NLP, NLP tréning, Mély Belső Átalakulás
életre kelteni a nőt
Ha úgy figyeljük meg magunkat, ahogyan egy szerető szegezi a tekintetét elszántan a Kedvesére, tele csodálkozással, elragadtatással és hálával, önmagunk életre fog kelni, felébred, és mély érzéssel válaszol az imádat erejére, ez pedig elősegíti a saját átalakulásunkat.

életre kelteni a nőt

Azt már megállapítottuk, hogy ahhoz, hogy az emberi biológiai gépezet transzformációs szerkezetként működjön, ahhoz éber állapotban kell lennie, mert csak éber állapotban lehet ezt a funkciót teljes mértékben aktiválni.

Hogyan tudjuk szándékosan előidézni az éber állapotot, amikor csak akarjuk, és ugyanakkor, hogyan lehetünk benne biztosak, hogy ezt ténylegesen teljesítettük?

Kezdjük azzal, hogy a gépezet és a lényegi önmagunk kapcsolatát munkakapcsolatnak tekintjük. Mik ennek a kapcsolatnak a feltételei?

Esetleg egy párhuzam az emberi kapcsolatokkal segíthet nekünk ebben az ügyben, mivel bennük hasonló folyamatot figyelhetünk meg.

Ha szemügyre vesszük egy férfi és egy nő kapcsolatát, és feltesszük magunknak azt a kérdést, hogy valójában mit akar egy nő egy férfitól, a válasz elég nyilvánvaló.

életre kelteni a nőt

Egy nő azt szeretné, hogy a férfi teljes, abszolút, egyáltalán nem elkalandozó figyelme csak rá irányuljon. Fürödni akar benne, elmerülni benne, és ha ezt megkaphatja egy férfitól, arra imádattal válaszol.

Igazából nem akar semmi mást tőle, és minden, amit tesz – a kozmetikumoktól és a gyerekneveléstől kezdve addig, hogy vele megy, mint tengerész egy mezítlábas tengeri utazásra, vagy eltökélten ücsörög egy pléddel takarózva egy futballmeccsen – ezt a célt szolgálja. Minden szükséges lépést megtesz, hogy megszerezze ezt a figyelmet, és minél mélyebb ez a figyelem, minél jobban rá összpontosul, annál jobb.

Mi másért töltene órákat fiatalságának nagy részéből azzal, hogy különböző egzotikus járásmódokat és testtartásokat tanul meg, amelyekről úgy gondolja, hogy egyedivé és érdekessé varázsolják őt?

Miért tölt órákat a tükör előtt, tanítgatva a gépezetét mosolyogni, nevetni, összehúzni a szemöldökét, különböző tónusokban beszélni, amelyek sokféle hangulatot tudnak kifejezni?

Miért tanulja teátrálisan manipulálni a száját és a szemeit?

Miért fedi be az arcát és a testét bőrradírral, iszappakolásokkal és kozmetikumokkal, tűri a vegyi kezeléseket a haján, tölt órákat hajszárítóbúra alatt, fordít órákat a testszőrzet eltávolítására, a manikűrre, pedikűrre, a szempillák göndörítésére és a frizurájának rendbetételére?

Egy színésznő élete nem természetes neki, de tudja, hogy ezekkel a fortélyokkal szinte biztosan képes lesz magára vonni és elnyerni egy férfi figyelmét, legalább ideiglenesen, miközben végig rendelkezik azzal, ami behálózta a férfi elkalandozó figyelmét, és tudja, hogy akkor is hatással lesz rá, ha a férfi ráeszmél arra, hogy a nő mesterségesen hozta létre ezt a csillogás-villogást, amin megakadt a szeme és amire a figyelme jelenleg összpontosul.

életre kelteni a nőt

És ha ez az, amit a nő akar, akkor mit akar a férfi?

Azt akarja, hogy a figyelme szabadon elkalandozhasson, amerre kedve tartja. Azt akarja, hogy szórakoztassák és mulattassák. A figyelme szétszórt és szeszélyes. Olyan, mintha a két nem teljesen más fajhoz tartozna, mindkettő a másik ellentéte.

Ahhoz, hogy előre lássa, milyen irányt vesz majd a férfi elkalandozó figyelme, a nő alkalmazkodni fog a férfi érdeklődéseihez, amelyek hirtelen váltanak taktikát és irányt.

