Skip to main content

A legfontosabb vezetői képesség!

A legfontosabb vezetői képesség!

A minap jó hangulatú csevegést folytattam a neten barátaimmal és ismerőseimmel, amely során felmerült a kérdés, hogy mi a legfontosabb képesség, aminek egy jó vezetőben mindenképpen meg kell lennie.

A legfontosabb vezetői képesség!

Érdekes módon, néhány nappal korábban éppen egy barátommal mentünk el sörözni, akinek a munkahelyére új főnök érkezett. Nem igazán értették meg egymást, ezért a barátom egyre frusztráltabbá vált munkájával kapcsolatban. Néhány korsó sör után arra a megállapításra jutottunk, hogy a főnökből bizonyára hiányzik egy fontos vezetői képesség.

Persze sokféle vezető létezik, sokféle technikával és eltérő képességekkel. Ezen képességek némelyike remek hatással van a közös munkára, mások kevésbé. A legtöbb ember ennek ellenére így vagy úgy, de képes együtt dolgozni szinte bármilyen főnökkel anélkül, hogy munkája jelentős mértékben romlana.

Az egyetlen kivétel, ha a főnökből hiányzik a

becsületesség

Ki és miért veri át, csapja be saját embereit, csapatát, csoportjának résztvevőit? Óhhh, nagy a kísértés! Az üzleti életben a becsületességre már csak hírből emlékezünk. Azok akik becsületesen próbálnak meg eljárni, kudarcra vannak ítélve. Megdöbbentő, hogy a világon mennyire elterjedt a becstelenség, és mennyire áthat mindent. Például nemrégiben bírósági dokumentumokból kiderült, hogy egy nagy németországi ipar vállalat   2001 és 2010 között 1,4 milliárd dollárnyi kenőpénzt fizetett ki,hogy megszerezhessen bizonyos szerződéseket. Sajnos ez nem mindennapi eset,de  összességét tekintve,a helyzet egyre súlyosabb. A Transparency International egyik 2010-es felmérése megállapította, hogy az elmúlt három évben világszerte nőtt a korrupció. De vajon miért ennyire elterjedt a becstelenség, a korrupció, az emberi aljasság,az önzőség? Kifizetődő a becsületesség? Ha igen,akkor miért állítjuk ezt? Te vajon egyetértesz ezzel? Igaz a becstelenség sokszor hasznot hoz, legalábbis rövid távon. Emiatt azok a tisztességes emberek,akik próbálnak becsületesek maradni,nagy hátrányt szenvednek, és rendkívüli nyomásnak vannak kitéve. De mi az, ami miatt úgy érezhetik egyesek, vagy némely emberek, hogy kénytelenek még is becstelenséghez folyamodni?

A becsületesség a legfontosabb vezetői képesség, mert e nélkül senki nem fog megbízni benned és követni az utasításaidat. Az alkalmazottak nem fognak az elvárt minőségben teljesíteni az olyan főnökök irányítása alatt, akik nem becsületesek.

A legfontosabb vezetői képesség!

 

Honnan tudhatjuk, hogy kiben van meg ez a képesség?

A becsületes vezetők:

  • Azt teszik, amit mondanak, ígérnek és azt ígérik, amit megtesznek

Nincs kifogás, nincs mellébeszélés, nem felejtik el ígéreteiket, amit mondanak, azt teszik és amit tesznek, azt mondják.

  • Úgy hozzák meg a döntéseiket, hogy azok összhangban legyenek morális és etikai elveikkel

Akkor is így tesznek, ha személyes vagy üzleti előnyük származhatna a tisztességtelenségből. Nem verik át az embereiket az „apró betűs” részekkel.

  • Őszintén és nyíltan beszélnek, cselekszenek

Minden esetben, nemcsak az alkalmazottakkal, de saját feletteseikkel szemben is.

  • Megbízhatóak és bíznak az alkalmazottaikban

Ha nem tudsz megbízni a főnöködben, nem fogsz tudni jól teljesíteni az irányítása alatt.

  • Következetesek és kitartanak véleményük mellett

Csak indokolt esetben változtatnak rajta, nem azért, hogy mindenkinek azt mondják, amit hallani akar.

  • Felelősségteljesek és számonkérhetőek

Vállalják a hibák következményeit és nem keresnek bűnbakokat alkalmazottaik között. Tudják, hogy csapatuk teljesítménye  pont az, amire a kapott információk és utasítások alapján jutni lehetett.

A legfontosabb vezetői képesség!

 Ha csak egy képességed fejlesztésére tudsz koncentrálni, legyen az a becsületesség, mert nélküle soha nem leszel jó vezető.

Gondold végig a fenti szempontok alapján, hogy Te mennyire vagy becsületes és mit tudsz tenni annak érdekében, hogy még jobb légy.