Bár függetlenek vagyunk a gépezettől, hipnotizálva lettünk, belemerültünk a gépezet alvó állapotába. A gépezet tanulmányozásának egyik célja az, hogy összegyűjtsünk olyan bizonyítékokat, amelyek segítenek definiálni ennek az alvásnak a pontos jellegét.
Az elképzelés, hogy a gépezet alszik, nem igényel automatikusan meggyőződést vagy hitet, mert mi magunk is könnyen láthatjuk, hogy a gépezet alszik.
Habár mint alapvető lények a gépezettől külön létezünk, eltérítettek abból a természetes állapotunkból, amely messze a téren és az időn túl helyezkedik el, hipnotikusan vonzódunk a gépezethez valamilyen csillogó bűvölet által, és jelenleg is a markában tart minket az érzékelés és az érzések erejével, teljesen belemerülünk az alvásába, és a gépezet életével való teljes azonosulásunknak köszönhetően részt veszünk – akár önként, akár önkéntelenül – az alvó állapotban.
Tulajdonképpen, bizonyos értelemben ez a helyzet szerencsés a számunkra, mivel, bár gondolhatjuk azt, hogy az életünk a gépezetben az oka a sok szükségtelen szenvedésnek, ugyanakkor ez lehetőséget ad az átalakulásra, ami másképp lehetetlen lenne anélkül, hogy a gépezet transzformációs szerkezetként működne.
A jelen állapotában, az emberi biológiai gépezet teljesen reflexszerűen működik, a szellemi, érzelmi és motor szerkezeteivel reagál a különböző ingerekre, amelyeket a környezet, a gépezet saját képzelődései és a memória véletlenszerű stimulációja biztosít, vagy a lehetséges események szellemi színlelése, ami ritkán fordul elő mivel a gépezet tervezi és kiszámítja őket.
Megtanulhatjuk, hogyan lássuk és érzékeljük a gépezet alvását, és összegyűjthetünk megcáfolhatatlan bizonyítékokat a gépezet alvó állapotáról, amelyekhez kétség sem férhet, olyan bizonyítékokat, amelyek egy bíróságon is megállnák a helyüket.
A gépezet alvó állapotának tanulmányozása egy másik célt is szolgálhat, segíthet nekünk definiálni ennek az alvásnak a pontos jellegét.
De először is, még mielőtt elkezdenénk bármilyen bizonyítékot gyűjteni a gépezet alvásáról, egyet kell értenünk azzal, hogy valóban egy emberi biológiai gépezetben éljük az életünket.
Látnunk kell, hogy bár egész életünket úgy éljük le, hogy a gépezet alvásával azonosulunk, és létezésünk fonala a születésünktől kezdve kibogozhatatlanul bele van szőve a gépezet életébe, rengeteg lehetőséget biztosítva a tanulmányozásra, eddig mégsem tanulmányoztuk soha a gépezetet és az életét.
De nem elég csak tanulmányozni a gépezetet a hagyományos módon; azaz, azonosulva a gépezettel. Ez ugyanolyan lenne, mintha a gépezet tanulmányozná saját magát. Valahogy meg kell tanulnunk objektívan tanulmányozni a gépezetet, kívülről, ugyanúgy, ahogy egy antropológus tanulmányozna bármilyen főemlőst – és tulajdonképpen, az emberi biológiai gépezet egy főemlős, többé-kevésbé ugyanazokkal a direktívákkal és biológiai indíttatásokkal, amelyek az egész fajra jellemzőek – a természetes környezetében.
Ha nem értünk egyet ezzel a két kezdeti gondolattal, akkor minden, ami ezután következik felesleges, és ezzel az erővel elmehetünk valahova, ahol azt halljuk, amit hallani szeretnénk – mondjuk egy kedves kis nyugtató, szellemi hitregét – az élet értelmének soha véget nem érő kutatása során, mert itt nem lesznek további lehetőségeink.
