás alatt végig halott volt, amikor elhagyjuk az élet végeztével, mindent elveszítünk, minden tudást és minden összegyűjtött tapasztalatot.
Ha az átalakulás elektromos ereje aktiválódik, a lényegi önmagunk megváltozik, átalakul, így visszanyerjük a tudásunkat, az emberi lények tulajdonságait. De ez csak akkor igaz, ha valami élőn haladtunk át, valamin, ami határozott elektromos hatással volt a lényegi önmagunkra.
Ha valami halott, valami hideg, valami élettelen, valami sötét dolgon haladunk keresztül, akkor az elektromos transzformációs hatás nincs jelen. Ebben az esetben, a lényegi önmagunk az élet végén teljesen változatlanul tűnik fel.
Nem felhasználni az emberi biológiai gépezetet a lehetséges evolúciónk érdekében, az az emberi élet lehetőségének borzasztó elfecsérlése, valódi bűn.
Az emberek többsége úgy érzi, elfecsérli az életét, és előbb vagy utóbb felismeri, hogy ha tényleg nagyon akarná, akkor elég könnyen rájöhetne, hogy mi az emberi élet valódi célja.
Ez nem egy különösen jól őrzött titok, és még a felületes kutatás is hamar felfedi a választ. Ha megértjük, hogy az emberi lények többsége pontosan tudja, hogy megismerhetné a létezése célját, de mégsem tesz semmit ennek érdekében, akkor megértjük az alvás lényegét, amit néha úgy fogalmaznak meg, a titok megőrzi önmagát.