Az élet korlátjainak pártatlan megfigyelése egy haltartályban fontos segítség lehet ahhoz, hogy rávezessen minket a földi helyzetünk valódi természetére és adhat egy alapot, ami által feltehetjük magunknak a kérdést, vajon mi lehet az élet értelme és célja.
Ha időt szánunk rá és közelebbről szemügyre veszünk egy haltartályt észre fogjuk venni, hogy a tartály egy zárt környezet, egy teljesen független ökoszisztéma, amely a belső egyensúly és a fajok közti rend kényes kiegyensúlyozottságára épül. A haltartály önmagában is egy miniatűr világ.
Mindegyik élőlénynek a tartályban megvan a maga helye és funkciója, és minden összefüggésben van minden mással.
A növények összeférnek a vizes oldat pH egyensúlyával és se nem túl nagyok, se nem túl kicsik; a gyökérrendszerük beilleszkedik a tartályfenék talajába, így se nem sodródnak el, se nem rothadnak meg.
A halaknak is megvan a maguk nélkülözhetetlen és elkerülhetetlen szerepük és funkciójuk a tartály szociális és ökológiai hierarchiájában.
Egy mesterséges kölcsönös összeférhetőség alapján válogatják ki őket – a tartályon kívül élő emberek; a halálos ellenségek nem maradnának sokáig életben egy kis zárt környezetben.
Némelyik állatfaj és a faj tagjai dominánsak, némelyik engedékeny a többivel szemben; megint mások úgy tűnik, kerülik, hogy bármilyen kapcsolatba kerüljenek a másik hallal.
Némelyik hal a tartályfelszín közelében élnek, soha nem merészkednek le a fenékre; némelyik a tartályfenéken marad egész életében, és némelyik a kettő között él.
A tartályfeneket seprők, általában a tengeri nyúlhal és a harcsa, a tartály szemetesei; megeszik a föntről leszivárgó rothadó anyagokat, és ugyanakkor tisztítják a kőzetet és az üveget, így biztosítva, hogy az ártalmas moha és a zuzmók nem szaporodnak el, és nem bontják meg a tartály kényes egyensúlyát.
Azok, amelyek középen élnek, mint például a cápák, a vöröslazac és a guppi abból élnek, amit a fent lévő halak nem ettek meg, mivel azt emberi kéz tette be kívülről.
Némelyik hal gyorsabb lesz a többinél, és több táplálékot fogyaszt el, több energiát használ fel, mint a többiek.
Azok, akik a felszín közelében élnek, mint az aranyhal és a vörös szalaghal (redfin), mindig elsőkként vannak kiszolgálva, tehát bizonyos értelemben dominálnak a többiek felett. A többiek, mint például az angolna tökéletesen jól érzi magát a tartály bármelyik pontján – fent, középen vagy a fenéken.
Néhány élőlény a tartályban egyáltalán nem gondol a ténykedésekre. A teknősbéka csendben végzi a maga dolgát és tulajdonképpen tudomást sem vesz a tartály többi lakójáról, elkerüli őket. De bármennyire is zárkózottnak tűnhet ez a mi megfigyelő tekintetünknek, valójában összhangban van mindennel és mindenkivel a tartályban.
A látszólagos aktivitás ellenére a tartály lakóinak rendkívül korlátozott a kapcsolattartása; nem csak hogy nem mozdulnak el egyik szintről a másikra, de nincs se szükségük, se eszközük ahhoz, hogy megosszák egymással az egyénileg birtokukba jutó információkat a tartályról, melyben élnek.
A fent lakók nagyon keveset tudnak a tartályfenéken zajló életről, és a tartályfenéken élők nagyon keveset tudnak a felszín közeli életről.
Mégis, tegyük fel, hogy azok számára, akik tudni akarják, az információ hozzáférhető, valahogy lassan utat tör magának a halak között, a fajták között, szinte észrevétlenül beszivárogva az elszigeteltségük között, de csak ritkán rakja azt össze egyetlen hal egy összefüggő képpé.
Ha nézzük ezt a zárt környezetet, nem tudunk nem megdöbbenni azon, hogy egy teljes, önálló világot látunk, amelyet egy levegő óceán vesz körül, mint ahogy a mi bolygónk is önálló abban az értelemben, hogy egy harmonikus környezet, és az is egy óceánban van – hely-óceánban, szinte vákuumban, ami még kevésbé sűrű, mint a mi földi légkörünk.
Ahogy a hal örökre hozzá van kötve a sűrűbb folyékony környezethez, és meghalna nélküle, mi is hozzá vagyunk kötve a mi gáznemű légkörünkhöz, és hamar meghalnánk, ha nem tudnánk azt belélegezni.
Meglepődhetünk azon, hogy milyen tisztán látszik a mi előnyös helyzetünkből a tartályon kívülről nézve, hogy bár ezt a miniatűr világot körülveszi a mi világunk, és ennek az csak egy része, mégis, többé-kevésbé teljesen el van vágva bármely más hasonló világtól önmagán kívül, beleértve a nagyobb rokonait is, az óceánokat, tengereket és tavakat, és ahogyan az a mi világunkban is van, a haltartály lakóinak sincs tudomásuk a saját kis világukon kívüli dolgokról, és nem érzékelik a tartályukon kívüli, a mi világunkban lévő tárgyakat és eseményeket, ami a legközelebbi dimenzió csak egy hajszállal a sajátjukon túl.
Amíg nem történik valamilyen baleset, vagy nem lesz egy nagyon szokatlan felfedezés az események folyamán, a halaknak egyáltalán nem lesz tudomásuk a tartályon túli dolgokról. Továbbra is azt fogják hinni, hogy az ő tartályuk minden lehetséges világ kezdete és vége is egyben és soha nem kérdőjelezik meg a létezésüket a tartályban.
Gyakorlati célokból kifolyólag igazuk lesz, amennyiben teljesen képtelenek aktívan és lelkiismeretesen részt venni egy külső világban; viszont, ha a mindennapi élet kerékvágása ebben a legközelebbi magasabb dimenzióban megszakad, a saját világuk nagyon nagymértékben fog szenvedni a következményektől.
Ami kisebb zavar lehet a mi világunkban, az hatalmas felfordulást okozhat az ő saját világukban.
A halak túlélése a tartályban nagymértékben függ az emberektől. Ha nem lennének az emberek, nem kerülne táplálék a tartályba, és a szivattyúk és szűrők hamar megszűnnének működni. Ez világosan megmutatja a helyzetük bizonytalanságát, és ha valamelyik hal figyelmes lenne, ellátná őket egy fontos információval a világukról.
Nincs rá mód, hogy megtudják, hogy sokkal több helyük lehetne az úszkáláshoz, ha nem lennének a tartályban, és nem tudnak megfigyeléseket végezni, amelyek arra késztetnék őket, hogy megkérdőjelezzék a láthatatlan akadályt, amelynek folyamatosan nekiütköznek.
Nincs semmi, amivel összehasonlíthatnák a tapasztalataikat. Hogyan érthetnék meg, hogy a láthatatlan falak nem a teremtés széle, csak egy üvegfal?…
Ezek a megfigyelések hozzásegítenek ahhoz, hogy feltegyük magunknak a kérdést, vajon mi lehet az élet értelme egy halnak a tartályban.
És e gondolat mentén haladva, mi számíthat igazi teljesítménynek?