A gépezet tanulmányozásának kezdetekor, az alvás első definíciója az lesz, hogy nincs ébren, bármit is jelent ez…és ahogy haladunk tovább elkezdjük részletesebben is definiálni ezt az alvó állapotot, tehát a jelentése határozottan változni fog ahogy egyre jobban belemélyedünk ezekbe a gondolatokba.
Ráadásul, valami keveset tudhatunk már arról, hogy mit is jelent a gépezetnek nem alvó állapotban lenni, mert már megtapasztalhattuk az éber állapot pillanatait időről időre, még ha csak rövid ideig is.
Akárhogy is, tudjuk, vagy rájöttünk, hogy van egy másik állapot, ami nagyon különbözik a hagyományos állapottól, ami elérhető a gépezet számára, és ami egy olyan többdimenziós élet tapasztalathoz vezethet, amely különbözik a megszokottól.
Saját tapasztalatunkból tudjuk, hogy általában nem ebben az eltérő állapotban élünk, bár gondolhatjuk azt erről a magas állapotról, hogy az a valós élet, hogy a gépezetnek és nekünk így kéne élnünk, ha képesek lennénk rá.
Azt is tudjuk, hogy ha már megtapasztaltuk ezt az állapotot – nevezzük éber állapotnak – csak futólag és részben tapasztaltuk meg, és aztán valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag viszonylagos sötétségbe kerülünk, a szánalmas létezés sötét és komor börtönébe, ami csak az árnyéka annak, amit mi elképzelhetőnek tartottunk.
Legnagyobb megdöbbenésünkre, kezdünk rájönni, hogy mindenki más úgy tekint erre a sötét és komor alvó állapotra, mintha az teljesen elfogadható, sőt kényelmes és kellemes lenne.
Végül megértjük, hogy az első bizonytalan lépteink az éber állapot felé csak az igazi felébredés kezdetét jelentik.
De csalódásunkra, hamarosan megtudjuk, hogy az első objektív célunk az iskolában nem a gépezet felébresztése, ahogy azt mi vártuk, hanem az, hogy engedélyezzük a gépezetnek, hogy alvó állapotban maradjon, amíg mi összegyűjtjük a bizonyítékokat, hogy megbizonyosodhassunk arról, hogy tényleg egy gépezetben élünk, és hogy a gépezet határozottan alszik.
Az általunk összegyűjtött bizonyítékok egy része közvetlen lesz. Például, véletlenül rábukkanhatunk egy olyan állapotra, ahol azt látjuk, hogy a gépezet él, hogy felébredt, még ha csak pillanatokra is és véletlenül.
Ebből arra következtethetünk, hogy mostanáig, mivel a szokásos állapot nagyon sötét és sűrű az összehasonlításban, a gépezet valószínűleg aludt.
Kezdünk rájönni a szörnyű igazságra – hogy annak ellenére, hogy mindenképpen szeretnénk ébren maradni, nem tudjuk hogyan kell fenntartani az éber állapotot, és kénytelenek vagyunk időről időre újra végignézni magatehetetlenül, ahogy az érzékeny percepciónk és érzékeink leállnak, és a gépezet megint visszaesik a sötétség leple alá.
Az alvó és az éber állapotokról percepciók és érzékelések szempontjából beszélünk, mert ez egy gépezet-állapot. Mivel ez egy gépezeti állapot, és a gépezetnek van két határozott és eltérő tapasztalata, amelyek lemérhetőek az érzékei és érzékelései által, a különbség az alvó és az éber állapot között nyilvánvaló.
Az egyik állapotban ténylegesen látunk, hallunk, érzünk, ízlelünk, tudunk és emlékszünk. Az összes érzékünket és a szellemi és érzelmi működésünket ezerszer megvilágítják és felnagyítják.
Az alvó állapotban sötétségben élünk, kikapcsoltnak, durvának, akadékoskodónak, csapdába esettnek és elkülönítettnek érezzük magunkat; sötétségben élünk és lélegzünk. Ez egy megfelelő kezdeti definíciója az alvásnak a felébredéshez viszonyítva.