Ha a férfit a számítógép érdekli, a nő rejtélyesen érdeklődést fejleszt ki a számítógépek iránt, még akkor is, ha korábban soha nem érdekelték. Ha a férfit a tudományok vonzzák, a nő is módot talál rá, hogy érdeklődni kezdjen irántuk, és hasznossá tegye magát a férfi számára, így a férfi figyelmének látóterébe kerül, miközben ő a pillanatnyi szenvedélyének hódol.

Egy nő, aki igazi nő, akarja ezt a figyelmet, és bármit megtesz annak érdekében, hogy a kiszemelt férfi szétszórt figyelmét központosítsa, és magára vonja, akármennyire is megalázó, lealacsonyító vagy önfeláldozó ez a saját érdekeltségeivel szemben. Persze a nő végül teljesen feladhatja és követheti a saját érdekeltségeit, ha képtelen megszerezni a férfitól ezt a figyelmet ezekkel a fortélyokkal.

De ha sikereket ér el ebben a játékban, akkor egy dolog, egyetlen egy dolog fogja érdekelni; egy teljes, komoly kapcsolat. Azt akarja, hogy elérjék, megérintsék, beteljesítsék.

A beteljesülés egy nagyon enyhe szó, amely nem tudja igazából kifejezni azt a mély gyötrődést, ami jellemzi egy nő tapasztalatait a férfiakkal való kapcsolatában, és a szavak egyedül nem fejezhetik ki az őt kísértő érzéseket, a tökéletlenség és a csalódottság érzését.

A lelke legmélyén teljes szívéből azt szeretné, ha rátalálnának és megismernék.

életre kelteni a nőt

És így minden nő megtanul csillogó vonzerővé válni, remélve, hogy egyszer majd egy férfi figyelme megakad rajta, még ha csak véletlenül is – és végül megpihen rajta, felmelengetve a szívét és megfürdetve a teljes imádat intenzív sugárzásában.

Ritkán fordul elő, hogy egy férfi veszi a lapot, és sok nő, bár tehetséges és intelligens, mégis szükségesnek találja a személyes bűvölet különböző formáihoz folyamodni, hogy megnyerje – vagy ellopja – egy férfi figyelmét. Az elbűvölés látszólag az utolsó menedékük.

Elbűvölni nem csak azt jelenti, hogy megbabonázni, elvarázsolni, rabul ejteni, de azt is, hogy mozdulatlanul tartani, megtartani valakinek a figyelmét azáltal, hogy nagyon érdekesek és elragadóak vagyunk, vagy akár kellemetlenek, rosszindulatúak, kötekedők, vagy komplett idióták. Bármi, ami kikényszeríti a figyelmet, lehet módszer, és amikor minden csábítás meghiúsul, akkor nem marad más, csak az idegbaj, a pszichoszomatikus betegségek és az apró személyes tragédiák szomorú, siránkozó és keserű technikái, ami a korabeli háziasszonyok közös fegyvere. Csábító vagy zsörtölődő, mindkét technika ugyanazt a funkciót szolgálja.

Egy nő ösztönösen tudja, hogy az életét beteljesítheti egy férfi, de nem biztos, hogy tisztában van azzal, hogy ezt nem lehet elérni egy átlagos kapcsolat során.

Tudja, hogy valami szokatlannak kéne történnie, de hogy pontosan minek, az elillan előle, és az átlagos élet során keresgélése a férfiak között kudarcra van ítélve.

Nem tudja, hogyan szerezze meg a figyelmét, de még ha meg is szerezné és megtartaná a férfi figyelmét, a Munka nélkül nem igazán tudna mihez kezdeni vele.

Nem tudja, és az élet természetes rendje szerint nem is tudhatja, hogy csak a kölcsönös beavatás és átalakulás folyamatán keresztül szerezheti meg azt, amit a férfitól akar.

A férfinak általában még kevésbé van erről tudomása, mert az ő érdekei teljesen kívül esnek a komoly kapcsolat tárgykörén. Ő csak azt tudja, hogy egy új játékot akar, és aztán, mikor végül megszerzi, gyorsan megunja és többé nem akarja azt a játékot…Akkor egy másik játékot akar, majd megint egy másikat.

Amíg a figyelme folytatja ezt a szüntelen, nyughatatlan kalandozást, soha nem lesz beavatva.

Hogyan lehet összehozni ezt a két össze nem függő, de kölcsönösen viszonos fajt?

