A vezetői viselkedés egy tanulható viselkedésforma, mely idővel természetessé válik és akkor is követni tudjuk majd, ha tudatosan nem is törekszünk rá. Egy jó vezető például több fontos döntést is képes automatikusan meghozni annyi idő alatt, amíg egy átlagos ember egyáltalán megérti a kérdést.
Sok ember nem is érti, hogyan képesek a vezetők jó döntéseket hozni, gyakran komoly nyomás alatt. Mindez egy hosszas tanulási és tapasztalási folyamat eredménye, mely során a vezetők rengeteg különböző körülménnyel, eltérő személyiségű emberekkel találkoznak és természetesen hibáznak is. A döntéshozáshoz tehát elengedhetetlen, hogy a vezető tisztában legyen azzal, hogy az egyes viselkedésformák bizonyos körülmények között milyen hatást váltanak ki. Tudják, hogy miből mi következik, milyen eshetőségek állnak fent, így magabiztosan hozhatnak döntést, a kívánt eredmény elérési esélyének tudatában.
A legsikeresebb vezetők már ösztönszerűen hozzák meg a döntéseiket. Olyan sokszor kerültek döntéshelyzetbe karrierjük során, hogy már észre sem veszik a döntéshozással járó nyomást és azonnal ráéreznek a mindig szempontból legjobb megoldásra. Ezért mondja azt a legtöbb sikeres vezető, hogy legtöbbször a megérzéseikre hallgatnak, amikor egy pillanat alatt meghoznak egy kiemelkedően fontos döntést.
A döntéshozáson túl a sikeres vezetői lét többi eleme is ösztönszerűvé válik az idő múlásával. A sikeres vezetők megtanultak különböző üzleti stílusokat felvenni és alkalmazni, megtalálni a lehetőségeket a feszült helyzetekben is, szolgálni azokat, akiket vezetnek és legyőzni a nehézségeket.
Ha szeretnéd előremozdítani a karrieredet és sikeres vezetővé akarsz válni, a következő 15 dolgot kell elsősorban automatikussá tenned munkád során.
1. Bátoríts szabad kommunikációra másokat
Sok vezető elbátortalanítja beosztottjait azzal, amennyire fölényesen, tekintélyt parancsolóan lép be az ajtón. A sikeres vezetők elterelik magukról és magas beosztásukról a figyelmet és arra bátorítanak másokat, hogy fejezzék ki a gondolataikat. Az idők során szakértővé váltak abban, hogy kommunikációra bátorítsák beosztottjaikat, hogy megismerhessék az ő álláspontjukat is bizonyos dolgokról. Egy olyan vezetői jelenlétet alakítanak ki, amely mellett senkinek nem kell tartania az őszinte megnyilvánulásoktól.
2. Hozz döntéseket
A sikeres vezetők – ahogy arról már szó volt – a döntéshozás mesterei. Vagy úgy alakítják a beszélgetést, hogy kollégáikkal közösen hozzanak meg egy fontos döntést vagy egymaguk teszik ezt. Arra fókuszálnak, hogy eredményes folyamatokat indítsanak el és döntéseiket is ennek megfelelően hozzák. A sikeres vezetők nem vesztegetik olyasmire az idejüket, ami elvonhatná a figyelmüket, ha kell 30 döntést hoznak meg 30 perc alatt.
3. Légy egyértelmű elvárásaiddal kapcsolatban
A jó vezetők kiváló kommunikátorok és ez különösen igaz, amikor elvárásaikkal kapcsolatban kommunikálnak. Eközben emlékeztetik kollégáikat a vállalat belső értékeire és küldetésére, ezzel biztossá téve, hogy mindenki ezeknek megfelelően végezze a munkáját.
Ha folyamatosan emlékezteted csapatodat az elvárásaidra, az segít dolgozóidnak a koncentráció megtartásában. Azáltal, hogy tisztán és érthetően kommunikálsz elvárásaiddal kapcsolatban, növelheted a teljesítményt és te is könnyebben kiszűrheted azokat a csapattagokat, akik képtelen tartani a lépést.
4. Vedd rá embereidet, hogy gondolkodjanak
A legsikeresebb vezetők tisztában vannak kollégáik gondolkodásmódjával, képességeivel és azzal, hogy mely területek azok, ahol rájuk fér a fejlődés. Ezt a tudást arra használják, hogy gondolkodásra sarkallják a beosztottjaikat, ezáltal fejlesztve őket. Az ilyen vezetők célja, hogy ellássák embereiket a fejlődés eszközeivel és ne hagyják, hogy elkényelmesedjenek az adott szinten.
Ha nem gondolkodsz, nem tanulsz új dolgokat. Ha nem tanulsz nem fejlődsz, így pedig egy idő után elégtelen lesz a teljesítményed.