Közvetlen bizonyítékokat gyűjthetünk az alvó állapotról miközben alvó állapotban vagyunk, mivel tudjuk, hogy a jelen állapotunk semmi ahhoz képest amilyen pillanatokra emlékszünk arról, hogy milyen volt ténylegesen élőnek lenni a gépezetben. Természetesen, ahogy arra emlékezünk, hogy jelenleg alvó állapotban vagyunk, a gépezet elkerülhetetlenül elkezd felébredni, így pillanatokra megzavarja az alvása közvetlen megfigyelését.
Az éber állapot pillanataira emlékezve, mivel ezek csak pillanatok, és ezért röpkék és nem teljesek, nem szabad elfelejtenünk, hogy a tapasztalataink ezekről az állapotokról hiányosak.
Másodszor is, el kell fogadnunk, hogy mivel a gépezet nem volt teljesen éber a felébredés eme pillanataiban, továbbra is érvényesítette az akaratát, és mivel a gépezet nem volt tejesen éber, és az alvó állapot csonka nyomai többé-kevésbé aktívak maradtak, elkerülhetetlenül tapasztaltunk kellemetlenségeket, amelyek nem lennének részei egy teljes éber állapotnak.
Ez a kezdeti kellemetlen érzés az alvó állapotból éber állapotba kerülés folyamata közben a fő oka annak, hogy visszaesünk az alvó állapotba.
Az éber állapot első pillanataiban, mivel eddig azonosultunk a gépezet alvásával, érezhettünk némi aggodalmat, egy küszöbön álló katasztrófát, mintha egy hullámvasút tetején lettünk volna, amelyik elindul lefelé, vagy mintha visszahúztak volna egy csúzliban, pont amikor nekilódulnánk a folyosón keresztül valamilyen ismeretlen cél felé.
Nem tudtuk mi történne, ha engedtük volna magunknak, hogy végigmenjünk az úton, de megérthetjük ezt a tapasztalatot; pontosan megtudhatjuk mi történne, ha engednénk, hogy végig átéljük ezt az élményt, amit az ókori klasszikusok úgy hívtak, a Barlang.
Szinte teljes párhuzamot vonhatunk az alvó állapotból éber állapotba kerülés folyamata és egy hasonló helyzet tanulmányozása között.
Szinte mindegyikünk megtapasztalta, hogy milyen érzés felébredni az éjszaka kellős közepén és felfedezni, hogy az egyik karunk elzsibbadt.
Ahogy a vér elkezdett visszaáramlani az erőtlen, halott és használhatatlan karba, határozottan úgy érezhettük, hogy mindjárt szívrohamunk lesz és meghalunk.
Ez egy nagyon fontos élmény, mert ugyanolyan érzést hoz létre, mint az ébredő gépezet.
Alvó állapotban az egész gépezet, beleértve az érzelmi és szellemi szerkezeteit, percepcióit, érzékeit és érzékeléseit, teljesen dermedt.
Alig látunk, alig hallunk, alig érzünk. Az alvó gépezetben, bár tevékenységeink becsaphatnak minket, abszolút takarékon élünk.
Ahogy elkezdjük masszírozni a gépezetet, hogy felébredjen, a bizsergő érzést túl nehéz elviselni, ezért visszatérünk a korábbi állapothoz, és szerencsére megint dermedtté válunk.
Ez egy szinte tökéletes analógia arra, hogy mi történik velünk a felébredési folyamat alatt. Lehet, hogy nem lesz elég bátorságunk ahhoz, hogy folytassuk a felébredési folyamatot, ha már elértük azt a pontot, hogy kellemetlen érzéseink vannak.
Bizonyos riasztó érzések biztos, hogy elő fognak jönni, ahogy a gépezet elkezd ébredezni: bizsergés, esés, szédülés, csökkenés, összeesés, felrobbanás, a túl feszes bőr feszülése, zsibbadás, lángolás, összegömbölyödés, lerövidülés és hosszabbítás, izgatottság, gyengeség, zavar, hidegség, izzadás, szédülés, nyugtalanság.