Mondja-e azt a nő a férfinak:

Csak rám figyelj.
Így tudod valóra váltani, amit keresel.
Tudom, mit keresel.
Legyél velem, legyél teljesen velem, egy pillanatra se vedd le rólam a figyelmedet.
Verekedd át magad a szeretetem labirintusán és találj meg.
Ha megtalálsz, megtalálod azt, amit keresel, amit egész életedben kerestél.

életre kelteni a nőt

Ha egy nő tényleg ezt mondaná egy férfinak, a férfi teste az alakjának megfelelő lyukat vágna a falba, ahol keresztül száguldott rajta, mivel nem tudta elég gyorsan kinyitni az ajtót!

Hogyan tudna egy nő meggyőzni egy férfit arról, hogy ezzel a kölcsönös viszonos beavatással valami nagy dolgot lehetne elérni; hogy ez a beavatás nem valahol a külvilágban, nem is mélyen önmagában, hanem a nőben van?

Több tízezer éve ez a nők dilemmája, hogy hogyan értesse meg a férfival azt, amit a nő ösztönösen megérez a kölcsönös beavatás folyamatáról, anélkül, hogy reménytelenül összetörné a törékeny egóját.

Mégis, egy nő hajlandó évekig nagyon türelmesen ülni és várni, hogy a férfi továbblépjen a nyughatatlan cselekvések, duma és izgalom állapotából, egy nyugodt állapotba, amelyben képes csak úgy ücsörögni és a nő mellett lenni; amelyben a figyelme abbahagyja a szüntelen kalandozást és teljes mértékben, abszolút a nőre irányul.

A férfi, ha kész áldozatot hozni, egy különleges fajta alkímiai üzemanyaggá válhat, amit a nő méhének felmelegítésére kell használni, ami a beavatás szíve, és a megsemmisülése során a férfi teljesen elemésztődik, megsemmisül, miközben a nő életre kel.

Csak amikor a nő már életre kelt, akkor tudja feltámasztani a férfit.

Mint Ozirisznek, neki is bíznia kell az ő Íziszében, felajánlva magát önzetlenül üzemanyagként a nő belső tüzéhez, teljesen és hezitálás nélkül, anélkül, hogy tekintettel lenne önmagára, ugyanúgy, ahogy egy édesanya áldozná fel magát gyermekéért.

életre kelteni a nőt

A férfinek meg kell tanulnia a nőtől ezt intenzív szívszaggató imádatot, aminek következtében a nő a férfinek akarja magát szentelni, anélkül, hogy magával törődne.

Egy nő tudja, hogyan kell a teljes figyelmét egy férfire összpontosítania. Ösztönösen tudja, hogyan kövesse a hangulatait és kedélyállapotait. Ő mindig ott van, mindig a férfivel van. Tudja, mire van szüksége. Tudja, mit érez. Jobban ismeri a szívét, mint maga a férfi.

Megtanulta olvasni őt, mint egy könyvet. Ismeri a mozdulatait, testtartásait, hangját, hanglejtését és arckifejezéseit, a légzését.

Még a legapróbb részlet is elárul valamit neki, és ő képes követni azt és vele lenni.

A férfi viszont, általában teljesen vak, ha a nő változásairól van szó.

Nem látja és nem is láthatja a belső hangulatait és külső mozdulatait; nem tudja, hogyan kövesse őt, hogyan olvassa, és általában nem is törődik ezzel; az a véleménye, hogy a nőnek kell követnie őt, nem pedig fordítva.

De ha a férfi szeretne beavatva lenni, mindenben követnie kell a nőt. Ha a nő pislog, neki is pislognia kell. Ha a nő boldog, neki is boldognak kell lennie. Ha a nő szomorú, neki is szomorúnak kell lennie. Ahogy a hangulatok összekeverednek, oda kell mennie, ahova a nő megy, azt kell tennie, amit a nő tesz, nem lemaradva, hanem mindig párhuzamosan.

Fel kell adnia a nőért a lélegzetét, a szívét, az eszét, ragaszkodni hozzá, követni őt, eggyé válni vele; egyként mozogni, egyként lélegezni, egyként gondolkozni, egyként érezni, egyként érzékelni, ösztönösen, ahogy a nő teszi. Meg kell tanulnia a nő legalapvetőbb titkát – ‘bárhová is mégy, oda megyek én is’.

Amíg a férfi a képzelt külső szabadságot választja, addig a jószágok életét választja, akik arra vannak ítélve, hogy egyik csillogó csábítástól a másikig vándoroljanak. Bárcsak a férfi tudná használni a teljes figyelmét…adni magát, ahogyan a nő tudja magát adni!

