NLP, NLP tréning, Mély Belső Átalakulás

Mások fájdalma a mi örömünk – Mi áll a káröröm mögött?

Mentor coaching és coach szupervízió - Mi a különbség?

Még ha nem is ismerjük be, legtöbbünkből legbelül örömet vált ki, ha láthatjuk más kudarcát, ügyetlenkedését, szenvedését.

A bulvárlapok erre az emberi tulajdonságra alapozva képesek fennmaradni, hiszen a politikusokról, hírességekről szóló szaftos sztorik többnyire kielégítik (vagy legalábbis csillapítják) az emberek kárörömre való igényét. A káröröm egyre nagyobb szerepet kap a tévében és a filmekben is, sok műsorban aláznak meg burkoltan vagy kevésbé burkoltan modelleket, szülőket, túlsúlyosokat és mindenféle embereket, ami szintén a káröröméhségünkön alapszik.

Mások fájdalma a mi örömünk - Mi áll a káröröm mögött?

Tudósok megállapították, hogy a kárörömnek, azaz a más vesztesége, kudarca felett érzem örömnek biológiai alapjai vannak.

Mint neve is mutatja, egyfajta örömérzetként mutatkozik meg az agyban, ahhoz hasonlítható elégedettségérzést nyújt, mint amikor egy jót eszünk kedvenc ételünkből.

Takahasi Hidehiko japán neurológus és munkatársai 19 önkéntest kértek meg, hogy olvassanak el rövid történeteket, melyek kitalált személyek sikereit vagy éppen szerencsétlenkedéseit mutatták be. Olvasás közben MRI-vizsgálatot végeztek az agyukon és azt figyelték meg, hogy amikor nagy sikerekről olvastak és iriggyé váltak, agyuk elülső cinguláris kérge szokatlanul aktívvá vált. Az agynak ez a része a fájdalomérzet továbbításáért felelős, ez is alátámasztja, hogy az irigység egy rendkívül kellemetlen élmény az emberek számára. Amikor viszont valami rossz történt a történetek szereplőivel és az olvasók kárörömöt éreztek, az agy striátum nevű része lépett működésbe, ami a jutalmazásért felelős.  Eképpen válhatnak jóvá a számunkra rossz gondolataink.

Evolúciós szempontból nézve is megmagyarázható a káröröm kialakulása.

A világban a kezdetek óta különböző versenyhelyzetek vannak, nem csak a fajok, de a fajtársak között is. Ha egy párzás vagy vadászat szempontjából komoly rivális megsérült vagy megbetegedett, az bizonyára örömet okozott a többi ősembernek, hiszen így az ő esélyeik megnőttek. “Amikor valakivel valami szerencsétlenség történik,az mindig magában rejthet egy kínálkozó lehetőséget a számunkra. Ez is jól mutatja, hogy a világban minden relatív: mások fájdalma a mi örömünk lehet.” – mondta Richard H Smith, a Kentuckyi Egyetem szociálpszichológusa.

Az eddigi pszichológiai kutatások eddig legtöbbje a személyes kárörömöt vizsgálta, amikor például egy lány, aki átvert és megalázott minket a középiskolában, átesik egy zajos válóperen. Néhány kutató azonban egyre érdekesebbnek tartja azokat az eseteket, amikor a káröröm rivális csoportok, cégek, sportcsapatok, politikai pártok vagy országok között figyelhető meg. Az eredmények azt mutatják, hogy a csoportos káröröm még erősebb és alattomosabb, mint a személyes, és akár az első lépés is lehet a rossz viszony tovább mélyítése és erőszakos cselekmények kialakulása felé.

Mások fájdalma a mi örömünk - Mi áll a káröröm mögött?

A csoport ereje

Wilco van Dijk és Jaap Ouwerkerk, a Leideni Egyetem és az Amszterdami Szabadegyetem tudósai elvégeztek egy kísérletet, hogy megtudják, a csoportos vagy a személyes káröröm az erősebb. A kutatás egyik felében egyéneknek, a másikban kétfős csapatoknak kellett versenyezniük egymással egy feladatban. A feladat lényege minél több pénz megszerzése volt és befektetési céllal minden személy vagy csoport betehetett bizonyos összegeket a közös kasszába. Az egyes körök végén szavazás volt, ahol az emberek és a csapatok akármilyen okból kifolyólag kiszavazhatták valamelyik riválisukat a játékból. A kísérlet során kiderült, hogy a csoportban játszók kevésbé voltak adakozóak és kevesebb pénzt tettek a közösbe, ráadásul jobban örültek, amikor valaki kiesett, mint az egyedül játszók.

“A káröröm mértéke többnyire egyenesen arányos a versenyhelyzet erősségével”

– mondta a kísérlet után Wilcon van Dijk.

Szociálpszichológusok pedig már régebben megállapították, hogy az emberek keményebben harcolnak a sikerért egy csoport tagjaként, mint egymagukban. Egyelőre nincs pontos magyarázat arra, hogy mi okozza ezt a jelenséget, de az egyik feltevés szerint azért van így, mert ilyenkor a csapattagok egymás érzelmeiből “táplálkoznak”, ami megnöveli győzeleméhségüket és az ellenfelek eltiprása iránt érzett vágyukat.