Felismerhetjük, hogy ezek a tünetek ugyanazok, mint amik a gépezet halálát jelzik, és végül is, bizonyos értelemben az éber állapota nagyon hasonlít a gépezet halálára, mert éber állapotban a gépezet elveszíti az arcát, úgy értve, hogy többé nincs ereje ráerőltetni a saját akaratát a helyzetre, és ami még fontosabb, a negatív érzelmei, amelyek biztosítják a folyamatosságot, megmagyarázhatatlan módon eltűntek.
Amikor a gépezet első ízben kel életre, számunkra lehet, hogy túl gyötrő élmény lesz, érzelmileg, szellemileg és fizikailag túl fájdalmas, túl kimerítő, és lehet hogy úgy döntünk, engedélyezzük a gépezetnek, hogy visszaaludjon.
Végül, ha a gépezet alvó állapotban marad, üszkösödés jön létre, és a gépezet meghal. Ez az átlagos halálesetek fő oka. Ha a gépezet ébren lenne, végül úgy is meghalna, de nem ugyanúgy.
A gépezet annyira közel van a halálhoz amikor alszik, hogy amikor a halál eljön, alig vesszük észre, és nem is lesz olyan rossz.
De ha a halál egy élő gépezethez jön el, a különbség olyan nagy, hogy erősen tudatában leszünk az elmúlásának. Mivel élünk, az élet értékesebb a számunkra, és a halál sokkal szívbemarkolóbb lesz. Ezt vehetjük figyelmeztetésnek. Talán jobb a halál-közeli alvó állapotban maradni.
Megpróbáljuk pontosan felidézni azt az érzést – vagy annak hiányát – amikor felébredtünk az éjszaka közepén és felfedeztük, hogy az egyik karunk elzsibbadt. A kar teljesen erőtlen, abszolút rugalmas. Nem mozog, nem érez; olyan, mintha a szó szoros értelmében halott lenne, egy, a vállból lógó furcsa tárgy. Az első gondolatunk egy ilyen helyzetben valószínűleg az volt, hogy talán soha nem éled fel újra.
Fel akarjuk idézni ennek az erőtlen, rugalmas, halott karnak a teljes szellemi, érzelmi és érzéki emlékét és rádöbbenni, hogy az egész gépezetünk most ugyanabban az állapotban van összehasonlítva a lehetséges éber állapotával.
Amikor felébresztjük a gépezetet, az nem lesz közel a halálhoz, de más gépezetek közel lesznek a halálhoz, erőtlenek, rugalmasak, zártak, automatikusan működnek a sötétségben, és ez magában is rémisztő lesz.
Talán olyanok lesznek az emberek, mint az önműködő gépek, üres bábok, amelyek gépiesen mozognak, olyan közel a halálhoz, mintha csak halottak lennének…
Ami a gépezetet álomban tartja, az a félelmünk a felébredés kellemetlenségeitől. Ez a tétlenség igazi jelentése. De mi tart minket – a lényegi önmagunkat, ami nem a gépezet – elmerülve a gépezet alvásában?
Emlékezzünk rá milyen érzés nagyon sokáig futni. A legtöbbünk már próbálta. Egy bizonyos ponton határozottan olyan érzésünk volt, hogy ha folytatnánk a futást, a gépezet meghalna, és ha abbahagynánk a futást, egy különleges pokolba kerülnénk, amelyben a következő harminc percet azzal töltenénk, hogy levegőért kapkodunk, és ide-oda járkálnánk, hogy a szívünk visszanyerje a normál egyensúlyát.
Ekkor két lehetséges döntés közül választottunk – vagy továbbfutottunk, határozott kockázatot vállalva, vagy visszatértünk az ülő helyzethez. Tudtuk, hogy ha kitartunk, nagyon is előfordulhat, hogy a gépezet holtan esik össze. Talán igazunk volt abban, hogy nem hajszoltuk túl a gépezetet.