Lényegében, ahhoz, hogy egy férfi elérje azt, amit tényleg el akar érni, meg kell tanulnia egy nőtől nőnek lenni, és ugyanakkor, megtartani a józanságát, miközben elveszíti a nemi identitását és felfedezi, milyen is egy nő.

Ha egy nő véghez akarja vinni a saját beteljesedését, találnia kell egy férfit, aki hajlandó behatolni a nő mély belső titkaiba, azért, hogy elérjen egy igazi, komoly kapcsolatot.

Az ilyen férfit hívják alkimistának.

Szegény nő; nem mondhatja el, amit tud; hogy megvédje a férfi törékeny hiúságát, passzívnak kell látszania, várnia kell, nagyon óvatosnak kell lennie. Nem szabad megijesztenie a férfit.

Csak akkor fedheti fel magát, ha a férfi már kitalált a labirintusból és megérkezett a nő barlangjába. Ekkorra a férfi már sokat veszített abból, amilyennek képzelte magát, mint férfi; a tűz már kiégette a nemi büszkeségét, és ő képes lesz úgy tekinteni magára és a nőre, mint ugyanannak az éremnek a két oldalára. Ez valódi hívogató utazás.

Hasonló módon, ha úgy tekintenénk az emberi biológiai gépezetre, mint nőre, a beavatónkra, az igaz tanárunkra, és ha hatásosan ráirányítanánk a nyughatatlan, kalandozó figyelmünket, a gépezet életre kelne, ahogyan életre kel a nő, amikor a férfi figyelme ráirányul, teljesen, abszolút mértékben, állhatatosan.

A lényegi önmagunk műveletlen. Magára van hagyva, passzív marad, és nem tesz semmit.

életre kelteni a nőt

 Egyszerűen csak tovább fog létezni, türelmesen kivárva a dolgokat.

A gépezet biztosítja a motivációt a munkához. Érti a munka szükségességét. Amellett, hogy alvó állapotban akar maradni, arra is vágyik, hogy egy magasztosabb célt szolgáljon.

Meglepődhetünk azon, hogy valójában a gépezet az, aki iskolát keres. A lényegi önmagunk túl különálló, túl önelégült az ilyenfajta problémákhoz.

A gépezet furán viselkedik a mindennapi életben. Ahogy tanulmányozzuk a viselkedési mintáit, felfedezzük, hogy ezek a furcsaságok a düh és csalódottság jelei.

Azért koslat a jelentéktelen dolgok után, mert ritkán engedjük meg neki, hogy az objektív funkcióját teljesítse.

Ezekkel az átalakulásokkal egy időben, a gépezet is átesik egy sor változáson. De ezek a változások nem mesterséges zavarok a gépezet viselkedésében vagy kondicionálásában. Ezt nem szabad módosítanunk a transzformációs folyamat visszafordításától félve.

Ha csak egy kicsit is megbabráljuk a gépezetet, tönkretehetjük a transzformációs szerkezeti tulajdonságait és adottságait. A gépezet megfigyelésében nem szabad ítélkezőnek vagy bírálónak lennünk; pártatlanságra és elfogulatlanságra kell törekednünk.

Nem azon dolgozunk, hogy a gépezetet megváltoztassuk. Nem mesterségesen kell megváltoznia, ha profitálni kívánunk a transzformációs potenciáljából. Meg kell értenünk, hogy ha közvetlenül megváltoztatjuk a gépezetet, akkor tudtunkon kívül megváltoztatjuk azokat a tényezőket is, amelyek az átalakulást lehetővé teszik.

Ez pontosan az ellenkezője a személyes megerősítési módszereknek.

Ahogy hozzáfogunk a munkához, a lényegi önmagunk és a gépezet közötti viszony kicsit távoli és feszült.

Az egyetlen akarat, amit érvényesíthetünk a gépezet felett, az a figyelem akarata, de ez az akarat gyenge, ezért folyamatosan arra csábulunk, hogy azonosuljunk a gépezet alvásával.

A mindennapi élet során megtanulunk figyelmet akarni, de figyelmet adni nem. Alapfeltételezéseket készítünk önmagunkról, amelyek végül szilárd meggyőződéssé válnak. Ha a gépezet nem felel meg annak, amit saját magunkról gondolunk, hazudunk magunknak azáltal, hogy még jobban elvonjuk a figyelmünket a gépezetről.