A Cardiffi Egyetemen dolgozó Russel Spears is úgy véli, a kárörömöt jelentősen felerősítheti a csoporthatás. Ha egymagunkban tapasztaljuk meg ezt az érzést, azt nem verjük nagy dobra, nem dicsekszünk vele, mivel nem vagyunk rá büszkék, hogy más sikertelenségének örülünk. Egy csoportban azonban a különböző érzelmek kimutatása az összetartás, lojalitás jele lehet, és ha látod, hogy mások is osztoznak az örömödön, te is könnyebben kimutatod, hogy örülsz a másik bukásának. Ahogy a káröröm felszínre kerül és többé már nem titokként kezelik az emberek, egyúttal erősebbé is válik, hiszen beigazolódik a létezése, így minden csapattag bátrabban ki fogja mutatni azt.

Néhány éve az is kiderült, hogy egyes emberek annyira kötődnek bizonyos csoportokhoz, hogy még akkor is megjelenik bennük a káröröm, ha valami olyan dolog történik, ami nem csak riválisaikra van rossz hatással, de egész közösségekre is, melyekbe ők is beletartoznak, így például a gazdasági világválság is örömforrás volt néhány ember számára. Richard H Smith kollégáival egyetemi tanulókat kért meg a 2004-es és a 2008-as elnökválasztások,valamint a 2006-os időközi választás idején, hogy elemezzék a megjelenő híreket és írják le, hogy azok milyen érzéseket váltanak ki belőlük. A demokrata nézeteket valló egyetemisták arról számoltak be, hogy titkon örültek, amikor a gazdaság egyre rosszabb helyzetéről és Irakban szolgáló amerikai katonák haláláról olvastak, mert úgy érezték, ez árthat a republikánusoknak és jót tehet a demokratáknak. “Ebben az esetben a tanulók számára nem az volt a fontos, hogy a történtek objektív szempontból nézve jók vagy rosszak voltak-e, hanem, hogy mennyire segíthetnek az általuk támogatott párt előmenetelében.” – vonta le a következtetést Smith.

A rossz karmától a rémes viselkedésig

“A káröröm miatt nem kell aggódni, amiatt már sokkal inkább, amivé alakulhat”

– jelentette ki a Connecticuti Egyetem szociálpszichológusa, Colin W Leach. Ő és társa, Colin Spears 2009-ben 119 holland diákkal töltetett ki kérdőíveket, hogy megtudják, mennyire tartanak ellenszenvesnek bizonyos országokat, köztük Németországot. Ezután cikkeket olvastattak velük, melyek a 2004-es Európa-bajnokságról szóltak, ahonnan a németek már a csoportkörök során kiestek, a hollandok viszont az elődöntőig jutottak. Ezt követően ki kellett tölteniük egy újabb űrlapot, melyben beszámoltak róla, mit éreztek a holland válogatott nagy riválisának tartott németek korai kiesésekor, és milyennek tartják összességében a német embereket: “kitartónak”, “erősnek”, “arrogánsnak” vagy “kiállhatatlannak”.

Az eredményekből kiderül, hogy a teszt elején a diákok többsége még nem tartotta ellenszenves országnak Németországot, amikor azonban a kárörömről kérdezték őket, azok, akik örültek a németek bukásának, rosszabb értékelést adtak a német embereknek a kérdőív utolsó részében. A tudósok szerint ez azért van, mert így próbálták meg “helyretenni” és elfogadhatóvá tenni magukban a kárörömöt.

“Jól érezzük magunkat, ha másokat szenvedni látunk, de úgy gondoljuk, hogy ez csak akkor van rendjén, ha rossz emberekkel szemben tesszük mindezt, akik nem érdemelnek együttérzést.”

– mondta Leach.

Mások fájdalma a mi örömünk - Mi áll a káröröm mögött?

E gondolatmenet alapján a káröröm az ártalmatlan rivalizálást is ellenszenvvé, utálattá alakíthatja.

Spears és Leach 2008-as, a csoportokon belüli érzelmekről szóló könyvükben arról írnak, hogy talán a diktátorok és terroristák is részben a kárörömre építenek, amikor új embereket toboroznak. A repertoárjukból nem hiányoznak a gyűlöletbeszédek, amik segítségével elhitetik az emberekkel, hogy az általuk ellenségnek titulált országok, csoportok, személyek megérdemlik a szenvedést. Így rövidesen káröröm alakul ki az emberekben, ha szenvedni látják ezeket az “ellenségeket”, akinek pedig nagy örömet okoz látni ezt a szenvedést, az előbb-utóbb hajlamos lesz ő maga kiváltani ezt.

A káröröm egy gyakori és mindenkiben megtalálható érzelem, mégis kevesen beszélnek róla.

A Leach-hez és Spearshez hasonló tudósok azért dolgoznak, hogy megtörjék ezt a hallgatást és nyíltabban meg merjék vitatni a hasonló érzéseiket, mert eleinte ugyan csak egy elfojtani kívánt belső vívódásról van szó, de ez később valami sokkal nagyobbá és mélyebbé fejlődhet, ami rossz dolgokhoz vezethet.

Leave a Reply