Mindazonáltal, ha elég bátrak vagy buták voltunk ahhoz, hogy folytassuk, akkor úgy tűnhetett számunkra, mintha áttörtünk volna egy láthatatlan akadályon, egy új, magasabb dimenzióba; ténylegesen úgy érezhettük, hogy egy nagy ugrással megkerülhetnénk az egész földgömböt.
Ez a parabola csak egy példa; a hosszútávfutás nem ajánlott, és határozottan nem ábrázolja a felébresztett gépezet állapotát.
Ez csak egy módszer a gépezet két határozottan különböző állapotának összehasonlításához. Tulajdonképpen, ha összehasonlítjuk a futó állapot utáni lélegzetvételt az igazi felébredés állapotának megtapasztalt pillanataival, gyorsan látni fogjuk, hogy a fizikai élénkség állapota még jobban elősegíti a gépezet alvását.
Az alvás és az ébredés közötti állapotok egyáltalán nem nyugodtak. Némelyikük igen fájdalmas, és meg kell tanulnunk eltűrni bizonyos típusú fájdalmakat anélkül, hogy saját magunknak okoznánk azt, vagy ostobán viselkednénk miatta. Meg kell tanulnunk eltűrni a felébredő gépezet erős érzékeléseit, tudva azt, hogy azok a fájdalom végső megszűnéséhez vezetnek.
Nem szabad megengednünk az ostoba szellemi szerkezeteinknek, hogy arra a következtetésre jussanak, hogy e szerint nekünk ki kell húznunk a lábujjkörmeinket, elcsúfítani magunkat, vagy felszeletelni a karunkat egy borotvapengével, vagy bármilyen más ostoba és bizarr gyakorlatot végrehajtani. Meg kell értenünk a különbséget az események során bekövetkező fájdalmak tűrése, és a között, hogy valaki szándékosan okoz magának fájdalmat szükségtelenül és ostobán.
Egy sor olyan módszer jelent meg, amely felhasználja a fizikai, szellemi, és érzelmi kimerültséget, hogy a gépezetet átsegítse a küszöbön az alvó állapotból a felébredt állapotba.
Az igaz, hogy a gépezetet lehet felébredésre kényszeríteni néhány nagyon kimerítő gyakorlat alkalmazásával, de ezek a módszerek csak azoknak az embereknek valók, akik rettenetesen sietnek valamilyen komoly betegségük vagy közeli haláluk miatt, akiknek nincs idejük kifinomultabb és tartósabb ébresztési módszerekre.
Minden igazi iskolának van egy sor módszere, némelyik nagyon katartikus, némelyik nagyon kifinomult, egy egész skála a különböző diákok számára, akiknek különböző szükségleteik vannak. A katartikus módszerek csak azok számára vannak fenntartva, akiknek szorongatóan, kétségbeesetten szükségük van rá, mivel átlagos körülmények között ezek szükségtelenül veszélyesek, sőt életveszélyesek.
Némelyik katartikus módszer nagyon is valósan fenyegeti a szellemi épséget, az érzelmi stabilitást.
Ugyan léteznek nagyon gyors módszerek a gépezet felébresztésére, de nagyon magas a balesetek és kudarcok százaléka. A balesetek és a kudarcok között igen kevés esély van a sikerre ezekkel a módszerekkel.
Egy ma is működő népszerű iskola pont ilyen katartikus módszerek elvein alapszik. Az alapítója valószínűleg járt egy iskolába rövid ideig, és véletlenül feltalált vagy hallott egy módszert a gépezet felébresztéséhez, amit általában égető szükséghelyzetekhez tartogatnak.
Nyilván azt gondolta, hogy egyetlen technikából nagyszerű módszer lesz, ezért gyorsan elhagyta a munkaközösséget és megalapította a saját közösségét, ahol az általa gyors útnak hívott technikát alkalmazta mindenkinél, aki megjelent, nyilvánvalóan azt gondolván, hogy mindenki számára remek lesz, ha gépezetüket sietve ébresztik fel, legkésőbb a következő szombatig.