életre kelteni a nőt

Az időnk véges, csak korlátolt idő áll a rendelkezésünkre, nem az egész életünk. Mielőtt az átalakulás elkezdődik, használnunk kell a figyelmünket, hogy tanulmányozzuk az átalakulás folyamatát és a gépezet felébresztésének módszereit.

Továbbá, tanulmányoznunk kell a figyelem bevonásának módszereit a gépezet felébresztésének a folyamatába, a figyelem szüntelen jelenlétének módszereit, és aztán valahogy kifejleszteni az akaratot ahhoz, hogy a figyelmet a gépezetre irányítsuk.

Általában nincs meg bennünk az akarat, hogy a figyelmünket szüntelenül a gépezetre irányítsuk. Egy bizonyos erősségű figyelem kell ahhoz, hogy elérjünk valamilyen eredményt.

Ahhoz, hogy elérjük ezt az erősségű figyelmet, biztosítanunk kell magunknak egy külső erőforrást; kölcsönözhetjük is azt az akaratot, hogy teljes figyelmünket a gépezetnek szenteljük, ha valamit hozzáteszünk.

Ezt a kiegészítő erőt, ami a szükséges extra akaratot biztosítja nekünk ahhoz, hogy a figyelmünket a gépezetre tudjuk összpontosítani, imádatnak hívjuk.

Az imádat egy érzelmi alkotórész, de nem a gépezet érzelme. Ez egy felsőbb érzés, amit a lényegi önmagunkban lehet felébreszteni.

Ez azonban feltételezi, hogy az érzelmi központ teljes mértékben működjön, nem az a karikatúra, amit általában az igazi érzelmi központunknak gondolunk, nem a szellemi központból kiáradó gépies visszaverődések.

Más szóval, mielőtt életre keltenénk a gépezetet, előbb azt a központot kell életre keltenünk, amelyik általában az összes emberi lényben halott, az érzés központot.

Feltételezzük, hogy a lényegi önmagunk, mivel spirituális, speciális felsőbb erővel van felruházva, és sok bámulatos dologra képes. De az igazság az, hogy a lényegi önmagunk, a jelenlegi állapotában, eléggé korlátozva van. Csak két jellemzője van: a jelenlét és az a képesség, hogy irányítsa és összpontosítsa a figyelmet.

Ha elérjük azt, hogy a figyelmünk abbahagyja a szüntelen kalandozást, és ugyanakkor felülkerekednénk azon, hogy elégedettek vagyunk a helyzetünkkel a lehetséges evolúciónkat illetően, akkor megtanulhatnánk a gépezetet transzformációs szerkezetként használni.

Azáltal, hogy szándékosan közvetlenül a gépezetre irányítjuk a szüntelen figyelmünket, és követjük minden mozdulatát az imádat érzelmi erősségével, szoros kapcsolatot alakítunk ki a gépezettel.

Meg kell tanulnunk szerető szívvel megfigyelni nem csak a gépezet nyilvánvaló motor-központ tevékenységeit, de a hangulatait is, a gondolatait, a preferenciáit, és álláspontjait, tulajdonságait és gyengéit, amivel dicsekedhetünk, és amit inkább figyelmen kívül hagyunk.

Hogyan figyelhetjük meg a gépezetet a rendületlen figyelmünk merev tekintete alatt, ha nem szeretjük azt, amit megfigyelünk? Hogyan fogunk egyáltalán emlékezni arra, hogy a teljes figyelmünket a gépezeten tartsuk, ha nem bilincsel le minket a gépezet, és nem vagyunk tele hálával minden pillanata iránt, megdöbbenéssel és elragadtatással?

Úgy kell követnünk a gépezetet, ahogyan egy szerető szegezi a tekintetét elszántan a Kedvesére, teljesen ráirányítani a figyelmünket a gépezetre, és nem engedni, hogy elkószáljon. Muszáj belepillantani a gépezetnek abba a részébe is, amelyik lusta és nem akar dolgozni, és fokozatosan elkülöníteni magunkat tőle, kidolgozni a kiutat a hatása alól.

életre kelteni a nőt
Ha megértjük, hogyan kelti életre a nőt az imádata, akkor azt is megértjük, hogyan használjuk ezt az imádatot arra, hogy a gépezetre összpontosítsuk a figyelmünket és hasonló módon életre keltsük.

Az egyszerű figyelem szellemi, de az imádat a lényegi önmagunk funkciója. Az imádat sokkal hatékonyabb.