5. Légy megbízható és lehessen rád számítani
A sikeres vezetők hagyják, hogy kollégáik bizonyos értelemben irányítsák őket. Ez nem azt jelenti, hogy mások kezébe adják a kontrollt, hanem azt, hogy proaktív módon figyelik beosztottjaik igényeit és ha kell, ennek megfelelően cselekednek. Ha így viselkedsz, azzal azt mutatod, hogy fontosabbnak tartod az adott embered sikerét, mint a sajátodat.
6. Mutass példát
Ez könnyűnek hangzik, de valójában csak kevés vezető tesz eleget ennek a kötelezettségének. A sikeres vezetők pontosan azt teszik, amiről beszélnek és amit másoktól is elvárnak, ügyelve tetteikre. Tisztában vannak vele, hogy mindenki őket figyeli, akár jó, akár rossz szándékkal, így nem engedhetik meg maguknak, hogy rossz példát mutassanak vagy támadási felületet adjanak.
7. Mérd fel és jutalmazd a teljesítményt
A jó vezetők mindig tisztában vannak az üzleti teljesítménnyel és azzal, hogy kik teljesítenek a legjobban embereik köztük. Nemcsak a számokkal és a befektetések megtérülésének mértékével vannak tisztában, de elismerik a kemény munkát és a próbálkozást is, akkor is, ha az nem jár kiemelkedő eredménnyel. A sikeres vezetők tudják, hogy könnyebben fenntarthatják a jó teljesítményt, ha a jól dolgozókat megjutalmazzák.
8. Nyújts folyamatos visszajelzést
A beosztottak szeretik tudni, hogy főnökeik odafigyelnek rájuk, ezért szívesen veszik a visszajelzéseket. A jó vezetők rendszeresen adnak visszajelzést és szívesen is fogadják azokat beosztottjaiktól. Megértik, hogy bizonyos dolgok eltérőnek tűnhetnek más-más szemszögből és valószínűleg már pályájuk elején sokat tanultak a visszajelzések fontosságáról, hiszen ennek is köszönhető, hogy idáig jutottak.
9. Találd meg és használd a tehetségeket
A sikeres vezetők pontosan tisztában vannak vele, hogy beosztottjaik milyen tehetségekkel bírnak. Azt is tudják, hogy hogyan és mikor aktiválják ezeket a képességeket, a körülményektől függően.
10. Kérdezz, kérj tanácsot
A sikeres vezetők folyamatosan kérdéseket tesznek fel és tanácsokat kérnek. Kívülről talán úgy tűnik, hogy mindent tudnak, de belül komoly tudásszomj dolgozik bennük és folyamatosan új dolgokat akarnak tanulni, mivel az a céljuk, hogy mások segítségével egyre jobbá váljanak.
11. Oldd meg a problémákat, ne halogass
A sikeres vezetők azonnal kézbe veszik a felmerülő problémákat és tudják, hogy hogyan jussanak el annak gyökeréig. Nem halogatnak semmit, emiatt rendkívül hatékonyak a problémamegoldásban. Tanulnak a kényelmetlen helyzetekből és nem próbálják meg elkerülni őket. A halogatás elkerülése azt jelenti, hogy olyan dolgokat kell elvégezned, amit a legtöbben nem szeretnek.
12. Pozitív energia és hozzáállás
A sikeres vezetők pozitív és inspiráló munkahelyi légkört hoznak létre. Tudják, mikor milyen tónusban kell beszélni és hogyan tudnak olyan hozzáállást kialakítani, mely motiváló és cselekvésre szólít. Ennek megfelelően szerethetőek, tiszteltek és erős akaratúak. Nem hagyják, hogy egy-egy hiba eltántorítsa őket.
13. Légy jó tanár
Sok beosztott azt fogja válaszolni, hogy vezetői egy idő után megszűntek tanárként viselkedni. A sikeres vezetők sosem fejezik be a tanítást, mivel ők maguk is motiváltak a folyamatos tanulásra. Folyamatosan tájékoztatják kollégáikat statisztikák, trendek és egyéb hasznos elemek segítségével.
A sikeres vezetők mindig tudnak időt szánni beosztottjaik mentorálására és különös figyelmet és támogatást szentelnek azoknak, akik bebizonyították, hogy tudnak és akarnak előrelépni.
14. Alakíts ki hasznos kapcsolatokat
A sikeres vezetők célja nem az, hogy megmutassák, egyedül is helyt tudnak állni, hanem az, hogy kölcsönösen jövedelmező kapcsolatokat alakítsanak ki. Olyan emberekkel veszik körbe magukat, akik növelhetik hatáskörüket és befolyásukat, és akiknek ők is tudnak segíteni ebben. A vezetők megosztják sikerük gyümölcsét, hogy segítsenek sikereket elérni a körülöttük lévőknek is.
15. Élvezd, amit csinálsz
A sikeres vezetők imádnak vezetőnek lenni, nem a hatalom, sokkal inkább az általuk gyakorolt pozitív és jelentőségteljes hatások miatt. Nem lehetsz sikeres vezető és nem segíthetsz hatékonyan másokat anélkül, hogy élveznéd azt, amit csinálsz.