Nem értette meg, hogy a katartikus technikák azoknak vannak fenntartva eszközként, akik kétségbe vannak esve, akiknek csak nagyon kevés idejük maradt a gépezetükben, és akik kénytelenek gyorsan cselekedni az idővel való versenyfutás miatt.
Általában a rendszerünk nem katartikus és rendkívül enyhe, óvatosan fejleszti ki a lényegi önmagunk akaratát és lassan ébreszti fel a gépezetet, így nem veszíti el az egyensúlyt.
Ugyanakkor, mivel nem katartikus módszert alkalmazunk, elkezdhetjük tanulmányozni a Munkát, amíg a gépezet éber állapotban van. A Munkát csak éber állapotban lehet tanulmányozni. Ezt később részletesen is megvitatjuk.
A két objektív, éber és alvó állapotán kívül, a gépezetnek különböző szubjektív állapotai is vannak.
Miközben bizonyítékokat gyűjtünk, hogy végleg meggyőzhessük magunkat arról, hogy a gépezet alszik, a bizonyítékaink egy részére a gépezet szubjektív állapotainak megfigyelése során fogunk rábukkanni.
Amikor a gépezet ébren van, nincs és nem is lehet szubjektív állapota, mivel a szubjektív állapotok szerkezete hiányzik. Az éber állapot pillanataiban észrevehettük a szubjektív állapotok hiányát.
Természetesen, mivel a gépezet nem volt teljesen éber, a gépezet szokásos állapotainak csonka nyomai megmaradtak, de amíg nem adunk nekik erőt, addig nem tudnak egyensúlyhiányt létrehozni, ami újra leküldene minket az alvó állapotba.
Az éber állapottal kapcsolatos kezdeti tapasztalataink során kétségtelenül észre fogjuk venni a fantomgondolatok, fantom meggyőződések, és fantom viselkedés jelenlétét, de könnyedén fel kell ismernünk, hogy ezek fantomok, nem igaziak…valami, amit a szellemi központ intellektuális és érzelmi funkciói idéznek elő, az alvó állapot maradékai.
Ha ezeknek tényleg észlelhető erejük lenne, akkor ezek hajtanának minket, ezt egyes tradíciókban a karma szelének neveznek. A gépezet szerves szokásainak az ilyen fantom visszaverődései elég sokáig velünk maradhatnak, még jóval azután is, hogy kiszabadultunk a gépezetből, és ha most nem bánunk el velük az ismételt felébredések által, akkor hajlamosak megmaradni jóval azután is, hogy a szerves tartózkodásunknak a gépezet életében vége szakad.
Az első objektív célunk bizonyítékot gyűjteni a gépezet alvásáról. Ezt most is megtehetjük, ahogy vagyunk, még alvás közben is. Tulajdonképpen, ha átgondoljuk, csak alvás közben gyűjthetünk bizonyítékot a gépezet alvásáról.
Ez egy teljesíthető cél. Csupán némi figyelemre van szükségünk ahhoz, hogy összegyűjthessünk némi bizonyítékot a gépezet alvásáról; nem lesz szükségünk semmilyen természetfeletti erő segítségére, mint például a rejtélyes ‘lélekre’ vagy más földöntúli megfigyelőre.
Csupán a szellemi szerkezet elegendő szokásos figyelmére van szükségünk ahhoz, hogy elélgséges, jó bizonyítékot tudjunk gyűjteni, hogy meggyőzzük magunkat arról, hogy valóban egy emberi biológiai gépezetben élünk és hogy egy másik, sokkal magasabb állapothoz viszonyítva, ez alszik.
Első nekifutásra, mivel a figyelmünket a gépezetre irányítjuk, természetesen nem fogjuk alva találni a gépezetet. Részlegesen ébren lesz, mert a figyelem felébresztő reflektorfényébe kerül. Sajnos ez az egyik legnagyobb probléma a gépezet megfigyelésével kapcsolatban.