Nyilvánvalóan, amikor a gépezet imádásáról beszélünk, nem valami romantikus és ostoba dologra gondolunk. Be akarjuk borítani a gépezetet ugyanazzal az imádó hangulattal, amit természetszerűen éreznénk egy szerető iránt a hagyományos értelemben véve.

Bizonyos iskolákban néha bemutatókat tartanak a diákoknak, amelyeket a gépezet felébresztéséhez használt szél-és-víz technika analógjának szánnak – ami a lankadatlan figyelem kérlelhetetlen nyomása a gépezetre.

Ezeknek a bemutatóknak némelyike arra a szerencsétlen sorsra jutott, hogy eltorzították és elidegenítették az eredeti jelentésüktől és rendeltetésüktől, és többé már nem látják el a valódi funkciójukat, ahogy ez gyakran megtörténik az oktatási eszközökkel, módszerekkel, és elképzelésekkel.

Az egyik ilyen eszköz a Tibeti Buddhista iskolákban használt kisharang. A Dharma harangjának hívják, a tanítás harangjának.

Külön meg kell jegyeznünk, hogy a Dharma harangjának hívják – a tanításénak – és nem a Sangha harangjának – a munkaközösségének- vagy a Buddha harangjának- a tanárénak, mivel ez a felébresztés módszerének és az átalakulásnak a bemutatása, élethű leírás valamiről, amit egy meghatározott módszerrel kell véghezvinni.

Ha a harang peremét megdörzsöljük, rezgés kezdődik, és ha a harang már teljes hangmagasságban és rezonanciával rezeg, folytatnunk kell a búra peremének dörzsölését anélkül, hogy zavarnánk a rezgést, ha azt szeretnénk, hogy a rezgés megmaradjon.

Ha hanyagok vagyunk, figyelmetlenek vagy bizonytalanok, megtörjük az áramlást és a csengés abbamarad. Akkor újra kell kezdenünk. Addig kell folytatnunk ezt a feladatot, amíg nem tudjuk elérni, hogy elkezdjen csengni a harang, és határtalan ideig csengjen.

Ha elveszítjük a rezgést, az éneklő búrát lassan és óvatosan vissza kell vezetni egy határozott korláton túlra, egy rezgési küszöbön túlra, mielőtt újra egész hangot adna ki. Nem könnyű a búrát tényleg éneklésre bírni, ahogy egy nő felébresztéséhez, ehhez is türelem és ravaszság kell.

Egy másik bemutató, amivel az iskolák a gépezet életre keltési folyamatát akarják megjeleníteni, a japán Shakuhachi. A Shakuhachi egy fuvola típus. Készülhet bambuszból, rózsafából, juharfából, mahagóniból vagy akár műanyagból.

A műanyag fuvolán a legkönnyebb játszani, és a hangja tökéletesen megfelel a hagyományos zenének.

Mindazonáltal, az igazi Shakuhachi az egy oktatási módszer és nehéz rajta játszani.

A gyökér alapzatú bambusz Shakuhachi az igazi oktatási hangszer, mert csak a tökéletes, nem erőltetett légzés és a nemtörődöm odafigyelés – amit tiszta jelenlétnek és az imádat lényegi felsőbb érzése által táplált lankadatlan figyelemnek hívunk – fog rezgő és kiforrott hangot létrehozni.

A Shakuhachi megtanítja, hogyan kell tökéletesen venni a levegőt, hogyan kell a lelkünket is kiadva belefújni a furulyába, mintha az utolsó leheletünket adnánk a halálnak, a végső szeretőnek.

Ezeknek az eszközöknek mindegyike hűen tükrözi a felébresztett gépezet rezgésének minőségét és magas szintjét.

Mindegyik azt mutatja, hogy a felébresztett gépezet állandó figyelmet és jelenlétet igényel, feltartóztathatatlan, de enyhe nyomással, amit az imádás kifinomult ereje táplál.

Megtanuljuk az éneklő búrától és a Shakuhachitól, hogy a gépezet meg fog halni – visszaalszik – abban a pillanatban, ahogy a figyelem, ami életre keltette, lankadni kezd vagy eltűnik, még ha csak egy pillanatra is.

Ha tudatosan imádjuk a gépezetet, reflexszerűen fog reagálni az imádatunkra egy mély, felsőbb érzéssel. Ez a felsőbb érzés, amellyel a gépezet válaszol az imádatunkra, segíti elő a saját átalakulásunkat.

3 hozzászólás

Leave a Reply