Amikor megfigyelés alatt tartjuk a gépezetet, az kicsit felébred, éppen csak annyira, hogy már nem mondhatjuk, hogy alszik.
A gépezet közvetlen megfigyelésének megvan az a hatása, hogy megváltoztatja a megfigyelt dolgot. Ez a Heisenberg-féle elv tág alkalmazása.
Ha nem tudunk bizonyítékot gyűjteni a gépezet alvásának közvetlen megfigyelése által, akkor gyűjthetünk egy másik fajta bizonyítékot úgy, hogy összehasonlítjuk a jelenlegi állapotát azzal az állapottal, amelyben emlékezetünk szerint a gépezet részben ébren volt, és akkor mondhatjuk, hogy most nem olyan.
Úgy gyűjtjük össze ezt a közvetlen bizonyítékot, hogy szembeállítjuk a jelenlegi tapasztalatainkat a percepciókról, érzékekről, érzésekről, és tudásról a valódi, élő szövet kibővített percepcióival, élesített és felnagyított érzékeivel, bizsergő érzéseivel, és hatalmas, mindent átfogó tudásával, amire élénken emlékszünk még a részlegesen éber állapot idejéből.
Még ha soha nem is tapasztaltuk egyetlen pillanatra sem az éber állapotot, nem kell csupán hitre alapoznunk; még anélkül is, hogy közvetlen tapasztalataink lennének az éber állapotról, több mint elegendő közvetett bizonyítékot tudunk összeállítani az alvásról, hogy meggyőzhessük bármelyik bírót és bíróságot arról, hogy a gépezet minden kétséget kizáróan alszik.
A közvetett bizonyíték kétféle bizonyítékból tevődik össze, amelyek közül az elsőt a ‘körülményekből adódó bizonyítéknak’ nevezzük.
Hirtelen azon találjuk magunkat, hogy enyhén ébren vagyunk, mivel egy pillanatra kiugrottunk az abszolút alvásunkból. Mivel már nem vagyunk teljesen elmerülve az alvásban, nem tudjuk közvetlenül megfigyelni a gépezet alvását.
Tudjuk, hogy azt, amit az alvó gépezet tesz álmában, csak a cselekedet után tudjuk összeállítani. Felriadhatunk álmunkból, hogy lássuk, hogy a gépezet rákényszerítette az akaratát a helyzetre.
Az alvás különböző kiegészítő tüneteit is láthatjuk. Az alvás sokféleképpen jelentkezik. Alvás közben, a gépezet a saját akaratát érvényesíti és mi nem szólhatunk bele a viselkedésébe; a magasztosabb céljaink elvesznek a gépezet szerves viharaiban, ahogy az egyik szerves figyelemelvonást és vonzást követi a másik. Tehetetlenül sodródunk a gépezet a gépies tevékenységeivel.
A gépezet alvásának egy másik jele, hogy azt vesszük észre, valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag triviális célokat követünk.
Azon kapjuk magunkat, hogy védjük a tulajdonunkat, megpróbáljuk hangsúlyozni a személyes viselkedésünket és megjelenésünket. Legnagyobb meglepetésünkre azt vesszük észre, hogy tényleg törődünk azzal, hogy milyen autót vezetünk, vagy milyen a minősége az olasz cipőnknek és a tizennégy karátos aranyláncunknak, vagy hogy jól nézünk-e ki napszemüvegben.
Hirtelen felfedezzük, hogy érdekel minket, hogy mit gondolnak rólunk az emberek, és tényleg foglalkoztat, hogy mely politikus lép hivatalba. Azt vesszük észre, hogy belemerülünk egy Tupperware műanyag élelmiszer konténert kiárusító buli izgalmaiba, és az őrjöngésbe, hogy pontosan melyik Tupperware készletet kéne megvennünk. És ha nem Tupperware-t, akkor az új csodát, a Cambridge-i fogyasztó diétás port, vagy az új francia Moulinex ételfeldolgozót.
Ha esemény közben figyeljük meg a gépezetet, a gépezet kicsit felébred, és nem fogja tovább érvényesíteni az akaratát. Teljesen másképp fog viselkedni. Nem szabad megpróbálnunk megakadályozni a gépezet cselekedeteit alvás közben, azelőtt, hogy összegyűjtöttük volna az összes szükséges bizonyítékot a gépezet alvásáról.
Kezdetben nem szabad semmilyen erőfeszítést tennünk a gépezet felébresztése érdekében. Ezzel pontosan tisztában kell lennünk.
De visszatekinthetünk a gépezet pár perccel, órával, nappal ezelőtti magatartására és tevékenységeire és megfigyelhetjük a gépezet viselkedési mintáit, fixációit, hangulatait, állapotait, szubjektív állapotait, törekvéseit, érdeklődését, és a gépezet akaratának rákényszerítését a helyzetre.
Ez több mint elegendő körülményekből adódó bizonyítékot biztosíthat nekünk arról, hogy bár a gépezet most nem alszik teljes mértékben, de határozottan aludt, amíg nem léptünk ki belőle épp csak annyi időre, hogy elvégezhessük a megfigyelésünket.
Az ilyen típusú bizonyíték közvetett, mert az alvó állapotot csak az esemény után vesszük észre; a gépezet előző állapotára tekintünk vissza. Bár az alvó állapot csonka nyomai megmaradnak, soha nem tudjuk igazából megfigyelni a gépezetet alvás közben, mert minden fajta megfigyelés egy kicsit felébreszti a gépezetet.
A legjobb bizonyítékot a gépezet alvásáról nem mi fogjuk összegyűjteni; azt mások fogják összegyűjteni, akik a mi gépezetünket figyelik miközben az alszik. Ezt hívjuk ‘másodkézből származó bizonyítéknak’.
Használhatjuk ezt a fajta, egy kívülálló megfigyelőtől származó megfigyelést ahhoz, hogy nagyon pontos adatokat gyűjthessünk a gépezet alvásáról, amennyire az kívülről megfigyelhető.
Pontosan harminc napon át fogjuk gyűjteni a bizonyítékokat a gépezet alvásáról, speciális füzetekben vezetve a precíz feljegyzéseket, ‘Bűnjel A’ címűben a közvetlen bizonyítékot, ‘Bűnjel B’ címűben a körülményekből adódó bizonyítékokat, és ‘Bűnjel C’ címűben a másodkézből származó bizonyítékokat, és annyi füzetet használjunk fel, amennyire csak szükségünk lesz a megfigyelési időszak alatt.
Minden bizonyítéknál világosan fel kell tüntetni, hogy közvetlen, körülményekből adódó, vagy másodkézből való.
Mivel a gépezetünk alszik, nem bízhatunk abban, hogy segíteni fog emlékeztetni a megfigyelések elvégzésére minden nap mulasztás nélkül, tehát kénytelenek leszünk egy ősrégi üzletkötői trükköt alkalmazni; határidőt tűzni ki magunknak.
Abban meg kell egyeznünk, hogy harminc teljes napon át végezzük ezeket a megfigyeléseket, de nem tovább. Ezt az erőfeszítést csak egyszer az életben szükséges megtenni. Ha elegendő hatású erőt gyűjtünk a megfigyeléshez, meg kell egyeznünk abban, hogy mindegy mi fog történni, a harminc napos megfigyelési időszak után soha nem fogjuk még egyszer megtenni ezt az erőfeszítést.
Ha felidézzük a gépezet felébredésének utolsó általunk látott pillanatát, rádöbbenhetünk, hogy nem is volt az olyan közelmúlt, és ez azért van, mert ezek a futólagos pillantások olyan messze vannak egymástól, hogy képesek vagyunk annyi bizonyítékot gyűjteni, oly gyorsan, hogy a gépezet az idő java részében alszik, és még ha éppen nem is alszik, akár aludhatna is, mert még éber állapotban is kapaszkodik az alvó állapot maradványaiba.